Wild Transylvania - I.rész- Erdei álom





RENDELHETŐ!! a laszlogal82@gmail.com vagy tel: 0741530656 Hívjon most!
Magyar és Angol nyelven, ugyanazon DVD-n
AVAILABLE NOW!! in kantalaci@yahoo.com or tel: 0741530656
English and Hungarian on the same DVD
"A téli történet a Felső-Háromszéki-medencében játszódik.
Olyan látásmódon keresztül láthatjuk az erdei élővilágot, amihez majd testközeli jelenlét szükséges. Szó esik az embereknek a természethez való viszonyáról és arról, hogyan kéne viselkedni ahhoz, hogy a természet befogadjon. A primitív állatok azon szokásaiból és viselkedéseiből emel ki néhányat, amelyeket a fejlett emberiségnek nem ártana újratanulnia vagy éppen elgondolkodnia azon, hogy az mennyire helyes a mindennapi életben. A felvételekhez semmilyen ember által alkotott létesítmény nem volt használva és esélyük volt az állatoknak mind az elmenekülésre mind pedig a támadásra. A figyelmes nézők láthatnak és hallhatnak, olyan KIS részleteket, amelyek NAGY félelmeket oszlathatnak el."
A sorozat folytatódik!


2012. július 16.

Élet a málnásban II.

A történet folytatódik...
Belevágok a közepébe.
Megyünk az erdőben, határozott céllal, mikor mozgás támad az ágak közt. Én még nem látok semmit mikor újdonsült barátom már mutatná is, hogy mit lát az ágak közt, de nincs akinek... le vagyok maradva pár lépéssel és ez elég is ahhoz, hogy ne lássam amit őt. Egy nyuszt ül az ágak között. Nincs amerre menjen, legalább is úgy néz ki, de biztos megtudná oldani.

