Rögtönzés

Tervezni, megbeszélni emberekkel dolgokat...minek azt?! Ha, egy embernél többön múlik a dolog, akkor hatalmas a hibalehetőség. Ezétt jó, ha elég ruganyosak vagyunk...nem tudják elrontani a napunkat...s ez fontos, met ugyebár, ha eltelik egy nap potyára, akkor azzal mán nincs mit kezdeni.

Itt van példának ez az eset, mikor még jól es jártunk. Így történt, hogy ahelyt, hogy dolgoztunk vóna, tekeregtünk s lötyögtünk elé s hátra két álló napig. Szerencsére van pár rugalmas ember és hát...amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

Szóval elindultunk felfelé.

 Minden ember másként lássa a dolgokat...még az időjárást es...úgy-e? Na, a lényeg, hogy menegettünk felfelé s meg-meg állánk figyelőzni s hát nyüslet egy aprócska valami. Még jobban nézzük, s hát elészökik egy róka. Elékapom a kőcsönkapott fényképezőgépet s levetetem...s met jó a gép, még egyszer, s utána még vaj ötszőr.

 No, igen, kőcsön gép (me nem voltam képes az enyémet vinni)..s nem es akármilyen! Hanem a jobbik fajtából való! S most itt es megköszönném, hogy ideadták egy szóra...habár nem tudom mivel érdemeltem ki e magas bizalmat, de ezt es köszönöm! majd meghálálom, rajtam nem marad. Egyszer ahogy visszafordulok,látom, hogy tiszta kék minden, még az erdő között es.

Menegettünk, fényképezgettem nihányszór még egymáshoz es szóllánk, de ügyelve met a vadaknak jobb fülük van mint nekünk sapkába s hamarébb meghallják mit mondunk...ezéttes nem mondánk kétszer semmit, ha valamelyikünk süketkedett.

Igaz egy fia nyomot se láttunk sehol, pedig házigazdánk váltig bizonygatta, hogy itt biza van vadállat rendesen...hittünk es neki meg nem es... Egyszer osztán elértük a kalyibát amit el kellett érni. A szél meg nem tuda nyuguttan ülni s feszt egyet futt...mondtam es, hogy bolond likból bolond szél fu, s ezek csak vigyorogtak, me nem értették, hogy mit mondok, úgy futt az a vékonypetü szél. Bebugyoláltuk magunkat, de nem sokat ért, úgy kihűlt a fejünk, hogy még az agyunk es recsegett belé.

Odafent, mikor mán felértünk, s széjjel néztünk, hát eccer csak lássuk, hogy elébutt a nap, na jó, nem láttuk a napot, de a fényit , azt igen. Osztán valami fát vágtunk s begyújtottunk a kályhába. Na hiszen, lettes akkora füst egyszeribe, hogy a kabátokat arra terítettük fel száradni. Ott hagytuk, hadd füstölögje ki magát s addig faltunk valamit s elléptünk egyet.

No, hát sokat nem láttunk a ködtől vagy felhőtől vagy asse tudom mi a bánat leve, de az egyszer biztos, hogy úgy megülte a tájat, hogy...na, hát ahogy tudta. De azétt fehér-feketébbe tetszikforma képek sikeredtek.

Aszongyák, ilyen időbe a kutyát se ki a házból!

 S leszállt az este, odalentről valami fények szűrődtek fel a városból. A szél csak nem ült el s míg fényképeztem s telefonálgattam, meg es fogytam rendesen. Bent pattog a tűz, meleg van s még egy korty pálinka es kerülne, ha hagytak a többiek. De, jól esik künt álldogálni...érdekes kettősség jár át. Besétálok a havas fenyők közi, a holdat csak közbe engedik látni a gomolygó felhők, lent, alattam az ágak között fények, házak...ott lenn, meleg szobákban, kényelmesen ülnek az emberek, sokan egymás mellett, méges magányosan. Érzem a komor fenyők között, hogy egyedül vagyok, de én es honn vagyok és egy hang, ami a telefonon keresztül ér hozzám, nem engedi, hogy magányos legyek, betársul az erdő mellé...nem akar elválasztani tőle. Remegek folyton-folyvást, de mégse ér el a szél hidege legbelül.

Telefonálni ilyen helyen?!! Kifogás: cél szentesíti az eszközt. Végül csak bémennék. Odabenn kérdik, ugyan biza mit tudtam csinálni? Há mondom, telefonáltam. Csendben nyugtázzák, hogy nem vagyok jól.

Meleg, kényelem,...szinte rosszul esik, de osztán csak elszundítok.

Reggel majdnem felkelünk a megbeszélt időbe, de közbe reajöttünk, hogy előző este csak essze-vissza beszéltünk...

Fehér-fekete világ fogad s leszűkült látóhatár a köd miatt. Hatása az van, egyszer biztos!

Ellenség! Ami nem es ellenség! Csak akkor ha az ember a kezit rea teszi! Akkor mi es az ellen?! A gép vagy az ember?! Ez a vas kupac csendesen, majdnem békésen áll s ha itt hagynák a természet elintézné a sorsát, megláncozott kerekei nem tipornák többé a földet.

A köd nem tágul. Milyen baja van?

Minden féle fa, mindenik más külsővel, mindez csak a valóságban, a képek majdnem mind egyformák.

Kicsikét csak fel tisztult s ellátunk egy darabig.

Addig-addig, hogy lekászálódunk a hegytetőről s alul körbe kerüljük. Idelent jó idő van, bezzeg.

Na, s idelent osztán látunk szarvast s medvét. S másfelé nézünk me valami mozog, s hát az es medve. Hej azta s mégse...

Mondtam a medvéknek, hogy üjjenek nyugton me nem lesz kép rólik, de nem fértek a bőrikbe s osztán mi se öltük magunkot, hogy rendet csináljunk közöttik. Osztán mán oda juttunk, hogy  a helyzet es kezdett elmedvésedni nem csak a hely. Annyi medve jösmentelt elébb s hátra, hogy aszittük egy lakodalom kellős-közepibe cseppentünk. S mivel nem voltunk meg híva, ott es hagyánk őket.

Rendesen ösvenyeltek

Lassacskán lett kilátás...

No, hát ennek fele hazugság leve, de hát osztán na, aki nem hiszi járjon utána!