Élet a téli erdőn

Hiába a hideg, a nagy hó, enni-élni kell.

Az állatok alkalmazkodtak a tél viszontagságaihoz nem úgy mint az emberek. Az alvást úgy oldják meg a szarvasok, őzek, hogy elkaparják a havat arról a helyről ahol aludni akarnak majd egyszerűen lefekszenek. A szőrük üreges ezért nagyon jó hőszigetelő, ebből kifolyólag a jég hátán is elhálnak. Szó szerint a jég hátán mert nem mindig kaparják el teljesen a havat és ez megjegesedik alattuk.

Bika fekhelye

A bika nyoma és szőre

Az élelem elég szűkös ilyenkor, az a kevés ami van azt a hó alól kell előkaparni különböző helyekről. 

Patakvölgy

Elméletileg könnyebb ilyenkor megtalálni őket mert csoportokba verődnek a nagyobb biztonság érdekében. Ugyanis "több szem többet lát" alapon nagyobb a túlélési esélyük. Ezek a csoportok tömörülnek a táplálkozási helyeken ami lehet hegyoldal vagy éppen egy völgy. Egy ilyen szarvasokból álló csoporthoz jutok közel. Négy különböző életkorú bika és két tehén van ebben a csoportban. Szarvashoz méltón nagyon óvatosak és nem is maradnak sokáig a közelemben.

Felderítő - pillanatkép

Majd jönnek a többiek - pillanatkép

Előbb a fiatalabb, amit maga előtt taszigál egy nem sokkal idősebb társa.

Az egyik közülük valószínű "gyilkos" lesz. Ez olyan szarvasbika amelynek az agancsán nem lesznek ágak, ezért párzási időszakban, mikor harcra kerül a sor könnyedén halálra tudja sebezni ellenfelét. Az ilyen bika selejtnek minősül és kilövendő az állományból, mert nagy kárt tud tenni benne, és hamar tudatára ébred előnyének, amit ki is használ.

A gyilkos

Miután elmennek lassan szálláshely után kell néznem mert sötétedik. Mivel a tél közepén tartunk nagyon hamar sötétedik és mire kikötöm a függőágyat már nem sokat látni. Befekszem a hálózsákba, felkötöm a bakancsot és a hóvédőt a függőágyra majd jöhet az alvás. 

Reggel elég fagyos hangulatra ébredek.

Csillagszálló, fenyőszoba...

Reggel a bakancs kopogóra van fagyva, mikor a lábam bele préselem mintha jégbe dugnám a lábaim. Sebaj, két óra elteltével kezd bemelegedni és amúgy is elfelejtem mikor őzeket látok meg reggelizni egy meredek oldalon.

Sajnos egész nap nem látni a napot, ez meglátszik a képeken és a filmezéseken is. Egy róka nyomán megyek tovább mikor megpillantom egy fura színű állat hátát. Első pillanatban rókának gondolom, de hamar kiderül róla, hogy vaddisznó.

Ilyen világos színűvel eddig még nem hozott össze a sors - pillanatkép

Egy darabig kerülgetjük egymást, majd felfedez és elrohan.

Tovább haladok a behavazott tájon, a hó egyre nagyobb lesz, a vadnyomok kezdnek ritkulni. 

Egy nyuszt friss nyomaira bukkanok és alig telik el pár perc mikor keresztül ugrál előttem, persze csak egy pillanatig tart az egész. Az erdőből két őz alakját fedezem fel, amint kint fekszenek egy tisztáson és békésen kérődznek. Közel lopakodok hozzájuk, nagyon is közel, annyira, hogy érvényes az a nagyot mondás miszerint "arrébb kellet rugódni, hogy ne csak egy darabkája látszódjon".

A kétnapos túrát combig érő hóban fejezem be.

A többi fotó