Unatkozik a drága, lenéz minket miközben nagyokat ásít.
Elég sok időt töltök el vele, most többet látok belőle mint néhány hete a szerelmes párból. Nincs sok mozgás a felvételen, de hát akkor is nyuszt! Sötétedésre érünk ki az erdőből, és ismét le vagyok maradva egy fél perccel. Róka ül egy lekaszált kertben. Gyorsan- gyorsan fotózni, filmezni... közben úgy érzem, hogy elkezdett esni az eső, de csak szúnyogok hada száll rám... nem mozdulok, nem akarom a rókát elijeszteni. Fölösleges  ez az óvatosság, a róka nyugodtan ül még mindig, és néz. Lesöpröm a szúnyogokat, megtelik vérrel a tenyerem - persze, hogy a szúnyogokból, de nem az ő vérük, hanem az enyém. A ravaszdi még mindig  nem mozdul, valami nem stimmel vele. Közelebb megyünk és ekkor áll fel, majd felénk indul. Meg vagy veszve?! - fut át a gondolat rajtam. Majd elfordul oldalra és elsántikál az erdő irányába.
A kerten túl ismét leül. Ismét követjük, igyekszünk minél jobb képet készíteni róla.
Most, hogy látom, jut eszembe: láttam már őkelmét néhány napja egy hűvös reggelen. Bringával tartottam lefelé az erdőből Ő meg poroszkált felfelé az úton. Mikor tekintetünk találkozott mindketten megálltunk és majd egy percig mustrálgattuk egymást, majd átbújt egy kerítés alatt és eltűnt. Ezúttal sincs másként, eltűnik az erdő sötétjében.
Egyedül maradok estére, majd másnap folytatom az utamat... a málnás felé.
Próbálok csendeseket lépni, de nem igazán sikerül. Teljesen száraz az avar, minden recseg-ropog. Néha megállok vagy leülök és hallgatózók, ha én nem tudok csendben járni, más sem tud.
Ilyenformán érem el a málnást. Semmihez nincs szerencsém útközben. Még egy forráshoz sem, mind ki van száradva. Víz persze nincs nálam, nem szokásom hordani magammal. Dél van, mikor kilépek a fenyvesből, mintha leöntenének, úgy borít be a verejték. Jó lenne a naptól védeni magam, de nem tudok felvenni semmit, kibírhatatlan a meleg a hosszú ujjú cucc alatt. Végig megyek a málnást ketté választó úton és ismét belépek az erdőbe. Megváltás... Kiszedem a szükséges felszerelést a hátizsákból majd nehéz szívvel felköltözök a "fenyőfámra". Elfoglalom azt az egy vékony ágacskát amitől már előre fájnak a combjaim. Ugyanis két nappal ezelőtt nagyon megnyomott, nem sok lehetőség volt a helyezkedésre. Szóval, ismét itt vagyok és újból folyik a víz rajtam. Eltelik egy óra, semmi nem történik, süt a nap. Eltelik még egy óra, semmi nem történik,  kezdek megszomjazni, éget a nap. Eltelik a harmadik óra, semmi nem történik, nem érzem egyik lábamat sem tértől lefelé, még szomjasabb vagyok, perzsel a nap... folytathatnám... beleszőve az éhséget, a néha jelentkező szédülést és persze azt is, hogy nem történik semmi. Nagyon lassan megy le a nap. Úgy érzem magam mint valami mesterséges szárítóban, az erdőből kiáramló meleg levegő miatt. Mikor két ujjnyira van a látóhatártól feladom és készülök hazamenni. Nem sietek, nekiállok málnászni, le sem lehet írni mennyire jól esik. A nap még nem ment le, pakolok bele a hátizsákba és recsegtet valami befele a málnásba. Lassan felemelkedem, elküldöm még melegebb éghajlatra (ha létezik ilyen), mért nem tudott húsz perccel hamarább jönni. Na, hát akkor vissza a helyemre. Mintha ismétlődne, medve a málnásban és én ismét megyek be abba a málnásba. De nincs gond. Szépen osonok fel a fára, félúton szétnézek... most már van gond!.. két  helyen mozognak a málna kórók. Nagyon gyorsan foglalom el a helyemet, és már megy is a fényképezőgép. Két fiatal medvecske jött kajálni.
