Medve sziluett

Szép színes, de hűvös, ködös hajnal. Bagoly hangok hallatszódnak az erdő felől, hol lágy huhogás, hol érces rikácsolás.

Összeszedem a cókmókomat és elindulok megkeresni őket. Csúszik a sáros, meredek út, néha-néha az elesést elkerülendő, hirtelen lépesekkor megesik, hogy ágat roppantok. Ilyenkor megállok és hallgatózok, nem ilyesztettem-e el őket? Nagyon el lehetnek foglalva, mert változatlanul folytatják bármit is műveltek eddig. Nem kell sokáig keresnem őket, egyszerű megtalálni, mert össze-vissza röpködnek.

Kergetőznek, hajkurásszák egymást. Van úgy, hogy az "üldözött" meg sem várja a zaklatót, máris odébb száll. Úgy is van, hogy a levegőben szórakoznak, vagy ágaknak csapódnak, vagy egeret adnak egymásnak. Minden esetre inkább filmezem mint fotózom mert az könnyebb.

Ezek után visszatérek az autóhoz és egy távolabbi célpont felé indulok. Elhagyott magasles mellett haladok el...

Az út felfele igen csak érdekes, a járgány nem akar egyenesen menni, mind fordul keresztbe az úton és úgy haladunk előre. Ennek a lényege az, hogy sokkal több időbe kerül a cél elérése mint gondoltam. Az út, amelyen jövök, rég nem volt hsználva, mindenféle burjány nőtte be, az évek során lehullott levelek befödték, lassan eltűnik és csak a fák közt lévő nyilladék sejteti, merre is kéne mennem. Egy nagy fát keresek, ami kitűnik a többi közül és alatta hagyom a járművet, innen gyalogba megyek. Elég jól fel jöttem, sokat segített a haladásban. Közben a hangulat fokozódik a fák közt. A nedves levelek a szél hatására úgy hullanak alá akár az esőcseppek.

Nem, nem ezt a jelzést követem...

Célom fotócsapda kihelyezése egy medvebarlang elé. A köd egyre lejjebb ereszkedik. A látási viszony is csökken. Na, ilyen körülmények közt érdekes lenne a tájékozódás este, megtalálni az autót.

Sietek ahogy tudok, nem szeretnék a barlang körül lenni sötétben... elindul a fantázia...mi is történt mikor bocsos medvét piszkáltak a barlangnál?..ki húzta a rövidebbet mikor a medve "család" közé keveredett?...miért is lépett a medve a... na hagyjuk, ennyi elég is volt a hidegrázáshoz! Most már nem csak a szél borzolja a kedélyeimet. Az erdő rohamosan sötétedik, a szél össze-vissza csapong, az ágak recsegnek, a ködtől ittas levelek hangos suppanásokkal landolnak, csöpög a víz a nyakamba és már lilás a kezem a hidegtől.

Emlékek, de be jó, hogy vagytok!...pár napja, nem messze innen fényképeztem két medvét, a túlsó oldalban meg bocsos medvével találkoztam...és ne feledjem a fotócsapdát sem, amin szépen megkülönböztethetőek az esténként erre járó medvék...

Nagyon óvatosan közelíttek a barlanghoz, lehet percenként lépek egyet, megszűnik a világ, nem hullnak már a levelek, nem csöpög a víz, sötét sincs. Érdekes ellentét: van, hogy egyé kell olvadj az erdővel, minden egyes levél leesését tudatosítsd, minden apró szél lebbenést érzékelj ahhoz, hogy vadat láthass. És van, hogy a célon és rajtad kívül semmi nincs-ilyenkor történhet mulasztás ami nem egészséges.
A küldetés teljesítve!

Indulok vissza...húú, az előbb még jól láttam...ki kapcsolta le a fényt?!...ha valaki itt állna húsz méterre tőlem, nem biztos felismerném, ha nem mozdulna..jól meg kell gondoljam merre megyek. Találtam egy érdekes formájú fát. Megvárom, hogy elálljon egy picit a szél, hogy ne áztassam el a gépet. Hirtelen kicsit kitisztul. Nem állom meg, hogy ne hajtsam le a fejem erre a mohás kőre...elkalandozok (fentről lefelé is értelmezhető):
nyirkos-avar-takaró
kemény-moha-párna
ködös-végtelen-hálószoba
rideg-álmodott-valóság
kínzó-boldog-élet...ágat roppant a félelem...mért is?
Talán csak azért, mert létezik!

Ha emberi szemmel nézem a fenti "költeményt", azt érzem ami az első oszlopban le van írva. Az állatoknak a harmadik oszlopot jelenti ez a környezet. Míg a középső, az maga a természet, a valóság. Az egészet meg én érzem, itt és most. 

Nem kell sok idő ahhoz, hogy átázzon az a pár ruhadarab ami rajtam van. Menni kéne, mert megint itt a köd...

