Medve és Nyuszt

Telehold, kedvenc társam... Már rég fent van mire a "helyemre" érek. Szépen megvilágítja a kaszálókat és az erdei utat.

Körültekintően választom ki a szállást, intenzív medvejárásra számítok a cseresznyefák alatt. 

Ismerek néhány fát, amelyen a tavaly is járt medve, és napvilág, miközben alaposabban szemügyre vettem őket, karom nyomokat és szőrt találtam rajtuk. Megvan a vadaknak is a magukhoz való eszük: csak az édes, zamatos cseresznyét termő fákat látogatják, a keserű gyümölcsűeket inkább elkerülik. Ez tisztán kivehető a fák alatt hagyott mindenféle nyomokból, no  meg a fák állapotából is.
Hajnalban, mihelyt világosodik, elindulok az első fa irányába. Halkan, lélegzetvisszafojtva lépkedem. Nagy a csend, remélem ez nem vihar előtti csend, meg-megállok hallgatózni, hátha észlelek ágreccsenést, szusszanást, bármit, ami időben jelzi a medve jelenlétét...de nem, semmi. Lassan odaérek a fához és felnézek, nincs semmi rajta. Az út porában viszont friss medvenyomok mutatják az irányt. Reménykedem, hátha a következő fánál van. A fények erősödnek és kezdek egy picit bátrabb lenni, jobb szeretem ha a szemem is használhatom. Amint kilépek az út ponkjára, egyből megakad a szemem a fa alatt tébláboló medvén, szűk száz méterre tőlem. Ösztönösen fedezékbe vonulok, és úgy közelítem meg, hogy ne vegyen észre. Nem érdekelnek a bokorból felzavart, megvadult szúnyogok hada, amik néha ellepik a szabadon lévő bőrfelületeket. Érzem, hogy élek és ezt nem a szúnyog csípéseknek köszönhetően. Ahogyan fogy a távolság úgy ereszkedem egyre lejjebb, a föld felé. Ötven méternél megállok, most jön az ami eddig életben tartott: félelemmel vegyes tisztelet. Még mindig ott van, szedegeti a földről a lehullott cseresznyét és közben fel-felnéz a fára, lehet még van ott egy medve?! Filmezni tudok csak, mert nincs elég fény a fotózáshoz.

Filmből kimerevített pillanatkép

A medve egyszer csak fogja magát és átmászik a kerítésen, hogy eltűnjön a szemem elől. Ezt persze nem hagyhatom és utána eredek...mikor már a fától húsz méterre vagyok, nagy recsegés-ropogás közepette leérkezik egy másik maci a fáról és az első után ered...pedig tudtam, láttam, hogy nézegeti a fát a lent lévő és mégsem figyeltem oda...ez, ez, ez nem volt szép tőlem sem a medvék sem a magam irányába.
Nincs időm sokat gondolkodni, indulok egy kis kitérővel utánuk. Nem megyek a nyomukba, nem akarom még jobban megzavarni őket, és hát nem fogok a sűrű bokrok közé bemenni - az öngyilkosság távol áll tőlem.
Az erdőben meglepően nagy a csend, sehol egy madár, sehol egy madárhang. Óvatkán haladok, tudom, hogy itt vannak valahol és lehet, hogy éppen engem néznek. Megszűnik a világ létezni, csak én vagyok és az erdő meg a benne élők. A szemeim megszokják a félhomályt, a fülzúgás elcsitul, talpammal érzem hová lépek, mi van alatta és csak ritkán esik meg egy-egy tompa roppanás.
Nyusztra utaló jeleket látok több helyen is, és a fotócsapdának köszönhetően tudom, hogy néha erre jár.

Egy idő után megállok, nincsen miért tovább menni, mert ha itt vannak a medvék akkor előkerülnek. A nagy szálerdőben őz riaszt hosszan, kitartóan. Nem látom, messze is van és a csermelyek völgyei minden irányba szétverik a hangot, nem tudni biztosra honnan jön. Viszont, annál pontosabban behatárolok egy fura kerregést, ami a lombkoronából hallik. A haragos görény hangjára hasonlít, de az nincs mit keressen 20-25m magasan a fák ágain. Addig tekergetem a nyakamat míg meg nem látom a hang okozóját, egy nyuszt képében. Erre megmozdul egy másik ág is, ott megy valami...de nem ez amit nézek, hisz ez még mindig itt van. Szóval ketten vannak. Rövid filmezés és "ez" elindul "az" után. Persze ágról-ágra és olyan gyorsan, hogy képtelen vagyok követni a géppel, és eltűnnek a szemem elől. Hmmmm...Rövid várakozás után ismét meghallom őket, oda megyek alájuk és nézem, de nem látom egyiket sem, csak azt, hogy mozog egy ág. Ez az ág dúsan van tűzdelve tűlevelekkel és semmi esélyem a filmezésre, hacsak le nem esnek a nagy dulakodásban. Másik megfigyelőhely után  nézek, ez már jobb kilátással kecsegtet, és úgy veszem észre, hogy szó sincs dulakodásról.

El is szégyellem magam egy pillanat erejéig, ugyanis éppen az utódnemzés nehéz műveletét végzik. Igenis nehéz! több mint egy órán keresztül kerregnek, morognak rázzák az ágat. Engem meg a "méreg hasít ki", hogy itt van előttem két (2) nyuszt és nem tudok mit kezdeni velük. Eddig csak átrohanóban láttam mindig az erdőben, pár pillanatra és most egy (1!!) órán keresztül hallgatom őket és ... psszt!! valami jön a szemközti oldalban. Annyira belemerültem a nyusztokba, hogy nem vettem észre a medvét.

Filmből kimerevített pillanatkép

Ő viszont igen engem, vagyis megérezte a jelenlétemet. Megáll, szétnéz és folytatja az útját. Szóhoz sem tudok jutni, körülbelül egy perc alatt zajlik le az egész. Szerencsére filmezem mióta megláttam.
Közben a nyusztéknál változás állt be, "az" meglépett "ez" elől (foggalmam sincs, hogy hogyan) és rohangálni kezdtek az ágak közt, szédítő tempóban, én meg utánuk (és itt most egyesek elhúzzák a szájukat: te is az ágak közt!?... nem, én a földön maradtam!! ). Egy helyen "ez" lemaradt egy kicsit...

...de hamar folytatta az üldözést "ez" után...megint jön valami...még egy medve...! Idejében észrevettem, fotózni nincs elég fény, a medve elmosódik a képen...filmezni viszont tudom.

Még a fényképezőgép fókusza nem tudott hirtelen témát változtatni, pedig nem ártana mert pont felém tart...Na lesz itt "erezdelahajamat" ha nem vesz észre idejében...közben az agy kiadja a parancsot és elindul az adrenalin termelés ennek mellékhatásaként a gyors szívverés és ennek hatására a kéz beremegése, mert hát a nagy állványt nem hoztam magammal...és meglát...és megáll...majd megfordul és a csermely túloldalán eltűnik a sűrűben.

Itt állok egymagamban, se nyuszt, se medve, minden elment. Én is megyek, hahh a másik irányba!!!
Egy ismerős málnásba érek, ide vezettek a medve nyomok. Ide visszajövök, hátha szerencsém lesz...