Három évesek lehetnek, ekkor hagyja el az anyjuk őket. Szedegetik a málnát, ugrálnak, gondtalanok, de azért néha beleszaglásznak a levegőbe.

A képek élessége tökéletes, a málnalapikon, de nem a medvéken. Ilyen helyre profi gép kellene, azzal lenne lehetőség jó képeket készíteni. Ismét marad a filmezés.
Besötétedik, már csak én látom a testvérpárt, a gép nem. Elgondolkodtató a dolog, maradjak vagy menjek? Hatalmas rittyenés hasít bele a málnás csendjébe, minden jelenlévő felkapja a fejét ... majd minden megy tovább. A hely elhagyása mellett döntök, és úgy tűnök el, hogy  a macik nem vesznek észre. Vissza a zsákhoz, most már sötét van az erdőben, valami nagytestű átdübörög felettem a meredek oldalon. Erre kissé meggyorsul a zsákba való pakolás, egyszerűen belegyúrok mindent és jöhet a mehet. Gyors ütemű léptekkel jövök ki az erdőből, és ugyan olyan gyorsan jön egy medve a málnásban velem párhuzamosan. Ez három medve körülöttem. Megállok, a viszonylag biztonságos fám már vagy ötven méterre van ... ő is megáll... az egyetlen védelmem egy medve spray, ráteszem a kezem és ,megyek tovább ... ha el akar kapni akkor az ötven méter elég neki és a spray sem biztos, hogy segít ... ha meg nem, akkor békén fog hagyni ... még mindig jön "mellettem", de mintha lassulna ... és igen!! megfordul, vissza az erdő irányába... az a nagy helyzet, hogy a málnást nagy, szálerdő veszi körül és biza be kell menjek, ha tetszik ha nem. Bent, az úton kívül, semmit nem látni, azt is csak azért, mert világosabb mint az avar. Az érzékszerveimmel nincs gond, mindent hallok, érzek és majd látni is fogok. Így biztatom magam mikor szusszanás hangjára állnak le a lábaim és markolom meg a spray-t a zsebemben. Ilyenkor mindig lekorlátozódik mindenem, csak arra a pontra összpontosítok... állok az úton, előttem kanyar, és ebben a kanyarban van egy bokor, és ebből a bokorból ugrik ki egy vadkan. Sokkal rövidebb idő alatt történik minden, mint ahogy el lehet olvasni ezt az egy mondatot... az ugrás pillanatában már tudom, hogy disznóról van szó: megéreztem a szagját és felismertem a fújását is. Megáll mellettem, 6-7 méterre és nézzük egymást. (nem tudom képzelem-e vagy valóság, de belelátok a feketén csillogó szemébe) Majd mindketten egyszerre mozdulunk, és megyünk két különböző irányba. Az út patakba ér, nincs kedvem inni, majd ha leérek a völgybe egy nyíltabb terepre.
Ma éjjel is házban alszom, akárcsak tegnap. Egy porcikám sem kívánja a kint alvást, el akarok terülni mint egy béka.
  Hajnal, és én már az erdőben vagyok. Hosszú az út fel a hegyre. Sikerül ismét úgy időzíteni, hogy délre érjek ki az erdőből. Szerencsére van néhány felhő az égen. A tető legmagasabb pontján szép, nagy pillangók kergetőznek. Muszáj megállnom.



