A dürgés folytatódik...

   Akárhogy is osztottam-szoroztam, minden számítgatás eredménye az volt, hogy vissza kell menni a kakasokhoz. Így történt, nyakamba vettem a havasokat. Vonatozok, buszozok, gyalogolok és már itt is vagyok. Senki nem járt utánam erre felé és én ennek nagyon örülök. A függőágy vissza kerül a "régi" helyére és már indulok is megnézni a "baromfi udvart". Most már tudom hova fogok ülni lesbe és egy kicsit magam után alakítom a lesnek előléptetett rönköt. Az előrejelzések szerint szép idő lesz a következő négy napban, így hát nyugodt szívvel fekszem le és hunyorgok míg el nem alszom, mert a hold belesüt a szemembe.
   Mire a kakasok beszállnak, én már ott vagyok. Hang alapján legalább négyet számolok körülöttem. Azért hang alapján mert előttem egy sincs. Mintha a múltkori eset ismétlődne. Már jó pár órája üldögélek és még mindig sehol semmi. Lassan megfordulok és a hátam mögött kergetőző kakasokat próbálom messziről megörökíteni. Egyszer csak nagy szárnycsapásokra leszek figyelmes és mit látok...egy jókora "vadpáva" ül egy fa ágán...

...majd átrepül egy másik fára

Miután vége mindennek visszaballagok a szálláshelyre, reggeli majd alvás a napon. Természetesen nem feledkezem meg az erdőről sem. Egy kis pára, narancsos fények, pár fenyő és már le is állok bámulni...jobban mondva le is fekszem a puha mohába és onnan készítem a fényképet...és közben álmot is látok.

    Következő reggel. Másik helyet keresek és miközben takarítok egy kilőtt, sörétes hüvelyt találok...vadászok jártak itt..., de nem az idén.

Most egy picit szerencsésebb vagyok. Az egyik kakas elömbe száll be.

Sajnos míg sötét van addig marad, mikor a nap kezd felkelni jön egy másik és elüldözi. Az üldöző persze visszamegy a helyére, amely hol lehetne máshol mint tőlem jobbra ahol nem láthatom. Valami keveset filmezek, de valahogy ilyen téren nem vagyok megelégedve.

Egy tojó érkezik egy fenyő ágára nem messze tőlem.

Ugyanekkor mögöttem elindul az erdő: szárny csattogások, mindenféle dürgő hangok, dobogtatások. Nem mozdulhatok, csak hátra pillantok, ez elég ahhoz, hogy lássam majdnem feltapodnak a nagy szerelem hevében és én még csak hozzá sem nyúlhatok a fényképező géphez, nem hogy fotózzak....

   Harmadik reggel. Harmadik hely, de most még csak le sem szállnak a földre. Nyugodtan megvárom míg felkel a nap, de még minidig csak a fákon vannak. Ekkor ágreccsenés hallszik az erdőben. Egy távolban lévő kakas elhallgat, majd elrepül. Ezt követi egy másik, majd még egy...csend lesz. Lassan megfordulok s hát, három emberi alak bontakozik ki a fák közül. Orvvadászok vajon? gyorsan képet készítek róluk, legyen mit a hivatalos szerveknek átadni. Megállnak a hátam mögött egyezkedni. Kis idő múlva elindulnak, elhaladnak mellettem öt méterre, nem vesznek észre. Az egyikük visszamegy. A másik kettő áll s vár. nézelődik én meg mérgelődöm. Ők is elindulnak vissza ám valamit meg akar nézni az egyik és odajön mellém. Ekkor vesz észre csak. Köszönök és most már követem őket. Megjön a harmadik is, ő a vadőr és a mi nyomainkat nézegette. Előre ő is azt hiszi rólam, hogy vadorzó vagyok, de miután tisztázzuk a helyzeteket jóban válunk el egymástól. Ezen a reggelen is sikerült egy kép az erdőről.

Hazafelé, az út mellett hegyi billegetőt fotózok.

