Élet a málnásban II.

A történet folytatódik...
Belevágok a közepébe.
Megyünk az erdőben, határozott céllal, mikor mozgás támad az ágak közt. Én még nem látok semmit mikor újdonsült barátom már mutatná is, hogy mit lát az ágak közt, de nincs akinek... le vagyok maradva pár lépéssel és ez elég is ahhoz, hogy ne lássam amit őt. Egy nyuszt ül az ágak között. Nincs amerre menjen, legalább is úgy néz ki, de biztos megtudná oldani.

Unatkozik a drága, lenéz minket miközben nagyokat ásít.

Elég sok időt töltök el vele, most többet látok belőle mint néhány hete a szerelmes párból. Nincs sok mozgás a felvételen, de hát akkor is nyuszt! Sötétedésre érünk ki az erdőből, és ismét le vagyok maradva egy fél perccel. Róka ül egy lekaszált kertben. Gyorsan- gyorsan fotózni, filmezni... közben úgy érzem, hogy elkezdett esni az eső, de csak szúnyogok hada száll rám... nem mozdulok, nem akarom a rókát elijeszteni. Fölösleges  ez az óvatosság, a róka nyugodtan ül még mindig, és néz. Lesöpröm a szúnyogokat, megtelik vérrel a tenyerem - persze, hogy a szúnyogokból, de nem az ő vérük, hanem az enyém. A ravaszdi még mindig  nem mozdul, valami nem stimmel vele. Közelebb megyünk és ekkor áll fel, majd felénk indul. Meg vagy veszve?! - fut át a gondolat rajtam. Majd elfordul oldalra és elsántikál az erdő irányába.

A kerten túl ismét leül. Ismét követjük, igyekszünk minél jobb képet készíteni róla.

Most, hogy látom, jut eszembe: láttam már őkelmét néhány napja egy hűvös reggelen. Bringával tartottam lefelé az erdőből Ő meg poroszkált felfelé az úton. Mikor tekintetünk találkozott mindketten megálltunk és majd egy percig mustrálgattuk egymást, majd átbújt egy kerítés alatt és eltűnt. Ezúttal sincs másként, eltűnik az erdő sötétjében.
Egyedül maradok estére, majd másnap folytatom az utamat... a málnás felé.
Próbálok csendeseket lépni, de nem igazán sikerül. Teljesen száraz az avar, minden recseg-ropog. Néha megállok vagy leülök és hallgatózók, ha én nem tudok csendben járni, más sem tud.

Ilyenformán érem el a málnást. Semmihez nincs szerencsém útközben. Még egy forráshoz sem, mind ki van száradva. Víz persze nincs nálam, nem szokásom hordani magammal. Dél van, mikor kilépek a fenyvesből, mintha leöntenének, úgy borít be a verejték. Jó lenne a naptól védeni magam, de nem tudok felvenni semmit, kibírhatatlan a meleg a hosszú ujjú cucc alatt. Végig megyek a málnást ketté választó úton és ismét belépek az erdőbe. Megváltás... Kiszedem a szükséges felszerelést a hátizsákból majd nehéz szívvel felköltözök a "fenyőfámra". Elfoglalom azt az egy vékony ágacskát amitől már előre fájnak a combjaim. Ugyanis két nappal ezelőtt nagyon megnyomott, nem sok lehetőség volt a helyezkedésre. Szóval, ismét itt vagyok és újból folyik a víz rajtam. Eltelik egy óra, semmi nem történik, süt a nap. Eltelik még egy óra, semmi nem történik,  kezdek megszomjazni, éget a nap. Eltelik a harmadik óra, semmi nem történik, nem érzem egyik lábamat sem tértől lefelé, még szomjasabb vagyok, perzsel a nap... folytathatnám... beleszőve az éhséget, a néha jelentkező szédülést és persze azt is, hogy nem történik semmi. Nagyon lassan megy le a nap. Úgy érzem magam mint valami mesterséges szárítóban, az erdőből kiáramló meleg levegő miatt. Mikor két ujjnyira van a látóhatártól feladom és készülök hazamenni. Nem sietek, nekiállok málnászni, le sem lehet írni mennyire jól esik. A nap még nem ment le, pakolok bele a hátizsákba és recsegtet valami befele a málnásba. Lassan felemelkedem, elküldöm még melegebb éghajlatra (ha létezik ilyen), mért nem tudott húsz perccel hamarább jönni. Na, hát akkor vissza a helyemre. Mintha ismétlődne, medve a málnásban és én ismét megyek be abba a málnásba. De nincs gond. Szépen osonok fel a fára, félúton szétnézek... most már van gond!.. két  helyen mozognak a málna kórók. Nagyon gyorsan foglalom el a helyemet, és már megy is a fényképezőgép. Két fiatal medvecske jött kajálni.