Megéri időt szánni rájuk, tényleg szépek, csak nyugtalanok. Végül is sikerül megörökíteni őket. Megnézem amiért jöttem és remélem, hogy akkora eső lesz az összegyűlt felhőkből, hogy csak na.
 Meg is cseppen, de messze elmarad attól amekkorát feltételeztem a nagy előkészületek alapján. Jól esik a kis nedvesség a bőrömnek, lehűt egy picit. Sajnos nem tart semeddig, egyik felől esseget, a másik felől süt a nap, még a szivárvány sem tudja megmutatni magát, hiába, hogy kettő is van belőle.
Lefelé az erdőben még találok egy medve által ásott fekhelyet, de ennél többet nem.
Sokat ér belefeküdni a hideg hegyi patakba, teljesen kicserélődöm tőle.
                                               
                                                 Folyt köv.

2012. július 8.

Élet a málnásban I.

Csend és meleg ül az erdőn. Ritkán szólalnak meg a madarak, pedig a fenyő erdőben hűvös van, de így is túl van már minden határon. Ritkán süt be a nap a sűrű ágak közt. Az ilyen napos részeken jól mutatnak a virágok.


Erdei nebáncsvirág 
A források fölött Kétsávos hegyiszitakötők repkednek. Párzási időszak van nekik. Életüknek ez egy igencsak rövid időszaka, csakis ezért jönnek ki a vízből és alakulnak át.   Miután biztosították a faj fennmaradását, elpusztulnak. 
Száraz az erdő, minden lépésnek hangja van. Meg-meg állok, hátha hallok valamit. Néhány napja jártam erre, medve nyomokat követve amik egy málnáshoz vezettek. Most oda igyekszem, remélem találok medvét benne. Mivel még fiatal az idő felülök egy öreg fára, jobban szemmel tarthatom az eléggé dús aljnövényzettel borított erdőt. 
Délután fele kimegyek a málnást átszelő útra, itt már a tűző napon kell majd lennem. A földön ici-pici, fehér, szőrös valami igyekszik valahonnan valamerre. Lehasalok mellé néhány kép erejéig. Amilyen picike pont olyan gyorsan szedi a lábait, ide külön tudomány kell, hogy jó kép szülessen. Mivel nem vagyok tudós, a fotó elmarad. A hátam mögött a málnásból hangok jönnek. Súlyos lábak tapossák az erdőirtásból visszamaradt száraz ágakat. A kis fehér valami többé már nem érdekes számomra. A lépések zaja közeledik és nem látok bele a málnásba. Nem érzem a nap melegét, nem hallok semmit, csak az előttem lévő állat mozgolódását. Ezt nem lehet kihagyni! Néhány másodperc alatt mérem fel a terepet és választom ki a számomra legmegfelelőbb helyet. Ez egy vékony fenyőcsemete ami tőlem úgy tíz méterre lehet... bent a málnakórók közt. Ha erre feljutok (élve) akkor talán meglátom a medvét. Mert hát mi más járna a málnásban napközben? Amint megmozdulok a fa irányába, érzem amint az adrenalin szétárad bennem és külön világba kerülök. Száraz ágakon kell áthaladjak és még a talaj sem egyenes, hanem meredeken ível felfelé. Belépek a velem egy magasságú növényzetbe, megállok és hallgatózok...még egy lépés, megint figyelés... még mindig itt van, hallom ahogyan csámcsog... mikor megmozdul akkor teszek meg én is pár lépést... már csak karnyújtásnyira van a fa tőlem. Most tudom jobban szemügyre venni, öt méter magas lehet és csak a felétől felfelé van néhány ág rajta. Nem okoz problémát feljutni a csupasz törzsön, segít az adrenalin. Még véletlenül sem csúszok vissza egy centit sem. Ahogy haladok felfelé félúton megállok szétnézni, csak a levelek mozgásából tudok következtetni hol lehet. Miután viszonylag biztos helyen állok előveszem a fényképezőgépet és jöhet a fotózás. 
A levelek közt néha előtűnik a barna bunda. Lassan halad, de mindig takarásban van. Egy nyílás felé tart, ha elég gyors leszek ott elkaphatom.

Nincs idő pepecselni a gép állítgatásaival, csak a legszükségesebbeket tehetem meg. Látom az életlenséget, de nincs mit tegyek... a medve halad tovább és folyamatosan változik a távolság. 

Közben beugrik, hogy ha filmeznék biztos jobban járnék. Átállítom a gépet és el is kapom az utolsó pillanatokat. A maci szagot fog és elmegy. 
Maradok a fán, egy vékony ágon, nem lesz kényelmes, de ez van. Talán a függőágy segít majd egy keveset ezen. Telnek az órák, a nap még mindig éget, nincs fedezékem, sugarai pont merőlegesen érik a hátamat. "Semmit nem adnak ingyen", ez jut az eszembe. Ág ropogtatás üti meg a fülemet, a hátam mögül jön. Az útnak a másik felén folytatódik a málnás. Ott van valami mozgás, de túl messze van, csak egy foltot látok.
Egy másik medve gyorsan megy át a bokrok között. Kilép az erdő szélére. Pár pillanatig láthatom teljes egészében, majd eltűnik az erdőben. Percekig hallom a matatását, majd elhalkul. Ahogy a nap közelít a látóhatár felé, úgy gyújtanak rá a madarak a nótájukra, egymás után. Közben vörös bogyókról készítek néhány képet, próbálgatom melyik lenne a megfelelő beállítás a gépen, ha valami ismét jönne.
Ez az előkészület fölöslegesnek bizonyul, a naplementén kívül semmi nem történik. 
Ám amint besötétedik megindul az élet. Mindenféle hangok, minden irányból. Itt sincs ez másként. Az erdő irányából érkezik valami, úgy hallom medve. Bejön a málnásba és vígan ellegeti az illatos termést. Átutazóban van, nem marad sokáig, csak annyi időre míg ismét felgyorsul a szívverésem. Képes bejönni a fa alá és felszagolni rá, minden porcikámmal érzem a jelenlétét, hallom amint beleszippant a levegőbe... és nem ez a gond, hanem az, hogy nem fut el ... ebből az következik, hogy jó nagy darab állat és még bátor is. Bármi történhet ... Ő azonban elvonul. 
Az éjszak leple alatt még egyszer hallok motoszkálást, de azt már távolabbról, majd csak a tücskök erőteljes ciripelése tölti be a tájat. Alvásról szó sem lehet...
Pirkadatkor ismét mozgolódások vannak. Egész távol, az erdő szélén ismerőst fedezek fel. A fekete medvét, azt amelyik a múltkórjában majdnem reám jött.  Nem sokkal később egy másik ismerős, a tegnap délutáni állít be ismét a málnásba. Ezúttal csak a felső felén megy keresztül. A fény még nem elég a filmezéshez...
Délután kelek le a fáról és indulok haza. Egy fán szép nagy bogarat látok meg, megörökítem. 

