Wild Transylvania - I.rész- Erdei álom





RENDELHETŐ!! a laszlogal82@gmail.com vagy tel: 0741530656 Hívjon most!
Magyar és Angol nyelven, ugyanazon DVD-n
AVAILABLE NOW!! in kantalaci@yahoo.com or tel: 0741530656
English and Hungarian on the same DVD
"A téli történet a Felső-Háromszéki-medencében játszódik.
Olyan látásmódon keresztül láthatjuk az erdei élővilágot, amihez majd testközeli jelenlét szükséges. Szó esik az embereknek a természethez való viszonyáról és arról, hogyan kéne viselkedni ahhoz, hogy a természet befogadjon. A primitív állatok azon szokásaiból és viselkedéseiből emel ki néhányat, amelyeket a fejlett emberiségnek nem ártana újratanulnia vagy éppen elgondolkodnia azon, hogy az mennyire helyes a mindennapi életben. A felvételekhez semmilyen ember által alkotott létesítmény nem volt használva és esélyük volt az állatoknak mind az elmenekülésre mind pedig a támadásra. A figyelmes nézők láthatnak és hallhatnak, olyan KIS részleteket, amelyek NAGY félelmeket oszlathatnak el."
A sorozat folytatódik!


2014. november 19.

Csendes nász l.

