Egész éjjel egyetlen fán

  Farkast filmezni...az lenne jó!
  Ezért ugyebár, tenni is kell valamit. Így hát elindulok megnézni, hogy vajon tartják-e a téli váltójukat? Előre tudom hol fogok lenni.
  Szokásos tennivalók, mint a bicikli lerakása, pakolás, átöltözés, stb. után elindulok neki a hegynek. Az erdőben jócskán elindult az élet: bogarak, madarak és mindenféle csúszó-mászó kerül az előmbe.

  Utamat egy uráli bagoly tanyája felé veszem. Persze mint általában, jól rejtőzködik és az utolsó pillanatban állok meg. Sajnos a fényviszonyok miatt kissé bemozdult a kép. Ez a bagoly a morcosabbak közül való. Mikor meglát mindenféle bagolyhangot ad ki, zsörtölődik. Kerreg, huhog, nyekereg meg leírhatatlan hangokkal adja tudtomra, hogy még mindig nem lát szívesen a tanyáján.

  Ha nem, hát nem. Ott hagyom és megyek megnézni a vaddisznó feredőt. Ez persze kivan száradva majdnem teljesen. Csak egy szarvas nyomait látom a sűrű iszapban. Hmmm...itt nem lesz szerencsém. Odébb állok, jöhet a következő helyszín. Itt is a szárazság húzza át a számításaimat. Nem maradt hátra más mint a régi nyomok egy kihasznált vágtér mellett. Jó látni, hogy a természet nem hagyja el magát és az utánpótlás megindult, sajnos önerőből.

  Nem messze innen van egy mohás fa. Mivel későre jár és a messzi távolból mennydörgés hallatszik, az jut eszembe, hogy mi lenne ha egy régi elképzelést váltanék valóra...miszerint, jó lenne egy mohás faágon aludni. Hamar a fa alatt állok, tetszik forma.

Miután elhelyezkedem várom hogyan dönt az ég? esik vagy nem esik...? Addig is egy zzümmi-vel foglalom le magam.

Az ég úgy dönt, hogy nem fog itt esni, ezért hálás is vagyok. A naplemente csodás színekkel jelentkezik az erdőn keresztül. Igen, a fák frissen hajtott levelei még könnyedén áteresztik a fénysugarakat. Úgy jelenik meg mintha kigyulladt volna a lombkorona. Kapkodok is rendesen, mert tudom nem fog soká tartani és hát állvány nélkül igen csak gyenge fotók lennének. Sajnos a sors iróniája úgy hozza, hogy pont a fa miatt nem használhatom  az állványt. Kénytelen vagyok kézből kitartani a gépet.

Lassan lemegy a nap és a szokásos színek kerülnek elő. Kék és vörös meg a fák sötét sziluettje.

   A sötétben zajokat hallok nem messze tőlem, látni nem látok sokat mert sűrű ciheres van mellettem. Csak fülelek, a zajok közelednek, már ki lehet venni, hogy nagyvadak okozzák őket. Lassan a hátam mögé érnek, vagy tizenöt méterre, és megállnak. Óvatosan fordulok meg, nehogy meghalljanak. Két nagy lapátfül mozog a levelek között. Szarvastehenek, vagyis az anya meg a tavalyi ünő(borjú). Valószínű megérezhettek valamit, de nem biztosak a dolgukban, ezért végtelenségnek tűnő perceken keresztül álldogálnak, majd tovább sétálnak.
   Egy kis csend következik...és sötétség, amit a felkelő hold tör meg imitt-amott ahogy átszűrődik a lombok közt. Elnyom az álom, engedek neki, jól esik. A moha alattam jó meleg és kényelmes. Arra ébredek, hogy az egész hátam elzsibbadt. Felülök, nézelődök, a hold jobban világít és megroppan egy ág valahol. Nocsak, ismét jön valami...ezúttal nem felém hanem a vágtérre igyekszik. Néhány roppanás, suhanás, elmosolyodok, épp, hogy csak kárinkodni nem hallom amiért ennyit bénázik. Nem tudom pontosan mi lehet, talán őz, azt viszont tudom, hogy mi nem: disznó, amilyen közel van hallanám a csámcsogását. Más helyzetet keresek és ismét elnyom az álom. Most a hátsóm zsibbadása ébreszt fel. A hold állásból ítélve egy órát aludtam. A vágtérről még hallatszik a matatás. Ismét szundikálás, zsibbadás, a hold ellenőrzése, egy kis mozgás az erdőben...majd a következő helyzet...és így tovább a sokadikig. Nem is volt olyan jó ötlet itt "aludni".
   Virrad, végre. Hallgatom a madarakat, ahogyan ébred az erdő azt nem lehet elégszer hallani. Lassan felkel a nap, világosodik és kezdek nézelődni, hátha látok valamit... mondjuk hazafelé tartó farkas falkát.
   Mindenem fáj, mintha agyba-főbe vertek volna. Legalább ezt is kipróbáltam... Csendben kelek le a fáról, nem fogok üres kézzel elmenni. Az erdő egy másik részén őzek szoktak legelészni. Most nincsenek itt, de várok egy keveset. Fél óra telhet el mikor meglátom a lábait egy őznek. Meg vagy, már állítom is a gépet, de belépik egy fa mögé. Tovább sétál egy kis tisztásra és ott megáll. Ekkor készül pár kép és rövid film róla.

Miután megrágcsálta az egyik tönköt, elsétál a bozótosba. Vissza térek a fámhoz összepakolni és irány haza. Nemsokára dolgozni kell. Azért még megállok egy pillangó kedvéért és egy Örvös galambért. Ez utóbbi, zsenge tobozokkal tűzdelt fenyőfa tetejéről vigyázza felségterületét.

Örvös galamb

Lent, a patak mellett, az erdő szélén, Búbos banka keresi élelmét a fűben. Annyira azért még mindig nem sietek, hogy ne szállnék le a bicikliről lefotózni a bankát. Ez sem valami jó kép, de hát ez van.