Csend.
Sehol egy zaj...
Nem vágják a fákat! ..nem hiszek a fülemnek...
Ismert útvonalon haladok magamban és közben próbálok emlékezni, hányadik napja vagyok itt és még nem sok eredményt tudok felmutatni... Nem is érdekes, a lényeg, hogy az éjjel megint változtak a levelek színei...és megint csak éjjel hallottam néhány bikát megszólalni.
Szarvasnyomokat vizsgálok, melyik, mikor járt itt míg én "aludtam", merthogy jártak itt...hallottam. Igen, elég meggyőző hangja volt ahhoz, hogy utánajárjak...a nyoma is elég nagy. Valahonnan mintha az éjszakai hang visszhangozna...valahonnan, valamelyik völgy meredek oldalából. Vonz a hangfoszlány, magával ragad és szinte futok a vélt irányba. Csend...az idő telik...nem percben mérem, hanem távolságban, ha megy valamerre, már három-négyszáz métert távolodott.
Újból szól, de röviden, csak böffent...nekiiramodok, be kell hoznom a távolságot. Mivel nem rohangálhatok csak úgy, ismét megállok, várnom kell egy fél völgynyi időt, lefele számítva. Ismét kapok egy irányjelt, arra fordulok és nemsokára sűrű fenyőhöz érek. Megvan a nyoma és a teheneké amelyeket követ. Várok, nagyon meredek völgynyit, egyenesen lefelé...és felzúg a hangja a száraz fenyőágak közt. Mellbe vág. Ennyire közel van? Megint zúg az erdő...itt van!...de hol? lassan közelítek és most már rendszeresen hallom, átjárja mindenem a hang, a rezgés. Mozgás van előttem, fura, hogy hirtelen ennyire közel van...már látom is a sötét foltokat, előttem fognak elmenni a medvék..?! Na rendben vagyunk, ezek beállnak közénk.
Nem is beállnak, be fekszenek és így kerülök a medvék fogságába szarvasbőgés kíséretében. Három bocsával az anyamedve helyet keres a sűrű fenyőben és lepihen. Nos, ha már ez a helyzet akkor nem hagyom ki...közelebb óvakodom hozzájuk, most még elfoglaltak a helyezkedéssel. Válogatósnak tűnnek, mert mégsem maradnak ott, hanem errébb jönnek...na, ezt azért nem kéne ilyen ütemben kivitelezni, mert ha így jönnek akkor koccanunk a vén fenyő "sarkánál". Az anya beáll egy kidőlt fenyő mögé, az egyik bocs meg szó szerint földhöz üti magát, hogy "én innen tovább nem megyek!"
A másik kettőnek még van kedve játszani, hol közelebb jönnek, hol vissza mennek az anyjukhoz, hol felköltik a fáradt testvérüket...tiszta véletlenül ráhengerednek. Közben igyekszem olyan helyzetbe kerülni ahonnan szemmel tarthatom az anyát...közben rá kell jönnöm, hogy Ő is szemmel tud tartani és majdnem hogy átlépem azt a határt amit fontosnak vélek tiszteletben tartani. A bika most már rendszeresen hallatja a hangját, a mackók meg néhány erősebb akkordra felkapják a fejüket. (nem írom le az egész medvés történetet mert hosszú lenne). Újabb helyváltoztatás medvééknél miközben jól meg vagyok nézve...félkörben körbejárnak, majd néhány méterre lefekszenek mellém...átlépték a határt, de nem tehetek semmit mert ez már több mint amit fizikailag megbírnék...várok míg elalszanak.
Ezt az időt már az életemben mérem és örülök, hogy nagyon tartalmason telik és még jobban örülök mikor biztos vagyok benne, hogy még mérhetem egy darabig. Távolodni kezdek az "alvó" medvecsaládtól...emberi számítás szerint, percekbe telhet minden egyes lépés megtétele. Utoljára még megnézem, hogy ott maradtak-e egy kupacban a medvék mielőtt végleg eltűnnek a szemem elől. Eztismegtettem érzéssel haladok a bika fele de nem jutok a közelébe...szemfüles tehenek vigyázzák a környéket, esélyem sincs. Próbálom behívni, de tapasztalt bika lévén nem hagyja a teheneket felügyelet nélkül. Eljön néhány tíz métert, de ez nekem nem elég. Kéne menjek én is feléje, de nem tehetem...ezért visszavonulót fújok és más fele indulok.