Csend.
Sehol egy zaj...
Nem vágják a fákat! ..nem hiszek a fülemnek...
Ismert útvonalon haladok magamban és közben próbálok emlékezni, hányadik napja vagyok itt és még nem sok eredményt tudok felmutatni... Nem is érdekes, a lényeg, hogy az éjjel megint változtak a levelek színei...és megint csak éjjel hallottam néhány bikát megszólalni.
Szarvasnyomokat vizsgálok, melyik, mikor járt itt míg én "aludtam", merthogy jártak itt...hallottam. Igen, elég meggyőző hangja volt ahhoz, hogy utánajárjak...a nyoma is elég nagy. Valahonnan mintha az éjszakai hang visszhangozna...valahonnan, valamelyik völgy meredek oldalából. Vonz a hangfoszlány, magával ragad és szinte futok a vélt irányba. Csend...az idő telik...nem percben mérem, hanem távolságban, ha megy valamerre, már három-négyszáz métert távolodott.
Újból szól, de röviden, csak böffent...nekiiramodok, be kell hoznom a távolságot. Mivel nem rohangálhatok csak úgy, ismét megállok, várnom kell egy fél völgynyi időt, lefele számítva. Ismét kapok egy irányjelt, arra fordulok és nemsokára sűrű fenyőhöz érek. Megvan a nyoma és a teheneké amelyeket követ. Várok, nagyon meredek völgynyit, egyenesen lefelé...és felzúg a hangja a száraz fenyőágak közt. Mellbe vág. Ennyire közel van? Megint zúg az erdő...itt van!...de hol? lassan közelítek és most már rendszeresen hallom, átjárja mindenem a hang, a rezgés. Mozgás van előttem, fura, hogy hirtelen ennyire közel van...már látom is a sötét foltokat, előttem fognak elmenni a medvék..?! Na rendben vagyunk, ezek beállnak közénk.
Nem is beállnak, be fekszenek és így kerülök a medvék fogságába szarvasbőgés kíséretében. Három bocsával az anyamedve helyet keres a sűrű fenyőben és lepihen. Nos, ha már ez a helyzet akkor nem hagyom ki...közelebb óvakodom hozzájuk, most még elfoglaltak a helyezkedéssel. Válogatósnak tűnnek, mert mégsem maradnak ott, hanem errébb jönnek...na, ezt azért nem kéne ilyen ütemben kivitelezni, mert ha így jönnek akkor koccanunk a vén fenyő "sarkánál". Az anya beáll egy kidőlt fenyő mögé, az egyik bocs meg szó szerint földhöz üti magát, hogy "én innen tovább nem megyek!"
A másik kettőnek még van kedve játszani, hol közelebb jönnek, hol vissza mennek az anyjukhoz, hol felköltik a fáradt testvérüket...tiszta véletlenül ráhengerednek. Közben igyekszem olyan helyzetbe kerülni ahonnan szemmel tarthatom az anyát...közben rá kell jönnöm, hogy Ő is szemmel tud tartani és majdnem hogy átlépem azt a határt amit fontosnak vélek tiszteletben tartani. A bika most már rendszeresen hallatja a hangját, a mackók meg néhány erősebb akkordra felkapják a fejüket. (nem írom le az egész medvés történetet mert hosszú lenne). Újabb helyváltoztatás medvééknél miközben jól meg vagyok nézve...félkörben körbejárnak, majd néhány méterre lefekszenek mellém...átlépték a határt, de nem tehetek semmit mert ez már több mint amit fizikailag megbírnék...várok míg elalszanak.
Ezt az időt már az életemben mérem és örülök, hogy nagyon tartalmason telik és még jobban örülök mikor biztos vagyok benne, hogy még mérhetem egy darabig. Távolodni kezdek az "alvó" medvecsaládtól...emberi számítás szerint, percekbe telhet minden egyes lépés megtétele. Utoljára még megnézem, hogy ott maradtak-e egy kupacban a medvék mielőtt végleg eltűnnek a szemem elől. Eztismegtettem érzéssel haladok a bika fele de nem jutok a közelébe...szemfüles tehenek vigyázzák a környéket, esélyem sincs. Próbálom behívni, de tapasztalt bika lévén nem hagyja a teheneket felügyelet nélkül. Eljön néhány tíz métert, de ez nekem nem elég. Kéne menjek én is feléje, de nem tehetem...ezért visszavonulót fújok és más fele indulok.
Ebédelnék éppen, mikor mozgás támad a lombok között...ismét urálit piszkálnak a szajkók...a mozgás közeledik, a madarak egy része elhallgat. Ezt meg nézem mert a "léptek súlya" után ítélve, mégsem madár. Hiába nyújtom a nyakam, nem látom tisztán mi az. Magamhoz veszem hát a fényképezőgépet és megyek megnézni - ez kicsit másként zajlik mint mikor a földön keresem a vadat - égre emelt tekintettel csendben járni a meredek oldalon a száraz ágak között...remélem megéri!
Igen, megéri mert szépen látszik a nyuszt a lombok közt mikor leneb ereszkedik.
Úgy nézem valamit követ vagy keres, de most nem akarom megtudni mit, nem tudnék később lépést tartani vele...megyek vissza az ebédemhez.
Már nincsen csend, az új népi hangszer felcsendült már régebb, csak nem foglalkoztam vele.
Tisztás fele veszem az irányt, hátha találok ott valamit. Útközben szól rám a nap az erő mélyéről, hogy lassan a szálláshelyfele kéne bandukolni mert mindjárt sötét lesz.
Megfogadom a tanácsát, de előbb még megnézem amiért jöttem...és tessék, a sötét erdő szélén ott áll egy bika...csendben...bennebb, a sötétből meg egy tehén és egy ünő figyel kifele.
Ezeket viszont nem hagyom! egy fél völgynyi időn belül oda érek hozzájuk, persze ők is menegetnek vacsorázni...és megáll a tehén, néz, néz még mindig néz...majd lehajtja a fejét és elkezdi csipegetni a málnák felső hajtásait. A bika mindeközben szépen beért egy fa takarásába...mintha csak azért tartott volna fel a tehén, hogy nehogy egy rendes felvétel készüljön a koronás társáról...még marad időm néhány képre mielőtt besötétedik.
Köd ül lassan a tájra és karöltve a sötéttel, elfedi a szarvasok csendes nászát a beavatatlanok szeme elől.


2014. szeptember 4.

Túl közel....

