Gelencei tekergés

Sötétben indulok biciklivel, úgyis megvirrad mire célba érek. A falun keresztül haladva már virrad és az emberek mennek dolgozni...nem szeretem az ilyen helyzeteket, folyamatos mustrálásnak vagyok kitéve és szinte hallom a gondolatokat meg a sutyorgásokat: "hova tud menni?", "mért tud menni?", "ki lehet", "mi lehet a hátizsákba?"... stb. Teljes erővel nyomom a pedált, hogy mi hamarább kiérjek a szemek kereszttűzéből. Az erdő alatt vannak hétvégi házak, az egyik ilyenhez teszem le a biciklit. A nap még nem jelent meg, van másfél órám felérni a gerincre, hogy elkapjam a napfelkeltét. Ez, mint általában ha tervezek, nem jön be mert nem tudom tartani magam kötött dolgokhoz. Különböző nyomok, szagok, virágok és bogarak térítenek el a tervtől. Nem is baj, azért vagyok egyedül mert mindent megnézhetek és nincs aki a tervek be nem tartásával vádolna. Szóval élvezem a rég nem látott virágok látványát.

Martilapu virága 

 A nap már megjelent a meredek oldalak tetején, a fák törzse közt. Ezt a képet egy mély patakból készítettem, mintha most kelne a nap - másodszor.

Tényleg sok minden jöhet közbe, mint például egy régi sisak. Arról, hogy ki használhatta és mire fogalmam sincs, de jól néz ki a fa tövében.

Pillangók röpködnek össze-vissza, minden féle fajta, persze megpróbálok pár képet készíteni, kevés sikerrel.

Már dél van, megállok enni, majd folytatom tervem kivitelezését. Ha már elindultam akkor végig megyek, ha kissé megkésve is érek fel. Utamat sűrű, tüskés bozót nehezíti.

 Ezen csak vadcsapásokon haladva jutok át, amik természetesen nem nyíl egyenesen tartanak fel a tetőre. Mivel friss nyomokat is találok, hát szívesen megyek utánuk. Így történik, hogy délutánra már fent is vagyok....Jó meleget süt a nap, ám az északi oldalakban és a magasabb területeken még mindig nagy a hó.

Újból találok egy illatos növényt amivel eltöltök egy kis időt, egyszerűen nem tudom eldönteni hogyan nézne ki jobban a képen.

Farkasboroszlán

Ezért mind a két képet meghagytam...az egyiken kiemelem...

 ...a másikon beleolvad a környezetébe.

Amilyen lassan haladok felfele olyan lassan megyek lefele is, sőt egy vaddisznó feredőnél elidőzők pár órát, amíg be nem sötétedik. A környék tele van mindenféle nyommal, növényevő- és ragadozóéval egyaránt.

Ahogy ott ülök zajokra leszek figyelmes. Hiába kerestem meg a lehető legjobb leshelyet, úgy is a hátam mögül jön a zaj. Úgy ültem, hogy a hátamnál kidőlt fák legyenek, száraz levelekkel és ágakkal amibe nem szívesen mászik bele semmi. Tévedtem, egyre közelebbről hallom az ág recsegtetést. Tudom, hogy meg fogja érezni az ottlétemet, de nincs mit tegyek. Lassan fordulok meg, legalább lássam mi az mielőtt elugrik. A hangokból ítélve kisebb testű vad lesz: borz, őz vagy róka. Már csak húsz méterre van mikor megpillantom az őzet, szép sötétszürke bundában van. Ez a szín plusz a szőrzet fényelnyelő tulajdonsága nagyon jól el tudja  rejteni az erdő sötétjében. Még pár lépés és elugrik, semmi esélyem sem fotózni sem fényképezni a sötét miatt. Ebben viszont nem tévedek, megáll, beleszagol a levegőbe és hatalmas ugrásokkal eltűnik abba az irányba ahonnan jött. Elindulok lefelé a sötét, recsegő erdőben. Utamon ismét csak a legkitartóbb  "barátom" van velem, a hold. Világít rendesen, hogy lássam merre menjek és mi van körülöttem.

A völgybe leérve, a patak mellett ismét megállok fotózni. Igyekszem megörökíteni a patak selymességét, az erdő sziluettjét a hold fényben.

Majd elveszem a biciklit és elindulok hazafelé, vissza-vissza nézve a hátam mögött elhaladó holdra. Kutyák ugatnak az erdei úton. Messziről meghallják a terepgumik burrogását a döngölt földúton és felkészülve várnak...egymás után két kutyafalka támad rám az éj sötétjéből... ezúttal megússzák...