Hálát adok az égnek ezekért a csodás élményekért, na meg azért, hogy minden rendben zajlott le. Fáradtan, de boldogan érek haza.

2012. július 5.

Medve és Nyuszt

Telehold, kedvenc társam... Már rég fent van mire a "helyemre" érek. Szépen megvilágítja a kaszálókat és az erdei utat.
Körültekintően választom ki a szállást, intenzív medvejárásra számítok a cseresznyefák alatt. 
Ismerek néhány fát, amelyen a tavaly is járt medve, és napvilág, miközben alaposabban szemügyre vettem őket, karom nyomokat és szőrt találtam rajtuk. Megvan a vadaknak is a magukhoz való eszük: csak az édes, zamatos cseresznyét termő fákat látogatják, a keserű gyümölcsűeket inkább elkerülik. Ez tisztán kivehető a fák alatt hagyott mindenféle nyomokból, no  meg a fák állapotából is.
Hajnalban, mihelyt világosodik, elindulok az első fa irányába. Halkan, lélegzetvisszafojtva lépkedem. Nagy a csend, remélem ez nem vihar előtti csend, meg-megállok hallgatózni, hátha észlelek ágreccsenést, szusszanást, bármit, ami időben jelzi a medve jelenlétét...de nem, semmi. Lassan odaérek a fához és felnézek, nincs semmi rajta. Az út porában viszont friss medvenyomok mutatják az irányt. Reménykedem, hátha a következő fánál van. A fények erősödnek és kezdek egy picit bátrabb lenni, jobb szeretem ha a szemem is használhatom. Amint kilépek az út ponkjára, egyből megakad a szemem a fa alatt tébláboló medvén, szűk száz méterre tőlem. Ösztönösen fedezékbe vonulok, és úgy közelítem meg, hogy ne vegyen észre. Nem érdekelnek a bokorból felzavart, megvadult szúnyogok hada, amik néha ellepik a szabadon lévő bőrfelületeket. Érzem, hogy élek és ezt nem a szúnyog csípéseknek köszönhetően. Ahogyan fogy a távolság úgy ereszkedem egyre lejjebb, a föld felé. Ötven méternél megállok, most jön az ami eddig életben tartott: félelemmel vegyes tisztelet. Még mindig ott van, szedegeti a földről a lehullott cseresznyét és közben fel-felnéz a fára, lehet még van ott egy medve?! Filmezni tudok csak, mert nincs elég fény a fotózáshoz.
Filmből kimerevített pillanatkép
A medve egyszer csak fogja magát és átmászik a kerítésen, hogy eltűnjön a szemem elől. Ezt persze nem hagyhatom és utána eredek...mikor már a fától húsz méterre vagyok, nagy recsegés-ropogás közepette leérkezik egy másik maci a fáról és az első után ered...pedig tudtam, láttam, hogy nézegeti a fát a lent lévő és mégsem figyeltem oda...ez, ez, ez nem volt szép tőlem sem a medvék sem a magam irányába.
Nincs időm sokat gondolkodni, indulok egy kis kitérővel utánuk. Nem megyek a nyomukba, nem akarom még jobban megzavarni őket, és hát nem fogok a sűrű bokrok közé bemenni - az öngyilkosság távol áll tőlem.
Az erdőben meglepően nagy a csend, sehol egy madár, sehol egy madárhang. Óvatkán haladok, tudom, hogy itt vannak valahol és lehet, hogy éppen engem néznek. Megszűnik a világ létezni, csak én vagyok és az erdő meg a benne élők. A szemeim megszokják a félhomályt, a fülzúgás elcsitul, talpammal érzem hová lépek, mi van alatta és csak ritkán esik meg egy-egy tompa roppanás.