Nyári reggel. Harmatos, térdig érő fűben haladok az erdő fele. Kissebb kaszálók mellett visz el az utam, amelyek kerités gyanánt bokrokkal vannak körülvéve. Meg-meg állok pár percre, hátha van valami vad valamelyiken. Sehol semmi. Az erdőben sincs mozgás, viszont gombát elég sokat látok. Igyekszem meghatározni őket: róka, keserű, medve...hool?!..aa csak gomba, pilóca, szemcsésnyelű tinorú, galamb..nem vagyok velük jó viszonyban, valami bűzlik..szömörcsög van valahol!..megyek a szag után, habár eléggé orrfacsaró, de jó sikerélmény mikor megtalálom. Így telik az idő és megpillantok messziről egy tisztást. Na, oda kiülök egy kicsiddég. Nem teszek meg ötven métert mikor mozgás támad a tisztás tulsó felén. Egy őzbak igyekszik keresztül rajta és mire odajutok, hogy képet keszíthessek arra már belépik a fák közé...törlöm is a sötét képeket. Gondolkodóba esek: erről lemaradtam, menjek vagy maradjak? ahh, még történhet valami. Keresek egy helyet és várok. Várok. Még mindig várok. Nem hiába, mert újabb bak jelenik meg.
Ez már az enyém! Jövöget is szépen felém, szokták mondani: mintha zsinoron húznák. Hol fűszálak, hol fa ága, hol árnyék, de valami mindig kerül ami belógjon a képbe.
A fiatal bakocska szépen követi az előtte elmenő nyomait.
Nem sokára megyek én is, folytatom körutam miközben gombát szedek a zsebeimbe, nem ezért jöttem, de hát olyan szépek... Válogatva szedem, csak a legegészségesebbeket, mert azok nem fognak összetörni. Néha még a fényképezőgépet is leteszem, hogy óvatosan letörhessem a gombát. Felváltva szedem, most egy róka gomba, most egy vargánya és felkapom a fejem..árny mozdul a sűrűben.
A gép már a kezemben és ösztönösen mozdulok egy fa felé miközbem szemem keresi azt a valamit. Semmi hangot nem hallok, mintha nem is érne a földhöz úgy úszik a medve az avar fölött. Nincs sok időm, megfelelő helyet keresek és már el is csattan az első expozicíó.
Két bocs is igyekszik utána..elébük kéne kerüljek...de mégsem, nem mozdulok mert erre jönnek.
Gyorsan közelednek, pedig nem sietnek. Nem tudok semmilyen módon élességet állítani az ágak és a folyamatos ide-oda mozgásuk miatt. Ez kezd zavarni, mert tudom, nincs sok időm és villámként cikázik az agyamban, hogy itt vannak előttem és én nem vagyok képes egy rendes felvételt készíteni! A mackó mérete egyre nő ahogy eléri a kritikus távolságot. Nagy marja szépen látszik ahogy fénybe kerül.
Kissé felgyorsul szívverésem...rég nem láttam ekkora mackót. Egész kicsire összehúztam magam a földön, nehogy meglásson és ez még fokozza a helyzetet...alulról nézem a medvét Másodpercek alatt fogynak a méterek köztünk és eléri azt a távolságot ami már arra ingerel, hogy megtapogassam a zsebemben tartott medveriasztó sprayt.
Nem kell sokat várnom arra, hogy meghallja a gép csattanását. Abban a pillanatban felkapja a fejét és még előbb lépik, készen arra, hogy ráugorjon bármire ami ezt az ismeretlen hangot ilyen közelről hallatja.
Ahogy kihúzza magát és felemeli a fejét, olyan érzés önt el, mitha teljesen fölöttem lenne..a következő gomblenyomásra már vészjelzésként összecsapja pofájában a fogait és fúj párat. Erre a bocsok hangos szuszogások közepette a legközelebbi fákon teremnek, körülbelül tizenöt méter magasságban. Az anyamedvén látszik a tanácstalanság mivel nem találja a hang forrását..újabb lépés felém..most már elég volt a fotózásból, átállítom a gépet filmre..most már nem kockáztatom a kukucsáló nyújtotta kis látóteret mert egy lépéssel kiléphet belőle és mire kiemelem a fejem a gép mögül már késő lenne..fél szemmel tudom követni a kijelzőt és másikkal a valós teret figyelem..így is belátom a teljes környezetem..rég nem érzett áramlatok futnak át rajtam, érzem, ahogy a feszültség nő és mintha bármire képes lennék..dac és szúró érzés jön belülről mikor a szemébe nézek..tudom, hogy ő az erősebb, de akkor is..persze eszem ágában sincs szembeszállni vele..ezt nem tudom leírni – érezni kell..ilyen mikor a halál szele lengedez...mikor tudod, hogy az életed néhány méteren múlik és hiába vagy erős, mindig kerül egy erősebb!..későre hagytam abba a fotózást, nem adtam meg a tiszteletet, érzem, hogy túl léptem bizonyos határokat, amelyek eddig életben tartottak...várom a következő lépését..meg is lépi, ha egyáltalán lépésnek lehet nevezni..nem is tudom felfogni mi történik valójában..egyszerűen eltűnik a kijelzőről, egyúttal a szemem elől is..a másik irányba.
  Tizedmásodpercnyi időm van és mozdulok a bocsok felé amelyek az esés sebességével csusszannak le a fákról és követik anyjukat.