Három évesek lehetnek, ekkor hagyja el az anyjuk őket. Szedegetik a málnát, ugrálnak, gondtalanok, de azért néha beleszaglásznak a levegőbe.

A képek élessége tökéletes, a málnalapikon, de nem a medvéken. Ilyen helyre profi gép kellene, azzal lenne lehetőség jó képeket készíteni. Ismét marad a filmezés.

Besötétedik, már csak én látom a testvérpárt, a gép nem. Elgondolkodtató a dolog, maradjak vagy menjek? Hatalmas rittyenés hasít bele a málnás csendjébe, minden jelenlévő felkapja a fejét ... majd minden megy tovább. A hely elhagyása mellett döntök, és úgy tűnök el, hogy  a macik nem vesznek észre. Vissza a zsákhoz, most már sötét van az erdőben, valami nagytestű átdübörög felettem a meredek oldalon. Erre kissé meggyorsul a zsákba való pakolás, egyszerűen belegyúrok mindent és jöhet a mehet. Gyors ütemű léptekkel jövök ki az erdőből, és ugyan olyan gyorsan jön egy medve a málnásban velem párhuzamosan. Ez három medve körülöttem. Megállok, a viszonylag biztonságos fám már vagy ötven méterre van ... ő is megáll... az egyetlen védelmem egy medve spray, ráteszem a kezem és ,megyek tovább ... ha el akar kapni akkor az ötven méter elég neki és a spray sem biztos, hogy segít ... ha meg nem, akkor békén fog hagyni ... még mindig jön "mellettem", de mintha lassulna ... és igen!! megfordul, vissza az erdő irányába... az a nagy helyzet, hogy a málnást nagy, szálerdő veszi körül és biza be kell menjek, ha tetszik ha nem. Bent, az úton kívül, semmit nem látni, azt is csak azért, mert világosabb mint az avar. Az érzékszerveimmel nincs gond, mindent hallok, érzek és majd látni is fogok. Így biztatom magam mikor szusszanás hangjára állnak le a lábaim és markolom meg a spray-t a zsebemben. Ilyenkor mindig lekorlátozódik mindenem, csak arra a pontra összpontosítok... állok az úton, előttem kanyar, és ebben a kanyarban van egy bokor, és ebből a bokorból ugrik ki egy vadkan. Sokkal rövidebb idő alatt történik minden, mint ahogy el lehet olvasni ezt az egy mondatot... az ugrás pillanatában már tudom, hogy disznóról van szó: megéreztem a szagját és felismertem a fújását is. Megáll mellettem, 6-7 méterre és nézzük egymást. (nem tudom képzelem-e vagy valóság, de belelátok a feketén csillogó szemébe) Majd mindketten egyszerre mozdulunk, és megyünk két különböző irányba. Az út patakba ér, nincs kedvem inni, majd ha leérek a völgybe egy nyíltabb terepre.
Ma éjjel is házban alszom, akárcsak tegnap. Egy porcikám sem kívánja a kint alvást, el akarok terülni mint egy béka.
  Hajnal, és én már az erdőben vagyok. Hosszú az út fel a hegyre. Sikerül ismét úgy időzíteni, hogy délre érjek ki az erdőből. Szerencsére van néhány felhő az égen. A tető legmagasabb pontján szép, nagy pillangók kergetőznek. Muszáj megállnom.

Megéri időt szánni rájuk, tényleg szépek, csak nyugtalanok. Végül is sikerül megörökíteni őket. Megnézem amiért jöttem és remélem, hogy akkora eső lesz az összegyűlt felhőkből, hogy csak na.

 Meg is cseppen, de messze elmarad attól amekkorát feltételeztem a nagy előkészületek alapján. Jól esik a kis nedvesség a bőrömnek, lehűt egy picit. Sajnos nem tart semeddig, egyik felől esseget, a másik felől süt a nap, még a szivárvány sem tudja megmutatni magát, hiába, hogy kettő is van belőle.

Lefelé az erdőben még találok egy medve által ásott fekhelyet, de ennél többet nem.
Sokat ér belefeküdni a hideg hegyi patakba, teljesen kicserélődöm tőle.
                                               
                                                 Folyt köv.