Nyusztra utaló jeleket látok több helyen is, és a fotócsapdának köszönhetően tudom, hogy néha erre jár.
Egy idő után megállok, nincsen miért tovább menni, mert ha itt vannak a medvék akkor előkerülnek. A nagy szálerdőben őz riaszt hosszan, kitartóan. Nem látom, messze is van és a csermelyek völgyei minden irányba szétverik a hangot, nem tudni biztosra honnan jön. Viszont, annál pontosabban behatárolok egy fura kerregést, ami a lombkoronából hallik. A haragos görény hangjára hasonlít, de az nincs mit keressen 20-25m magasan a fák ágain. Addig tekergetem a nyakamat míg meg nem látom a hang okozóját, egy nyuszt képében. Erre megmozdul egy másik ág is, ott megy valami...de nem ez amit nézek, hisz ez még mindig itt van. Szóval ketten vannak. Rövid filmezés és "ez" elindul "az" után. Persze ágról-ágra és olyan gyorsan, hogy képtelen vagyok követni a géppel, és eltűnnek a szemem elől. Hmmmm...Rövid várakozás után ismét meghallom őket, oda megyek alájuk és nézem, de nem látom egyiket sem, csak azt, hogy mozog egy ág. Ez az ág dúsan van tűzdelve tűlevelekkel és semmi esélyem a filmezésre, hacsak le nem esnek a nagy dulakodásban. Másik megfigyelőhely után  nézek, ez már jobb kilátással kecsegtet, és úgy veszem észre, hogy szó sincs dulakodásról.
El is szégyellem magam egy pillanat erejéig, ugyanis éppen az utódnemzés nehéz műveletét végzik. Igenis nehéz! több mint egy órán keresztül kerregnek, morognak rázzák az ágat. Engem meg a "méreg hasít ki", hogy itt van előttem két (2) nyuszt és nem tudok mit kezdeni velük. Eddig csak átrohanóban láttam mindig az erdőben, pár pillanatra és most egy (1!!) órán keresztül hallgatom őket és ... psszt!! valami jön a szemközti oldalban. Annyira belemerültem a nyusztokba, hogy nem vettem észre a medvét.
Filmből kimerevített pillanatkép
Ő viszont igen engem, vagyis megérezte a jelenlétemet. Megáll, szétnéz és folytatja az útját. Szóhoz sem tudok jutni, körülbelül egy perc alatt zajlik le az egész. Szerencsére filmezem mióta megláttam.
Közben a nyusztéknál változás állt be, "az" meglépett "ez" elől (foggalmam sincs, hogy hogyan) és rohangálni kezdtek az ágak közt, szédítő tempóban, én meg utánuk (és itt most egyesek elhúzzák a szájukat: te is az ágak közt!?... nem, én a földön maradtam!! ). Egy helyen "ez" lemaradt egy kicsit...

...de hamar folytatta az üldözést "ez" után...megint jön valami...még egy medve...! Idejében észrevettem, fotózni nincs elég fény, a medve elmosódik a képen...filmezni viszont tudom.
Még a fényképezőgép fókusza nem tudott hirtelen témát változtatni, pedig nem ártana mert pont felém tart...Na lesz itt "erezdelahajamat" ha nem vesz észre idejében...közben az agy kiadja a parancsot és elindul az adrenalin termelés ennek mellékhatásaként a gyors szívverés és ennek hatására a kéz beremegése, mert hát a nagy állványt nem hoztam magammal...és meglát...és megáll...majd megfordul és a csermely túloldalán eltűnik a sűrűben.
Itt állok egymagamban, se nyuszt, se medve, minden elment. Én is megyek, hahh a másik irányba!!!
Egy ismerős málnásba érek, ide vezettek a medve nyomok. Ide visszajövök, hátha szerencsém lesz...