Siketfajd dürgés

    Az úgy kezdődött, hogy...de, ezt már leírtam a legelső bejegyzésemben.
    Szóval 2008 -óta minden tavasszal, mikor eljött az ideje elindultam felkutatni a Siketfajdot. Láttam messziről elrepülni, hallottam kattogtatni és talán még a köszörülést is (ezek a hangok megnevezései amiket párzási időben hallat), de megörökíteni ezidáig nem sikerült. Itt jött a képbe a Pro Zabola egyesület akik az idén segítettek nekem abban, hogy megmutatták a dürgőhelyet.
    Szó-szót követett és elindult a maroknyi székely, fel a havasokra.
Mivel későre indulunk el, estére érünk fel a menedékházhoz. Lent még sütött a nap, de fent igazi havasi időjárás fogad. Nem tud meghatni, annyira elfoglal a gondolat, hogy nemsokára láthatok dürgő kakasokat.

    Míg vacsorázunk a szoba lassan bemelegedik és a társaság is a beszélgetésbe. A jókedv nem hagy senkit lefeküdni egyhamar. Így történik, hogy el sem alszunk és már fel is kell kelni. Sötétben indulunk, kint sűrű, gomolygó köd  - a lámpa fénye nem hatol át rajta- szél,víz és hó fogad. Jó órányi, bizonytalan léptekkel megtett út után eligazítást tartanak és a csapat három részre oszlik. Mindenki más helyen megy be az erdőbe, ne legyünk túl közel egymáshoz mert nagy zajt csapnánk. Pirkad mire mindenki megkapja a szerinte legmegfelelőbb leshelyet.
    Mintha rám ijesztettek volna, akkorát dobban a szívem. A távolból kattogás és súlyos szárnyak surrogása hallik. Annyira akarok már dürgő siketfajdot látni, hogy mindenütt ott szeretnék lenni egyszerre, ezért kissé nehezen szánom rá magam leülni egy helyre. Sikerül végre fedezékbe kerülni és kezdődhet a fényképezőgép beállításának hosszas művelete, majd néhány próba felvétel.

Az előttem lévő tisztásra kéne berepüljön egy kakas, ha minden jól megy. De nem így történik, tőlem kissé balra száll be és már kezdődik is a ceremónia: felfújja magát,széttárja farkát, szárnyait leengedi a földig és ott húzza maga mellett, fejét az égnek szegezi és hangot ad érzéseinek...én még mindig nem indítom a felvételt... A ködben mint valami szellem, úgy hat a mozgása. A sötét háttérben lévő fák végtelen mélység érzését keltik bennem, amiből ki-ki lépik egy árny, hogy oda csalogassa a gyanútlan tyúkokat...közbe összeszedem magam és elkészül az első kép, homályos ugyan, de nekem sokat ér!

Egy tyúk már röpül is oda és eltűnik a ködben...

    Időközben más helyről is ide hallatszik, hogy van a közelben még néhány kakas, de őket nem látni. Elég hamar véget ér a násztánc, a tyúkok nem hajlandók a rossz látási viszonyok mellett közelebb menni a leendő párjukhoz, mi van, ha ragadozó van a közelben...?! Nekem már így is megérte itt lenni. Miután elcsendesül a környék, elindulunk vissza a házhoz, miközben reménykedem, hogy viszont látom ezeket a fenséges madarakat hamarosan.

     Reggelizés után mindenki pakol és lassan itt a hazaindulás ideje, kivéve engem, én még maradok, még nem fejeztem be amiért jöttem.
     A szél még mindig felhőket kerget a fák között...

...és rövid búcsúzkodás után elindulok vissza a fajdkakasokhoz. Magam maradtam, mint oly sokszor. Rég nem érzett érzés kezd úrrá lenni rajtam: megvannak, annyi év után végre...és gondolatban már ott is vagyok, már látom hova fogok lesbe ülni, már látom hogyan rója tisztelet teljes köreit előttem egy szép példány...Az hoz vissza a valóságba, hogy térdig süppedek a hóban. Hűvös, komor az oda vezető út, keveset süt be a nap a fenyők közé.