Leülök. Csend. Az életerő hatalmas szintet ér el bennem, az adrenalin hatása most nem a reszketés hanem egy fantasztikus belső érzés..át tudnám ölelni a földet. A videót többször is visszanézem lassítva, hogy láthassam ahogyan eltűnik. Még élvezem az érzéseket, még nem mozdulok. Mikor mosolyogva mégis elindulok eszembe jut, hogy nem tudom mi lett azzal a gombával amit le akartan szedni..megtalálom a helyén, a föld szépen le van takarítva a tönk alsó részéről, készen arra, hogy letörjem. Nem állom meg és lelépem a távolságot, tizenegyet lépek a medve elrugaszkodásának a helyéig.  Órák mulva is bizsergek J

És igen, ilyen helyzetekben történnek azok az esetek mikor azt olvashatjuk az újságban, hogy a medve megtámadta a gombászót...én itt és most biztosítom az olvasóimat, hogy ha ez megtörténne velem, akkor nem a medve lesz a hibás hanem én! Meg is fogom érdemelni mert tisteletlen voltam vele és a természettel.

2014. június 17.

Siketfajdok a kényelmi zónán kívül

Immár hamadik éve, hogy jelen lehetek a siketfajd párzási ceremónián. Ahogy telik az idő úgy változik a szemlélet. Egyre többet tudok meg róluk és ez segít a viszonyulásban...de ez nem elég! Ahhoz, hogy közel kerülhessek hozzájuk, folyamatosan, évről évre kell a komfort zónám határait tágítsam.
A több napos esőzés végre megszűnni látszik.
Az eső már fél órája elállt, virrad.
Indulunk, de tudom, már késő. Rég ott kéne lenni a dűrgőhelyen.
Egészen kivirrad mire ideérünk, késő... Nem megyünk be az erdőbe, elzavarnánk a násznépet.
És már el is értünk a kényelmi zónához: azért, hogy ne ázzunk el, később indulunk, de ennek az ára az, hogy nem látunk semmit. Itt nem nézik el azt ha elkések, erről le kell szoknom.
Az idő még mindig bolyong, folyamatosan változik.
Szárny suhogás töri meg a csendet az erdő felől. Valahol távolból hallatszik egy strófa, de mind ez mesze van. A kakasok nászdalának a szakaszait nevezték el a régiek strófáknak. A fiatal fenyők közt, csendben ülve várjuk a napot és közben próbáljuk felfogni a környezetünk.
Legalábbis nekem fokozott odafigyelést igényel a fenyők ágain lévő esőcseppek látványának a feldolgozása. Ahogy a nap folyamatosan halad felfele, úgy váltogatják színüket ezek a cseppek. Zöld, sárga, narancs, vörös, kék, és ezek árnyalatai...és még több...némelyik, pár pillanatig, a szivárvány összes színét "lejátsza"...és tele van velük minden...viszont, ha nem jó szögből nézem őket, csak sima vízcseppek amelyek az erdőt tükrözik magukban.
Közben a köd is kezd feljönni a völgyekből, és a fenyőkön áttörő napsugarak játszanak benne. Nem tudok betelni, mindet meg akarom örökíteni, persze nem lehet.
Ahogy rohangálok a vizes fenyők közt, újabb és újabb helyzetet keresve a minél több szín meglátásához, eléggé átázok. Nem bánom, majd megszárad, de ha helyben maradok nem élhetem át ezt a boldogságot, amit a milliónyi kis csepp vált ki.
Megszűnik minden gondolat és csak az apró színes, gyorsan tovatűnő, csillogás marad.

