Szarvasbőgés 2007 és 2012

2007-ben így írtam erről a helyről (részletek):
"A bikuci meg csak jövöget, legel, jön, legel,..., és elkészül az első kép. Ez meg megtorpan, meghallja az exponálást - a mindenit a fülednek!"
"Na.
Kezdődik a buli. Igaz nem veszi túl komolyan, de azért bőgünk és közelebb jön. Ezt csak a hangjából ítélem meg, me mán nem látni semmit, pedig a hold már fent van. A szócsata meg folytatódik s megpillantom a fekete pontot a puszta közepén.
Na-na."
"Ma éjjel mintha hidegebb van. Mihelyt pirkad indulok. Fehérek és recsegősek a fűszálak, meg kell nézzek minden lépést, a legkisebb roppanás is ágyúlövésként hallatszik.

Elérem a válaszfalat, vagyis a válaszbokrokat és fát, innen nézek le a színpadra. A hófehér szőnyegen ott a barnás-szürke bika, zöld fenyőkkel körülvéve. Körbe állják és vigyázzák a műsort a zöld óriások. Hol lábbal, hol aganccsal kaparja, túrja a füvet. Egy darabka zöld folt árulkodik arról, hogy le volt feküdve, ha rövid időre is, felolvasztotta testével a hóharmatot. 

Két-három kép az enyémmel, bőgés közben, kaparás közben, oldalról, hátulról szemből. Elég pici lesz, de meglesz! ez most biztos. A digitálissal is készül kép, de gyenge és kicsi a zoomja. A nap még nem kelt fel, ezért gyengék a fényviszonyok. 

Indul a bika elfelé.

Na ne, még nem fejeztem be, kéne rövid filmecske is.
Utána szólok s megáll, sőt visszább jön s válaszol. Filmezni kezdek, s hát az akkumulátorok lemerülnek...hát...stb, stb."

2007 Fa és hold 

2012 Talán ugyan az a fa

2007 Színész a színpadon

2012 Évek óta üresen álló színpad

2007 Szálláshely 

2012 Csak vastagabbak lettek a fenyők, egyéb minden ugyan az

A jelen.

A helyszín ugyan az. Igaz hűtlen voltam két évet (mivel az előadás kezdet elmaradni), és azt is csak bőgéskor, de erre a szezonra visszajöttem. 

Az új népi hangszer, a láncfűrész, hangja szól mindenhonnan traktorzúgás kíséretében. A madárkákat ez nem zavarja, látszólag, vígan röppennek egyik fáról a másikra, hangosan méltatva a meleg őszi napokat. 

A "válaszbokroknál" állok, várok...de semmi nem történik. 

Lassan besötétedik, itt az idő felkeresni azokat a fenyőket, amelyek közé ki szoktam kötni a függőágyat. Nem sok a változás, csak nőttek azóta, vastagabbak lettek és lejjebb lógnak az ágaik. 

Meleg van, csiripelnek a tücskök és a hold fényénél mindent tisztán látni. 

Vissza-vissza nézek, biztos nincs mozgás a pusztán? Csak a hold világít...

Az éjjeli szállás készítése közben folyamatosan hallgatózok ...Csak a tücskök cirpelnek. 

Majd ismerősnek tűnő bika hang úti meg a fülem, rövid, kimért és unalmasnak tűnik. Hozzászólok és válaszol... de ennyi. Többé nem tudom "szóra" bírni.

Belefekszem a függőágyba és miközben az életemen gondolkodom, újra és újra bevillan egy-egy régi emlékkép a régi bőgésről. A hold feljebb kúszott az égen, mozgó, kísérteties árnyakat hozva létre a fák közt. Nincs mi ébren tartson, csak a szellő fújdogál. Elnyom az álom. 

Levél recsegésre riadok fel. A száraz avaron egy lehulló levél is hangosan landol, persze, hogy semmi sem  tud csendben járni. Nem lehet nagy vad, apró és szapora a lépése. Meg emelem a fejem, hadd lám mi az ... egy fehér foltot pillantok meg ami megmozdul mikor felé fordulok. El akar menni ... gyorsan utána "szólok" és felkapcsolom a fejlámpát. Abban a pillanatban fordul egyet velem a világ, kiráz a hideg és egyből magamhoz térek a kábultságból. Ismételten "odaszólok" neki, erre megfordul és leül, három méterre lehet. Lassan reszketni kezdek ahogy belenézek a zöldes-sárga hiúz szemekbe. Ül és nézzük egymást, közbe beleszimatol a levegőbe, látom amint mozognak az orrcimpái. Gondolom csak egy hiúz tud így nézni, ahogyan Ő néz, mintha mondani akarna valamit. Lehetséges vagy csak beleképzelem? ... és ez nem ok nélkül történik...vagy még mindig az elmélkedés hatása alatt vagyok? Szép nagy fejét elfordítja és feláll, a világos foltok megvillannak az oldalán, lábai nem túl hosszak viszont a teste elég magas, táblás. Elindul a másik irányba, de nem hagyhatom szó nélkül. Erre még visszapillant aztán már csak léptei zaját hallom, míg végül teljesen elnyeli az erdő.
Gyorsan átélem újra és újra a pillanatokat, megpróbálok minél többet elraktározni belőle.
Nehezen alszom el, előbb még elküldök két rövid üzenetet - ezt meg kell osztani.
Pirkadatkor ébredek, csend van és meleg. Elindulok a színpad irányába. Leülök a válaszbokrokhoz és várok. Talán erre téved egy színész. A fenyők változatlanul állnak és arra várnak, hogy újra hang és élet legyen vigyázó gyűrűjük körében. Lehet a régi színészeket már nem látom viszont soha többé... csak emlékeimben és néhány életlen fényképen.
Az idő telik, a nap felkel... még mindig semmi.
Talán a régi színészeknek nem volt idejük elmondani az ifjaknak, hogy valahol van egy színpad, vagy elmondták csak már nem volt erejük megmutatni...?... valahol, lehet, várják őket, mindegy mibe kerül. Szeretnék  hallani hangjukat, hogy az emlékek fonalát tovább lehessen szőni...
A nap feljött és csak a madarak mozgolódnak. A színpad üresen áll, a hideg és az előadás elmarad...
Talán jövőre?
Nem tudom, de újra eljövök és várni fogok rájuk