Élet a málnásban I.

Csend és meleg ül az erdőn. Ritkán szólalnak meg a madarak, pedig a fenyő erdőben hűvös van, de így is túl van már minden határon. Ritkán süt be a nap a sűrű ágak közt. Az ilyen napos részeken jól mutatnak a virágok.

Erdei nebáncsvirág 

A források fölött Kétsávos hegyiszitakötők repkednek. Párzási időszak van nekik. Életüknek ez egy igencsak rövid időszaka, csakis ezért jönnek ki a vízből és alakulnak át.   Miután biztosították a faj fennmaradását, elpusztulnak. 

Száraz az erdő, minden lépésnek hangja van. Meg-meg állok, hátha hallok valamit. Néhány napja jártam erre, medve nyomokat követve amik egy málnáshoz vezettek. Most oda igyekszem, remélem találok medvét benne. Mivel még fiatal az idő felülök egy öreg fára, jobban szemmel tarthatom az eléggé dús aljnövényzettel borított erdőt. 

Délután fele kimegyek a málnást átszelő útra, itt már a tűző napon kell majd lennem. A földön ici-pici, fehér, szőrös valami igyekszik valahonnan valamerre. Lehasalok mellé néhány kép erejéig. Amilyen picike pont olyan gyorsan szedi a lábait, ide külön tudomány kell, hogy jó kép szülessen. Mivel nem vagyok tudós, a fotó elmarad. A hátam mögött a málnásból hangok jönnek. Súlyos lábak tapossák az erdőirtásból visszamaradt száraz ágakat. A kis fehér valami többé már nem érdekes számomra. A lépések zaja közeledik és nem látok bele a málnásba. Nem érzem a nap melegét, nem hallok semmit, csak az előttem lévő állat mozgolódását. Ezt nem lehet kihagyni! Néhány másodperc alatt mérem fel a terepet és választom ki a számomra legmegfelelőbb helyet. Ez egy vékony fenyőcsemete ami tőlem úgy tíz méterre lehet... bent a málnakórók közt. Ha erre feljutok (élve) akkor talán meglátom a medvét. Mert hát mi más járna a málnásban napközben? Amint megmozdulok a fa irányába, érzem amint az adrenalin szétárad bennem és külön világba kerülök. Száraz ágakon kell áthaladjak és még a talaj sem egyenes, hanem meredeken ível felfelé. Belépek a velem egy magasságú növényzetbe, megállok és hallgatózok...még egy lépés, megint figyelés... még mindig itt van, hallom ahogyan csámcsog... mikor megmozdul akkor teszek meg én is pár lépést... már csak karnyújtásnyira van a fa tőlem. Most tudom jobban szemügyre venni, öt méter magas lehet és csak a felétől felfelé van néhány ág rajta. Nem okoz problémát feljutni a csupasz törzsön, segít az adrenalin. Még véletlenül sem csúszok vissza egy centit sem. Ahogy haladok felfelé félúton megállok szétnézni, csak a levelek mozgásából tudok következtetni hol lehet. Miután viszonylag biztos helyen állok előveszem a fényképezőgépet és jöhet a fotózás. 

A levelek közt néha előtűnik a barna bunda. Lassan halad, de mindig takarásban van. Egy nyílás felé tart, ha elég gyors leszek ott elkaphatom.

Nincs idő pepecselni a gép állítgatásaival, csak a legszükségesebbeket tehetem meg. Látom az életlenséget, de nincs mit tegyek... a medve halad tovább és folyamatosan változik a távolság. 

Közben beugrik, hogy ha filmeznék biztos jobban járnék. Átállítom a gépet és el is kapom az utolsó pillanatokat. A maci szagot fog és elmegy. 

Maradok a fán, egy vékony ágon, nem lesz kényelmes, de ez van. Talán a függőágy segít majd egy keveset ezen. Telnek az órák, a nap még mindig éget, nincs fedezékem, sugarai pont merőlegesen érik a hátamat. "Semmit nem adnak ingyen", ez jut az eszembe. Ág ropogtatás üti meg a fülemet, a hátam mögül jön. Az útnak a másik felén folytatódik a málnás. Ott van valami mozgás, de túl messze van, csak egy foltot látok.

Egy másik medve gyorsan megy át a bokrok között. Kilép az erdő szélére. Pár pillanatig láthatom teljes egészében, majd eltűnik az erdőben. Percekig hallom a matatását, majd elhalkul. Ahogy a nap közelít a látóhatár felé, úgy gyújtanak rá a madarak a nótájukra, egymás után. Közben vörös bogyókról készítek néhány képet, próbálgatom melyik lenne a megfelelő beállítás a gépen, ha valami ismét jönne.

Ez az előkészület fölöslegesnek bizonyul, a naplementén kívül semmi nem történik. 

Ám amint besötétedik megindul az élet. Mindenféle hangok, minden irányból. Itt sincs ez másként. Az erdő irányából érkezik valami, úgy hallom medve. Bejön a málnásba és vígan ellegeti az illatos termést. Átutazóban van, nem marad sokáig, csak annyi időre míg ismét felgyorsul a szívverésem. Képes bejönni a fa alá és felszagolni rá, minden porcikámmal érzem a jelenlétét, hallom amint beleszippant a levegőbe... és nem ez a gond, hanem az, hogy nem fut el ... ebből az következik, hogy jó nagy darab állat és még bátor is. Bármi történhet ... Ő azonban elvonul. 

Az éjszak leple alatt még egyszer hallok motoszkálást, de azt már távolabbról, majd csak a tücskök erőteljes ciripelése tölti be a tájat. Alvásról szó sem lehet...

Pirkadatkor ismét mozgolódások vannak. Egész távol, az erdő szélén ismerőst fedezek fel. A fekete medvét, azt amelyik a múltkórjában majdnem reám jött.  Nem sokkal később egy másik ismerős, a tegnap délutáni állít be ismét a málnásba. Ezúttal csak a felső felén megy keresztül. A fény még nem elég a filmezéshez...

Délután kelek le a fáról és indulok haza. Egy fán szép nagy bogarat látok meg, megörökítem. 

Hálát adok az égnek ezekért a csodás élményekért, na meg azért, hogy minden rendben zajlott le. Fáradtan, de boldogan érek haza.