Másnap már csillagfényben haladunk a vadcsapásokon.
Hűvös hajnali szellő bujkál a fák közt és titokzatos zajokra szorul össze szívünk...úgy-e éppen nem egy kakast riasztunk el?! Az erdőben teljesen elhagy minket a szemünk világa, a kezünket sem látjuk, hiába mozgatjuk az orrunk előtt.
A szellő testet ölt? érzem ahogy hozzám ér...végig simítja arcomat, egész testem és az idegeimet. Nagyon lassan lépünk, amúgy is meg kell várjuk míg szemeink hozzászoknak a megváltozott fényviszonyokhoz. Szét vállunk, mindenki a maga dolgát végzi ezután. Körülményes zaj nélkül lépni a száraz ágak között, de nincs mese! Nincs kifogás! Most nem létezik olyan, hogy: nem látok, nem tudom egy lábon megtartani magam, elfáradtam, pihenek, melegem van a sok ruhától, stb. Nem, ezek a kényelmi tényezők nem létezhetnek! Vagyis igen, de akkor indíts haza...! Mivel maradni akarok, ezeket nem érzem :)
A megfelelőnek tűnő helyre érve, gyorsan és csendben felkészülök a "végső" mozdulatlanságra. Beállítom a gép helyzetét, megoldom a nadrágszíjat, letérdelek egy csutak mellé és várok...még sötét van, de halk neszezés jelzi, nem vagyok egyedül.
Csak sejtésem van az időről, nagyjából negyven perc telik el az első szárnycsapás hangjáig. Erre a lábaim zsibbadása megszűnik. Majd ismét csak könnyed mozgások halk zaja. Újabb fél óra. Ismét majdnem elviselhetetlen irritációt érzek a combjaimban..na és?
A szellő kezd elülni, a sötétség kezd szétfoszlani. Az éhség kezd erősödni...nem hiába nem ettem és nem ittam már az este sem, tudom, akkor higiéniai problémák fognak fellépni...ha üres a bélés, könnyebb visszatartani a környékező könyörtelen kényszeres kényszerítgetést. Na jó, picit rátámaszkodom a kezeimre és megpróbálom érezni a lábaimat... sikertelen próbálkozás. Nem vagyok biztos benne, hogy azt az apró zörejeket nem-e azok a hosszú fülű manók okozták, amelyek kilopták a lábaimat alólam.
Pillanat alatt szűnik meg mindez...az első kakas beszáll a hátam mögé és indítja a dürgést.
Kisvártatva a többi is érkezik.
Mindenik elfoglalja a helyét, csak a tyúkok maradnak a fákon és onnan figyelnek... mindenre... be jó. Még mindig csak árnyakat látok magam körül, viszont ezek valódiak és jól hallható hangjuk van. Azt is hallhatom, ahogyan a szárnyaikat húzzák a földön. Most már sejtésem sincs az időről meg a testemről, egész egyszerűen nem létezek deréktól lefelé.
 A kezeim, szemeim és füleim működnek, ez most épp elég.
Mi lenne ha mondjuk egy medve vagy víziló megtámadna azzal a céllal, hogy felfaljon?...jól lakna...maximum jól megnézném magamnak.
Már lassan használhatom a fényképező gépet. Nem csak azért mert virrad, hanem azért is mert hirtelen megugrott a szárnyas vad sűrűség körülöttem. Persze, hogy minden belóg ami belóghat!!...de ilyen, ha nem takarítom ki az erdőt rendesen...
 Annyira közel megy el egy kakas, hogy még a szemem is behunyom, nehogy feltűnő legyek...csak a kezem kéne kinyújtsam és megérinthetném.
Aztán csend, nem sokáig, de elég ahhoz, hogy a test ismét zelegorkodjon. A ruha akkor jó volt, mikor jöttem, de most már nagyon meleg lett...mindenhol ragad rám, egyre nagyobb lesz a meleg és minden utolér. Pár órát még ki kell bírni... Igyekszem elterelni a gondolataimat.
Ebben segít a fényárban úszó fenyves és az újra színre lépő kakasok.
Ez a ruha, itt és most jó...ha ebben járnék nap mint nap az emberek között, az nem tenne jót a megítélésemnek...de mi értelme a drága, "szép", illatos(?) göncöknek?...főleg ha semmit nem ér az aki hordja.
Érdekes értékrend alakult ki mára: látszat értéket dicsőít az emberiség...itt, a természetben is adnak a látszatra: a szebb kakas nagyobb sikerrel adja tovább a génjeit...ám ez a látszat az egészség bizonyítéka! Itt nem lehet a férges testet csillogó mázzal elfedni!
Közben folyik a tánc javából, közel és távol, csőrök csattognak, szárnyak berregnek, lábak dobognak. A tyúkok szinte szégyenlősen húzzák meg magukat az ágakon, de mikor valamelyikük leszáll a földre, azonnal rohannak a lovagok a meghódítására.
Élmény, érzések sokasága tolong bennem. Jó lenne, ha az emberek tudnának ezekről a "természetes csodákról", amik körül veszik őket.
De nem sokan hagyják el a komfort zónájukat, pedig az élet azon kívül van...nem feltétlenül erdőbe kell menni, számtalan dologgal lehet életérzést tapasztalni...ohh, hogy drága cuccok gyűjtése is egy ilyen tevékenység?...könnyen meglehet...kinek a pap, kinek a papné s kinek a paplan.
A nap már magasra emelkedett, és a társaság hangja is kezd ércessé válni. Lassan tettlegességgé fajul a dolog. A "ne veszekedjetek, hanem csendben verekedjetek" mondás lassan életbe lép.
Egyre kevesebben maradnak és kettőre már majdnem mind elvonulnak és élelem után néznek.
Most már eleget vigyáztam. Megkockáztatom a portré készítést egy közeli daliáról. Összejön zavarás nélkül.
Ha elég sokat vagy kint, megszokod és hiányzik a reggeli éles levegő, a folyamatos odafigyelés. És nem nehéz ez az odafigyelés, mert ösztönösen jön, jól érzed magad, mert látod az értelmét az egésznek.
Nincs pazarlás, értelmetlen mozdulat...(hogy a ruházkodásnál maradjak) nem azért öltözöl fel, hogy kitűnj, hanem épp ellenkezőleg-azért, hogy beleolvadj...és közben megismerheted önmagad, azt amire képes vagy...megbarátkozol önmagaddal és gyengeséged erősítheted.
Az utolsó kakas nagyon megüli magát, nem akar menni, pedig erőst kéne!
Mikor végre megmozdulhatok, valósággal fáj kinyújtani a lábaim. Rendszertelenül szedem össze a felszerelést és feltűnés nélkül igyekszem eltámolyogni a színről. Vár a hűűűvős patak és a párnapos hideg étel...hmmm de be jó lesz!
Meleg kaja és meleg víz? azt majd akkor mikor lehetőségem lesz rá...addig annak örülök ami van...és megbecsülöm!
Hihetetlen jó érzés az is, hogy van olyan közelálló, akivel elbeszélhetjük az egészet, még a helyszínen! Újabb pár nap, amire ha visszagondolok, úgy érzem, hogy éltem... :)