Ebédelnék éppen, mikor mozgás támad a lombok között...ismét urálit piszkálnak a szajkók...a mozgás közeledik, a madarak egy része elhallgat. Ezt meg nézem mert a "léptek súlya" után ítélve, mégsem madár. Hiába nyújtom a nyakam, nem látom tisztán mi az. Magamhoz veszem hát a fényképezőgépet és megyek megnézni - ez kicsit másként zajlik mint mikor a földön keresem a vadat - égre emelt tekintettel csendben járni a meredek oldalon a száraz ágak között...remélem megéri!
Igen, megéri mert szépen látszik a nyuszt a lombok közt mikor leneb ereszkedik.
Úgy nézem valamit követ vagy keres, de most nem akarom megtudni mit, nem tudnék később lépést tartani vele...megyek vissza az ebédemhez.
Már nincsen csend, az új népi hangszer felcsendült már régebb, csak nem foglalkoztam vele.
Tisztás fele veszem az irányt, hátha találok ott valamit. Útközben szól rám a nap az erő mélyéről, hogy lassan a szálláshelyfele kéne bandukolni mert mindjárt sötét lesz.
Megfogadom a tanácsát, de előbb még megnézem amiért jöttem...és tessék, a sötét erdő szélén ott áll egy bika...csendben...bennebb, a sötétből meg egy tehén és egy ünő figyel kifele.
Ezeket viszont nem hagyom! egy fél völgynyi időn belül oda érek hozzájuk, persze ők is menegetnek vacsorázni...és megáll a tehén, néz, néz még mindig néz...majd lehajtja a fejét és elkezdi csipegetni a málnák felső hajtásait. A bika mindeközben szépen beért egy fa takarásába...mintha csak azért tartott volna fel a tehén, hogy nehogy egy rendes felvétel készüljön a koronás társáról...még marad időm néhány képre mielőtt besötétedik.
Köd ül lassan a tájra és karöltve a sötéttel, elfedi a szarvasok csendes nászát a beavatatlanok szeme elől.
Sehol egy zaj...
Nem vágják a fákat! ..nem hiszek a fülemnek...
Ismert útvonalon haladok magamban és közben próbálok emlékezni, hányadik napja vagyok itt és még nem sok eredményt tudok felmutatni... Nem is érdekes, a lényeg, hogy az éjjel megint változtak a levelek színei...és megint csak éjjel hallottam néhány bikát megszólalni.
Szarvasnyomokat vizsgálok, melyik, mikor járt itt míg én "aludtam", merthogy jártak itt...hallottam. Igen, elég meggyőző hangja volt ahhoz, hogy utánajárjak...a nyoma is elég nagy. Valahonnan mintha az éjszakai hang visszhangozna...valahonnan, valamelyik völgy meredek oldalából. Vonz a hangfoszlány, magával ragad és szinte futok a vélt irányba. Csend...az idő telik...nem percben mérem, hanem távolságban, ha megy valamerre, már három-négyszáz métert távolodott.
Újból szól, de röviden, csak böffent...nekiiramodok, be kell hoznom a távolságot. Mivel nem rohangálhatok csak úgy, ismét megállok, várnom kell egy fél völgynyi időt, lefele számítva. Ismét kapok egy irányjelt, arra fordulok és nemsokára sűrű fenyőhöz érek. Megvan a nyoma és a teheneké amelyeket követ. Várok, nagyon meredek völgynyit, egyenesen lefelé...és felzúg a hangja a száraz fenyőágak közt. Mellbe vág. Ennyire közel van? Megint zúg az erdő...itt van!...de hol? lassan közelítek és most már rendszeresen hallom, átjárja mindenem a hang, a rezgés. Mozgás van előttem, fura, hogy hirtelen ennyire közel van...már látom is a sötét foltokat, előttem fognak elmenni a medvék..?! Na rendben vagyunk, ezek beállnak közénk.