   A helyszínre érve terepszemle és hevenyészett les készítés következik, majd lefekszem egy fa alá kipihenni az izgalmakat. A szél csendesedett, de még mindig fúj, néha elered az eső rövid időre, majd egyre többszőr süt ki a nap. Elszenderedek, talán álmot is látok, de felébreszt egy nagy roppanás. Kába állapotban vagyok még mikor hallom a következőt, ettől már kezdek magamhoz térni. Fogalmam sincs mi lehet az, de így is-úgy is megnézem. Közeledve a hang forrásához mozgást is kezdek látni, egy kakas az és dürrög, elég rendesen. Ahogy haladok feléje egyszer csak eltűnik, se nem hallom se nem látom többet. Egy fa mellett, állok egyik lábamról a másikra legalább egy órán keresztül, de semmi mozgás. Megfordulok és óvatos léptekkel elindulok ahonnan jöttem, pár lépés után még visszanézek, biztos nincs mozgás? nincs hát, mert ott gubbaszt egy fa alatt, mozdulatlanul...csak a formájáról ismerem fel.

Lehet ő is most látott meg, és eddig csak fülelt mi lehet az amit hallott,  mert amint úgy mozdulok, hogy ismét kikerüljünk egymás látóköréből, abban a pillanatban elrepül. No nem baj, majd holnap reggel...
Szálláshelyet keresek, kikötöm a függőágyat és lefekszem, el is alszom semmiperc alatt. Mire megébredek sötét van, nem tudom hány óra lehet. Csillagok ragyognak az égen, fényük eljut hozzám a fenyők ágai közt. Körös körül csend, csak a hólétől megáradt patak zúg lent a völgyben. Elindul egy gondolatsor bennem, de belealszok.
   A telefon ébreszt, még mindig sötét van, gyorsan felöltözök és megyek a leshelyemre.
    Csend van, elhelyezkedem és várok. Nem sokkal ezután nagy dérrel-dúrral beszáll egy kakas.., de nem előmbe, hanem tőlem balra, egy kis üres részre a fák között...

... majd csak erre is jön... megjelennek a nap első sugarai a fák koronáján, de még mindig nincs előttem egy árva fajdkakas sem...a "szomszéd" még mindig ott van, kelleti magát az időközben arra repülő tyúkoknak.

   A rossz helyzet tűrhetetlenné kezd válni számomra, mivel hogy a "szomszéd" minduntalan fák takarásába kerül és mert, fentebb az erdő szélén két- három kakas is kergetőzik és még a napsugarak is mindjárt oda érnek és ...most indulok oda, nem várok tovább egy percet sem.
Óvatosan kikelek a lesből és elindulok az erdő szélére. A "szomszéd" megint eltűnt a fák között, vele nem lesz több bajom.
   A hó majd minden lépésnél megroppan a lábam alatt, nincs mit tenni ellene. Figyelnem kell a futkározó kakasokat, csak akkor süketek és vakok mikor "köszörülnek" ezen kívül nagyon is figyelmes madarak. Magasan, a fák ágain ülő tyúkok pásztázó tekintete előtt is nehéz észrevétlen maradni. Mindezek ellenére sikerül kijutni a legelérhetőbb helyre miközben csak két tyúkot ijesztek el. Most már előttem van az egyik álmom megvalósulása. Ide értek a nap első sugarai is bearanyozva a havat, fákat és siketfajdokat.

Itt sem tiszta a terep ,de sokkal jobb mint az erdőben és még fény is van bőven.

Szinre lép egy páros. Egymással csak szópárbajt vívnak, semmi testi sértés.

Az egyikük, a kihívó lehet...

...pár mozdulat után...

...menekülésre kényszerül.

A győztes még utána küld egy "sorozatot" ...

...majd büszkén a nap fele fordul. Csőre áttetszővé válik a nap fénynél és szinte látni a belőle kiáramló meleg párát.

Még tesz pár tisztelet kört és mint aki jól végezte dolgát felrepül egy tyúk fölé a fenyőfára.Élvezik a nap melegét miközben csipegetik a fenyő tüskéit, reggeliznek.