2014. június 6.

Egy év munkájának részletei (Details of one years work)

Az oldalakhoz vezető linkeket gyűjtöttem össze, ahol valamilyen formában megjelentem/megjelentünk mint Transylvanian Wildlife Project. Most már lehet beszélni a munkáról, mert elvégeztetett. A visszajelzés még hátra van, arról majd később.

Székely hírmondó

National Geographic

CityNews.ro - Transilvanian reporter

Tv..-beszélnek rólunk az első 5 perc

Duna TV

Manna.ro

Székely hírmondó ll.

Fotó kiállítás

Fotó kiállítás interjú-12:40-től

A NatGeo projektről

ProTv. Ursul pacalit de oameni (csak pár mp rólam)

Egy mindenki számára érthető riport   

Transindex lényeges gyüjteménye

Az évnek lassan vége és pár eredményt bemutatnék, vagyis csak az eddig megjelent fotócsapdás felvételeket. A többi felvétel, történet, általam készített fotók és videók majd a jövőben lesznek nyilvánosak a nagyközönségnek, miután a NatGeo válogatott magának belőle.

Farkasok   Medvék    Hiúz és Vadmacska   Vegyes

I collected links of websites on which was written something about me or about our team as Transylvanian Wildlife Project. Now we can talk about the work, because it has come to an end. The indications are still to come, so i will write about them later.

The Székely hírmondó newspaper

National Geographic

CityNews.ro - Transilvanian reporter

Tv..-They are talking about us in the first 5 minutes

Duna TV

Manna.ro

The Székely hírmondó newspaper ll.

Photo exhibition

Photo exhibition interview from 12:40

About the NatGeo project

ProTv. Ursul pacalit de oameni (a few seconds about me)

A riport about us 

Significant collection by Transindex

One year is almost over and i want to present some results or rather some phototrap recordings which appeared on different websites. The other recordings, stories, videos and photographs made by me will be available for the public in the future, after when the NatGeo assorted them.

Wolfs   Bears    Lynx and wild cat   Mingled

2014. március 4.