Nem is beállnak, be fekszenek és így kerülök a medvék fogságába szarvasbőgés kíséretében. Három bocsával az anyamedve helyet keres a sűrű fenyőben és lepihen. Nos, ha már ez a helyzet akkor nem hagyom ki...közelebb óvakodom hozzájuk, most még elfoglaltak a helyezkedéssel. Válogatósnak tűnnek, mert mégsem maradnak ott, hanem errébb jönnek...na, ezt azért nem kéne ilyen ütemben kivitelezni, mert ha így jönnek akkor koccanunk a vén fenyő "sarkánál". Az anya beáll egy kidőlt fenyő mögé, az egyik bocs meg szó szerint földhöz üti magát, hogy "én innen tovább nem megyek!"
A másik kettőnek még van kedve játszani, hol közelebb jönnek, hol vissza mennek az anyjukhoz, hol felköltik a fáradt testvérüket...tiszta véletlenül ráhengerednek. Közben igyekszem olyan helyzetbe kerülni ahonnan szemmel tarthatom az anyát...közben rá kell jönnöm, hogy Ő is szemmel tud tartani és majdnem hogy átlépem azt a határt amit fontosnak vélek tiszteletben tartani. A bika most már rendszeresen hallatja a hangját, a mackók meg néhány erősebb akkordra felkapják a fejüket. (nem írom le az egész medvés történetet mert hosszú lenne). Újabb helyváltoztatás medvééknél miközben jól meg vagyok nézve...félkörben körbejárnak, majd néhány méterre lefekszenek mellém...átlépték a határt, de nem tehetek semmit mert ez már több mint amit fizikailag megbírnék...várok míg elalszanak.
Ezt az időt már az életemben mérem és örülök, hogy nagyon tartalmason telik és még jobban örülök mikor biztos vagyok benne, hogy még mérhetem egy darabig. Távolodni kezdek az "alvó" medvecsaládtól...emberi számítás szerint, percekbe telhet minden egyes lépés megtétele. Utoljára még megnézem, hogy ott maradtak-e egy kupacban a medvék mielőtt végleg eltűnnek a szemem elől. Eztismegtettem érzéssel haladok a bika fele de nem jutok a közelébe...szemfüles tehenek vigyázzák a környéket, esélyem sincs. Próbálom behívni, de tapasztalt bika lévén nem hagyja a teheneket felügyelet nélkül. Eljön néhány tíz métert, de ez nekem nem elég. Kéne menjek én is feléje, de nem tehetem...ezért visszavonulót fújok és más fele indulok.
Ebédelnék éppen, mikor mozgás támad a lombok között...ismét urálit piszkálnak a szajkók...a mozgás közeledik, a madarak egy része elhallgat. Ezt meg nézem mert a "léptek súlya" után ítélve, mégsem madár. Hiába nyújtom a nyakam, nem látom tisztán mi az. Magamhoz veszem hát a fényképezőgépet és megyek megnézni - ez kicsit másként zajlik mint mikor a földön keresem a vadat - égre emelt tekintettel csendben járni a meredek oldalon a száraz ágak között...remélem megéri!
Igen, megéri mert szépen látszik a nyuszt a lombok közt mikor leneb ereszkedik.
Úgy nézem valamit követ vagy keres, de most nem akarom megtudni mit, nem tudnék később lépést tartani vele...megyek vissza az ebédemhez.
Már nincsen csend, az új népi hangszer felcsendült már régebb, csak nem foglalkoztam vele.
Tisztás fele veszem az irányt, hátha találok ott valamit. Útközben szól rám a nap az erő mélyéről, hogy lassan a szálláshelyfele kéne bandukolni mert mindjárt sötét lesz.
Megfogadom a tanácsát, de előbb még megnézem amiért jöttem...és tessék, a sötét erdő szélén ott áll egy bika...csendben...bennebb, a sötétből meg egy tehén és egy ünő figyel kifele.
Ezeket viszont nem hagyom! egy fél völgynyi időn belül oda érek hozzájuk, persze ők is menegetnek vacsorázni...és megáll a tehén, néz, néz még mindig néz...majd lehajtja a fejét és elkezdi csipegetni a málnák felső hajtásait. A bika mindeközben szépen beért egy fa takarásába...mintha csak azért tartott volna fel a tehén, hogy nehogy egy rendes felvétel készüljön a koronás társáról...még marad időm néhány képre mielőtt besötétedik.
Köd ül lassan a tájra és karöltve a sötéttel, elfedi a szarvasok csendes nászát a beavatatlanok szeme elől.