Az idő kezd lelassulni, majdnem minden mozgás megszűnik. Most veszem észre az élettel teli erdőt, énekes madarak sokasága röpköd és dalol össze vissza. A közelben egy kakukk is meg szollal. Hátradőlök és lazulok. 

 Szárny surrogás hallatszik a közelből, egy fajdkakas jött ide. Valamelyik fán kellett landoljon, fentről hallom amint kattant néha-néha egyet. Hiába keresem, nem találom. Erre száll a kakukk is, egy magas fát néz ki magának, hogy azon megtelepedve hallassa magát a világgal. Mikor a kiszemelt fához ér hirtelen irányt vált és elrepül vele párhuzamosan a fajdkakas is, ketten kétfelé.

A Siketfajd birodalma

Még eltelik egy kevés idő és ismét jön a kakukk, most másik fára ereszkedik le és ott kezd kakukkolni.

Egy percig filmezem őt is, nehogy megsértődjön, majd megyek a szállás helyemre.

 Összepakolok és elindulok haza. Útközben megállok egy forrásnál reggelizni vagy ebédelni, kitudja, nem is foglalkozom vele. Annál inkább a táj szépségeivel és a nyíló krókuszokkal.

Köszönet a Pro Zabola egyesületnek!

A nemere hegység egyik "lába"

Ideje emberekkel is érintkezni, ezért beleegyezek egy biciklizésbe. Igyekszem úgy intézni az útvonalat, hogy ne legyen unalmas senkinek, még akkor sem, ha már sokszor járt azon a környéken. A felfele vezető út mindenkinek ismerős, mindannyian jártunk már itt legalább kétszer. Az út mellett egy helyen, két méter magas sziklafal van. Itt télen, nyáron folyik a víz és nekem már szokásommá vált képet készíteni mikor erre járok, ha el nem felejtem.

A fotózás után elindulunk és már szállok is le a bicikliről...alpesi gőte igyekszik át előttem.

Alpesi gőte

Miután mindenki visszajött és megnézte jól, újból elindulunk, neki a hegynek. Akárhogy szeretnénk túljutni a télen, még egyelőre nem sikerül. A mély patakvölgyekben, az északi oldalakban és az úton is van még hó.

Nemsokára véget ér az ismerős terep mindenki számára. Ugyanis szokásomhoz híven járt utat elhagyjuk a járatlanért. Szerencsére olyan a társaság, hogy ezt be lehet vállalni.

Farkasboroszlán 

Alattunk a Veresvízi láp, botanikai rezerváció, 1040m magasságban, a háttérben a Gombás bérc

Most sem csalódnak a túratársaim bennem: meredek fakitermelői út, térdig érő hó és amikor csak lehet eltekergek 10-15 percekre. Nyomokat, virágokat, bogarakat, madarakat keresek.
Sikerült úgy intézni ebben az évben, hogy mindig olyan helyeken jártam ahol emberek ritkán és sokszor úgy jött ki a  lépés, hogy azt láttam amit mások már rég letudtak vagy hetekkel később pillanthattak csak meg. Végre megvan az idei első hóvirágom.

Hóvirág

A láp feletti erdőségben egerész ölyvek tanyáznak, csak egy távoli röpképre futja.

Egerész ölyv 

Szerencsénkre a hó csak hellyel-közzel fordul elő, de szórakozásra ez pont elég...

Egy kép rólam is - fotó: Bereczki Barni

Miután Szabi megkapta a maga adag hógolyóját, a kissé lemaradt Csabira kerül a sor...

Fotó: B. Barni

Fotó Bereczki Barniról

Miután átvergődtünk a havas részeken ismét szép kilátásban van részünk.

Hóvirág és Csillag virág 

Öreg, viharvert, kidőlt fák néznek ránk, nem sok biciklist láttak mostanában erre. 

Csillagvirággal tarkított legelőre érünk, jót tesz a színes látvány a léleknek.

Egész nap bolyongott az idő, néha megcseppent, néha kisütött a nap. A lényeg, hogy kitartott és megúsztuk eső nélkül.

Bereczki Barni fotói és leírása  erről a napról.