Medve sziluett

Szép színes, de hűvös, ködös hajnal. Bagoly hangok hallatszódnak az erdő felől, hol lágy huhogás, hol érces rikácsolás.
Összeszedem a cókmókomat és elindulok megkeresni őket. Csúszik a sáros, meredek út, néha-néha az elesést elkerülendő, hirtelen lépesekkor megesik, hogy ágat roppantok. Ilyenkor megállok és hallgatózok, nem ilyesztettem-e el őket? Nagyon el lehetnek foglalva, mert változatlanul folytatják bármit is műveltek eddig. Nem kell sokáig keresnem őket, egyszerű megtalálni, mert össze-vissza röpködnek.
Kergetőznek, hajkurásszák egymást. Van úgy, hogy az "üldözött" meg sem várja a zaklatót, máris odébb száll. Úgy is van, hogy a levegőben szórakoznak, vagy ágaknak csapódnak, vagy egeret adnak egymásnak. Minden esetre inkább filmezem mint fotózom mert az könnyebb.
Ezek után visszatérek az autóhoz és egy távolabbi célpont felé indulok. Elhagyott magasles mellett haladok el...
Az út felfele igen csak érdekes, a járgány nem akar egyenesen menni, mind fordul keresztbe az úton és úgy haladunk előre. Ennek a lényege az, hogy sokkal több időbe kerül a cél elérése mint gondoltam. Az út, amelyen jövök, rég nem volt hsználva, mindenféle burjány nőtte be, az évek során lehullott levelek befödték, lassan eltűnik és csak a fák közt lévő nyilladék sejteti, merre is kéne mennem. Egy nagy fát keresek, ami kitűnik a többi közül és alatta hagyom a járművet, innen gyalogba megyek. Elég jól fel jöttem, sokat segített a haladásban. Közben a hangulat fokozódik a fák közt. A nedves levelek a szél hatására úgy hullanak alá akár az esőcseppek.
Nem, nem ezt a jelzést követem...
Célom fotócsapda kihelyezése egy medvebarlang elé. A köd egyre lejjebb ereszkedik. A látási viszony is csökken. Na, ilyen körülmények közt érdekes lenne a tájékozódás este, megtalálni az autót.
Sietek ahogy tudok, nem szeretnék a barlang körül lenni sötétben... elindul a fantázia...mi is történt mikor bocsos medvét piszkáltak a barlangnál?..ki húzta a rövidebbet mikor a medve "család" közé keveredett?...miért is lépett a medve a... na hagyjuk, ennyi elég is volt a hidegrázáshoz! Most már nem csak a szél borzolja a kedélyeimet. Az erdő rohamosan sötétedik, a szél össze-vissza csapong, az ágak recsegnek, a ködtől ittas levelek hangos suppanásokkal landolnak, csöpög a víz a nyakamba és már lilás a kezem a hidegtől.
Emlékek, de be jó, hogy vagytok!...pár napja, nem messze innen fényképeztem két medvét, a túlsó oldalban meg bocsos medvével találkoztam...és ne feledjem a fotócsapdát sem, amin szépen megkülönböztethetőek az esténként erre járó medvék...
Nagyon óvatosan közelíttek a barlanghoz, lehet percenként lépek egyet, megszűnik a világ, nem hullnak már a levelek, nem csöpög a víz, sötét sincs. Érdekes ellentét: van, hogy egyé kell olvadj az erdővel, minden egyes levél leesését tudatosítsd, minden apró szél lebbenést érzékelj ahhoz, hogy vadat láthass. És van, hogy a célon és rajtad kívül semmi nincs-ilyenkor történhet mulasztás ami nem egészséges.
A küldetés teljesítve!
Indulok vissza...húú, az előbb még jól láttam...ki kapcsolta le a fényt?!...ha valaki itt állna húsz méterre tőlem, nem biztos felismerném, ha nem mozdulna..jól meg kell gondoljam merre megyek. Találtam egy érdekes formájú fát. Megvárom, hogy elálljon egy picit a szél, hogy ne áztassam el a gépet. Hirtelen kicsit kitisztul. Nem állom meg, hogy ne hajtsam le a fejem erre a mohás kőre...elkalandozok (fentről lefelé is értelmezhető):
nyirkos-avar-takaró
kemény-moha-párna
ködös-végtelen-hálószoba
rideg-álmodott-valóság
kínzó-boldog-élet...ágat roppant a félelem...mért is?
Talán csak azért, mert létezik!
Ha emberi szemmel nézem a fenti "költeményt", azt érzem ami az első oszlopban le van írva. Az állatoknak a harmadik oszlopot jelenti ez a környezet. Míg a középső, az maga a természet, a valóság. Az egészet meg én érzem, itt és most. 
Nem kell sok idő ahhoz, hogy átázzon az a pár ruhadarab ami rajtam van. Menni kéne, mert megint itt a köd...
