"Ha feladod az álmaid meghalsz. Élve halsz meg!"

Közbe hagyjuk, hadd kísérjen egy zongora ...

Királykő, nem hiába kapta ezt a nevet, tényleg fenséges. Mintha megannyi hófehér gyöngysor lenne ráterítve egy magas, keskeny, fűvel borított hegyre. A sok vízszintes és függőleges repedés adja ezt az érzést. Ha sikerül elkapni egy olyan napfelkelést vagy naplemenést, ami narancssárga színt ad az egésznek, csak fokozza a látvány felejthetetlenségét. Ja, és persze az, hogy ha kiállunk egy magas pontra és körbenézünk, a világ közepén találjuk magunkat. Körbevesznek a Bucegi, a Fogaras, a Keresztény- és Nagykő-havas, a messzeségben a Baiului és a Csukás, no, meg persze egy csomó más hegy meg völgy amiket nem ismerek. Majdhogynem álomvilág ... végül is az, csak tőlünk függ, hogy azzá tesszük-e? A lehetőség adott, álmodozni lehet és ezt, ha kitartunk mellette, előbb vagy utóbb megvalósíthatjuk!

 Végül is azzá vállunk amit megeszünk és azok vagyunk amit érzünk. Az érzéseink határozzák meg a múltunkat és jövőnket s mi döntjük el a jelenben, hogy mit tegyünk és ez által mit érezzünk.

 Kockáztatni kell, vállalni tetteink következményét: a boldogságot vagy a fájdalmat ... cserébe, nos cserébe életet kapunk. Lehet csak pár percet, lehet csak pár órát vagy napot, de az egész élet percekből áll, sőt, még jobban le lehet bontani.

A percek meg csak telnek és csak telnek! és velük együtt az élet is eltelik! Ezeknek a perceknek van egy nagyon rossz tulajdonságuk: ha eltelt SOHA többé nem lehet visszahozni, örökre kimarad az életünkből! Mi meg alvással, haraggal, egykedvűséggel, ... , töltünk el belőlük rengeteget. Sokkal kevesebb a boldogsággal, önzetlen szerelemmel, bizalommal, szeretettel, ... , eltöltött perc.

 ... és, hogy mért? Egyszerű, mert emberek vagyunk, és mindent ki akarunk sajátítani. Amit nem értünk meg, vagy amitől félünk azt el kell pusztítsuk, ez érvényes úgy az érzésekre mint az élőlényekre.

 Egyszer élünk, de nem mindegy, hogy meddig, és főleg, nem mindegy, hogy hogyan.

Hajnalmadár

Ahogyan elsötétül az égbolt, úgy erősödnek a városok, falvak fényei és velük együtt az, hogy megvalósult egy álom... ez már az enyém, és szebb lett az életem, mert ritkán, de megesik, hogy egy jó emlék törölni tud egy rosszat. 

 Új hajnal, szép kilátás...

                                           ... és ahogy a látómező egyre szebb lesz, úgy tör rám a felismerés ...

                                                                                                                               ... a valóság SZEBB mint az álom volt.

 Egy zerge felbukkanása zavarja meg a simogató gondolatmenetet. Semmi gond, ez már valóság, nem álom, és mint ilyen nem lehet felébredni belőle.

 A távoli Csukás hegység sziklaalakzatai közt utat törnek maguknak a napsugarak, és nem csak ott, behatolnak egészen a csontomig. Ha azt mondanák, hogy halálom óráján válasszak egy pillanatot aminek az érzése lejátszódjon bennem, azért, hogy mosolyogva haljak meg, innen választanám azt a pillanatot amikor ... Hoppá, azt hiszem elszaladt velem a ló ... befejeztem a hegyi beszédet. Mondanám, hogy térjünk vissza a valóságba, de mivel ez a valóság, így hát azt mondom: térjünk vissza a zergékhez.

 A zerge nem zavartatja magát különösképpen, igaz figyelünk a mozdulatainkra.

 Majd megjelenik egy másik. Ez viszont hamarább észrevesz és futva távozik.

 A helyzet nem a legmegfelelőbb a narancssárga színbe borított hegygerinc megörökítésére, de mindent nem lehet egyszerre!

A "hegyi zümmi" is részt kér a világból, ő is ide tartozik.

Úgy fotózhatok le egy zergét, ahogyan mindig is akartam.

Futtában is összejön egy kép, igaz itt csak a feje éles.

Íme azokból a hófehér sziklákból egy rész, amelyek gyöngyfüzérként hatnak. Amúgy ez a Királykő főgerincének egy része, és ...

... itt a többi részéből egy nagyobb darab. Ez egyben az utunk hátralévő része is.

Szép nagy sziklafalak ezek és nem elhanyagolható az alattuk tátongó mélység sem.

A megtett út, majdnem teljes egészében látszik, a fenyők csak az első felét takarják ki.

 Visszautunk, a jól ismert zernyesti szoroson át vezet. Szó szerint szédületes, hatalmába kerített a szokás, hogy fentről lefelé kell nézni, és most, hogy ez teljesen megfordult, a járás biza elbizonytalanodott.

Az idő kitartott mellettünk az utolsó percig, és nemcsak az idő ... egy mondás jut eszembe: "ha Isten velünk, ki ellenünk?!"
 Úgy érzem, egy életre eladósodtam...