Most már nem viccel, recsegve-ropogva érkezik a nedves-sötétség. Nem lépek, talán csak harmincat, és újból indul a hideg, minden irányba szétfut a testemben. Újból látom a leveleket, hallom a földet érésüket, igen is sokat, nem csak ami előttem van, hanem a hátam mögöttieket is. Megtörténik ami csak gyors gondolat volt, nem ismerem fel a fákat. Vissza fordulok és addig megyek míg ismerős helyre nem érek...előre kéne menni, mert ez idő veszteség...jó, de az még több, ha rossz irányba megyek. Másodszor sem találom az irányt..megállok, újra tervezés, de mi alapján? Csendben vagyok...ez nem jó..eddig elindultak a vadak...ha nem hallják, hogy itt vagyok könnyen rám jöhetnek...főleg ha hátszele van és még nem is lát, már csak tíz méterről vesz észre...nem is várják, hogy ember lehet itt...mennyire sötét az a fiatal fenyves mellettem, onnan is jöhetne...én kell vigyázzak magamra, én kell hamarább meglássam és jelezzem, hogy itt vagyok. Közben elindulok, majd megszűnik ismét a világ, az arcomon is átfut a hideg, kezem elindul a medvespray irányába...ohhogyazaa. Fekete árny roppant egy ágat, nem messze balról, majd beleolvad a sötét háttérbe, mire a gépet előveszem már rég nem látom. Ezt akarattal műveli velem...a gerincemből árad szét egy leírhatatlan, de ismerős érzés...bármire képes vagyok és mégsem...ez nem egyszerű hideglelés...most szórakozhatna velem...mint a rémfilmekben, hol itt, hol ott bukkanna fel. Meg is teszi, és lidércként lebeg át előttem, megáll és rám néz(...ettől a nézéstől érzem, semmi vagyok, ez lenéz engem: mit akarsz itt ember?...ha lassan ide sétálna...szinte érzem a leheletét ahogy megszagol...aztaa fantázia mindenit!), bármennyire is sötét van, bele látok a szemébe, sőt, nem is látok mást, rabul ejt vagy beleszédülök, vagy..(ezt sem tudom megfogalmazni) majd tova siklik. Ez után nyomom le az exponáló gombot...legalább a körülményekről legyen emlékem.

Az eredeti képen a medve nincs rajta, csak a hangulat kedvéért illesztettem be!

Még állok ott egy keveset, figyelek, kiváncsian várom, lesz-e folytatás? 

Elindulok, most már tényleg az orrom után megyek. Megjött az a reszketés is, ami az adrenalin hatása, ez viszont felmelegít, egyáltalán nem fázok. A fák után nem lehet tájékozodni. Mere van kelet vagy nyugat? azt nem tudom merre van a jobb kezem! ...maradjak itt reggelig?...ahhoz tűz kell és száraz fa...itt, ahol még a kő is átázott?!...nagyjából ilyen körülmények közt találták meg az élettelen testét egy erdőt ismerő srácnak, minden ott volt a hátizsákjában és mégis... én nem jutok abba a helyzetbe... persze van telefonom, de azt nem fogom használni...büszkeség mi? Mindeközben, a terep adottságait figyelve, keresem az autót és figyelőzök, nem kerülget-e az a fekete árny. Látok egy sötét, összefüggő valamit, megyek megnézem. Nem mozog, remélem az autó... nem az.  Jaa, hát van nekem gps-em! ...sokra megyek vele, mert nem volt bekapcsolva...csak arra tudom használni, hogy ne menjek el ugyan azon a helyen kétszer. Már nem lehet messze az autó, ebben az oldalban van, de ha tíz méterre megyek el mellette akkor sem látom meg. Átgondolom a helyzetet és a gps-et használva, körülbelül tíz méteres távolságot hagyva a körülbelül kétszáz méteres nyomvonalak közt, cikk-cakkba sétálva bejárom a megfelelőnek vélt területet. Ez a jó megoldás. A körülmények annyit változnak, hogy teljesen besötétedik, alig látok pár métert...a lámpa fénye hasztalan, csak a szemem bántja a ködszemcsékről visszaverődő csillogás. Többször látok sötét foltot, de mikor oda érek mindig mást találok mint amire számítok. Nem tudom mennyi időbe telik mire rá találok.

A nagy teljesítményű izzók fénye sem segít tul sokat, így jó szórakozás lesz beereszkedni az oldalon. Néha meg kell állnom és kiszállva megkeresni azokat a halovány nyomokat, amelyeket felfele jövet hagytam.

Micsoda kényelem a bringás élethez képest!...melegben, szélvédett helyen utazni...most nem mondhatom, hogy "bé fú a szél a kabinba". 

Elérem lassan a vert utat és sikeresen lecsúszkálok rajta. Néha egy-egy fa túl közel kerül és túl hirtelen, de koccanás mentesen érem el a főutat...

Szép ősz van, minden tele van levéllel, még az autó is, olyan, mintha avarban ülve vezetnék.