Most már nem viccel, recsegve-ropogva érkezik a nedves-sötétség. Nem lépek, talán csak harmincat, és újból indul a hideg, minden irányba szétfut a testemben. Újból látom a leveleket, hallom a földet érésüket, igen is sokat, nem csak ami előttem van, hanem a hátam mögöttieket is. Megtörténik ami csak gyors gondolat volt, nem ismerem fel a fákat. Vissza fordulok és addig megyek míg ismerős helyre nem érek...előre kéne menni, mert ez idő veszteség...jó, de az még több, ha rossz irányba megyek. Másodszor sem találom az irányt..megállok, újra tervezés, de mi alapján? Csendben vagyok...ez nem jó..eddig elindultak a vadak...ha nem hallják, hogy itt vagyok könnyen rám jöhetnek...főleg ha hátszele van és még nem is lát, már csak tíz méterről vesz észre...nem is várják, hogy ember lehet itt...mennyire sötét az a fiatal fenyves mellettem, onnan is jöhetne...én kell vigyázzak magamra, én kell hamarább meglássam és jelezzem, hogy itt vagyok. Közben elindulok, majd megszűnik ismét a világ, az arcomon is átfut a hideg, kezem elindul a medvespray irányába...ohhogyazaa. Fekete árny roppant egy ágat, nem messze balról, majd beleolvad a sötét háttérbe, mire a gépet előveszem már rég nem látom. Ezt akarattal műveli velem...a gerincemből árad szét egy leírhatatlan, de ismerős érzés...bármire képes vagyok és mégsem...ez nem egyszerű hideglelés...most szórakozhatna velem...mint a rémfilmekben, hol itt, hol ott bukkanna fel. Meg is teszi, és lidércként lebeg át előttem, megáll és rám néz(...ettől a nézéstől érzem, semmi vagyok, ez lenéz engem: mit akarsz itt ember?...ha lassan ide sétálna...szinte érzem a leheletét ahogy megszagol...aztaa fantázia mindenit!), bármennyire is sötét van, bele látok a szemébe, sőt, nem is látok mást, rabul ejt vagy beleszédülök, vagy..(ezt sem tudom megfogalmazni) majd tova siklik. Ez után nyomom le az exponáló gombot...legalább a körülményekről legyen emlékem.
Az eredeti képen a medve nincs rajta, csak a hangulat kedvéért illesztettem be!
Még állok ott egy keveset, figyelek, kiváncsian várom, lesz-e folytatás? 
Elindulok, most már tényleg az orrom után megyek. Megjött az a reszketés is, ami az adrenalin hatása, ez viszont felmelegít, egyáltalán nem fázok. A fák után nem lehet tájékozodni. Mere van kelet vagy nyugat? azt nem tudom merre van a jobb kezem! ...maradjak itt reggelig?...ahhoz tűz kell és száraz fa...itt, ahol még a kő is átázott?!...nagyjából ilyen körülmények közt találták meg az élettelen testét egy erdőt ismerő srácnak, minden ott volt a hátizsákjában és mégis... én nem jutok abba a helyzetbe... persze van telefonom, de azt nem fogom használni...büszkeség mi? Mindeközben, a terep adottságait figyelve, keresem az autót és figyelőzök, nem kerülget-e az a fekete árny. Látok egy sötét, összefüggő valamit, megyek megnézem. Nem mozog, remélem az autó... nem az.  Jaa, hát van nekem gps-em! ...sokra megyek vele, mert nem volt bekapcsolva...csak arra tudom használni, hogy ne menjek el ugyan azon a helyen kétszer. Már nem lehet messze az autó, ebben az oldalban van, de ha tíz méterre megyek el mellette akkor sem látom meg. Átgondolom a helyzetet és a gps-et használva, körülbelül tíz méteres távolságot hagyva a körülbelül kétszáz méteres nyomvonalak közt, cikk-cakkba sétálva bejárom a megfelelőnek vélt területet. Ez a jó megoldás. A körülmények annyit változnak, hogy teljesen besötétedik, alig látok pár métert...a lámpa fénye hasztalan, csak a szemem bántja a ködszemcsékről visszaverődő csillogás. Többször látok sötét foltot, de mikor oda érek mindig mást találok mint amire számítok. Nem tudom mennyi időbe telik mire rá találok.
A nagy teljesítményű izzók fénye sem segít tul sokat, így jó szórakozás lesz beereszkedni az oldalon. Néha meg kell állnom és kiszállva megkeresni azokat a halovány nyomokat, amelyeket felfele jövet hagytam.
Micsoda kényelem a bringás élethez képest!...melegben, szélvédett helyen utazni...most nem mondhatom, hogy "bé fú a szél a kabinba". 
Elérem lassan a vert utat és sikeresen lecsúszkálok rajta. Néha egy-egy fa túl közel kerül és túl hirtelen, de koccanás mentesen érem el a főutat...
Szép ősz van, minden tele van levéllel, még az autó is, olyan, mintha avarban ülve vezetnék.