2017.11.12. A tegnap érkeztem :) Kranjska Gora
Megyek az utcán. Ne, ott egy gödör, fényes a teteje...belelépek. Jé, sáros lett a cipőm. Ki gondolta volna?!
Nem titok, hogy tanulás miatt (Life DinAlp Bear projektben) tartózkodtam Szlovéniában, majd teljes három hónapon keresztül. Még indulás előtt szétnéztem, hogy milyen hegyek is vannak arrafelé és készítettem egy gyors tervet: minden egyes pillanatot, amit csak lehet, felfedezéssel töltök. Itt lesz a lehetőség, hogy bepótoljam az elmúlt három tél kihagyott hegyjárását.
Ettől a vágytól hajtva kerekedtem fel még az első hétvégén, hogy megnézzem Juliskát (Júliai Alpok), azt, hogy hol is fekszik és melyik oldaláról érdemes megközelíteni. A nyelv nemismerése kisebb-nagyobb problémákat gördített előmbe, például majd egy teljes napba telt míg megtaláltam a megfelelő közlekedési módot, sikerült elkülöníteni a város/település neveket a hely-nevektől és még külön venni a jelentősebb hegycsúcsok neveit. Kérdeztem én a szállásadómat, de ő a város közelében lévő, jó kilátással rendelkező dombot ajánlotta – mint utóbb kiderült, nem kellett volna kihagynom ☹.
Így történt, hogy mire leszálltam a buszról, már majdnem dél volt és tátott szájjal vágtattam keresztül a városkán, mert tudtam, hogy már megint el vagyok késve! Ez Kranjska Gora (809m) üdülőváros egyik kis utcája.
Innen kb. 3 km után már kaptattam fel a meredek hegyi ösvényen, teljesen kifulladva a meleg és…na jó, a magashegyi bakancstól teljesen elszoktam és alig tudtam járni benne, főleg, hogy az ösvény teljesen száraz volt. Életveszélyes mutatványnak éreztem az 5 cm-es köveken való egyensúlyozást is. De a kilátás kárpótolt.
Az erős napfény ellenére is készítettem „néhány” képet – aminek nagy részét ki is dobtam még a buszon hazafelé.
Fura volt, hogy minden jelzés majd teljesen egyforma, de egy ösvény-kereszteződésnél rájöttem, hogy miért: minden letérő ki van táblázva. A Ciprnik 1747m, volt az úti célom.
Pár száz méter szintemelkedés után már elő kellett vennem a hóvédőt. Hiába készültem két hónapon keresztül, hogy megfelelő kondícióm legyen, alig bírtam szusszal, valósággal égtem, igaz most már nem csak a vágytól, hogy mehessek, hanem magától a hegymenettől a combizmaim begyúltak, micsa izomláznak nézzek elébe!
Most az egyszer hálás voltam, hogy valaki járt előttem.
Persze szokásomhoz híven, most sem hoztam vizet magammal és meglepetten vettem tudomásul, hogy mennyire igénylem a vízbevitelt. A GPS-en feltüntetett menedékház nagy elkeseredésemre zárva volt, de a verandáján megpihentem, megszárítkoztam és örömmel tapasztaltam, hogy a Kaki nevű gyümölcs milyen jó ötlet volt!
Az idő bolyongott és nagyon keveset hagyott látni a hegyből.
Viszont ez a kevés is ámulatba ejtett, hisz nem láttam még ehhez fogható sziklatömböket.
Távolságuk ellenére is ott tornyosultak fölöttem, úgy éreztem bár karnyújtásnyira vannak, mégis másfél óra gyaloglás után sem kerültek közelebb.
A képeken látszik pár fenyőfa, amelyek kb. 4-5 m magasak, ezeket kérem használni, mint méretarányt. Ugye, hogy majdnem hihetetlen?
Úgy éreztem magam, mint valami földöntúli-alvilági mesében, ahol irdatlan nagyságú sziklafalak akadályozzák a hőst a célja elérésében.
Az idő kezdett komorabbra fordulni és nekem még volt egy kevés a kijelölt csúcsig.
Mire felértem már nem láttam semmit, ezért vártam, míg a szél bárcsak egy kis ablakot fúj. Mikor végre kegyes volt hozzám Júlia, gyorsan szabadjára engedtem a fényképezőgépet és az csak lőtte és lőtte a képeket, mivel az ujjam ráfagyott az exponáló gombra.
Pár dolgot megtudtam Júliáról: Nem az É-i oldaláról kell megközelíteni,
nőhöz híven szeszélyes és azt, hogy nem lesz egyszerű dolgom vele.
Az utolsó következtetést már messze lent a csúcsszerűség alatt alkottam meg, mert féltem, hogy meghallja és kikúrál.
Mire visszaértem a városba, már elég nyomott volt a hangulat, a felhők a földig értek.
Ez egy elég gyors napra sikeredett és megegyezhetünk abban, hogy ez így nem lesz jó? De ez volt az első és elsőnek egyáltalán nem rossz. Na, de van még pár hétvége....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése