Túl közel....

Nyári reggel. Harmatos, térdig érő fűben haladok az erdő fele. Kissebb kaszálók mellett visz el az utam, amelyek kerités gyanánt bokrokkal vannak körülvéve. Meg-meg állok pár percre, hátha van valami vad valamelyiken. Sehol semmi. Az erdőben sincs mozgás, viszont gombát elég sokat látok. Igyekszem meghatározni őket: róka, keserű, medve...hool?!..aa csak gomba, pilóca, szemcsésnyelű tinorú, galamb..nem vagyok velük jó viszonyban, valami bűzlik..szömörcsög van valahol!..megyek a szag után, habár eléggé orrfacsaró, de jó sikerélmény mikor megtalálom. Így telik az idő és megpillantok messziről egy tisztást. Na, oda kiülök egy kicsiddég. Nem teszek meg ötven métert mikor mozgás támad a tisztás tulsó felén. Egy őzbak igyekszik keresztül rajta és mire odajutok, hogy képet keszíthessek arra már belépik a fák közé...törlöm is a sötét képeket. Gondolkodóba esek: erről lemaradtam, menjek vagy maradjak? ahh, még történhet valami. Keresek egy helyet és várok. Várok. Még mindig várok. Nem hiába, mert újabb bak jelenik meg.

Ez már az enyém! Jövöget is szépen felém, szokták mondani: mintha zsinoron húznák. Hol fűszálak, hol fa ága, hol árnyék, de valami mindig kerül ami belógjon a képbe.

A fiatal bakocska szépen követi az előtte elmenő nyomait.

Nem sokára megyek én is, folytatom körutam miközben gombát szedek a zsebeimbe, nem ezért jöttem, de hát olyan szépek... Válogatva szedem, csak a legegészségesebbeket, mert azok nem fognak összetörni. Néha még a fényképezőgépet is leteszem, hogy óvatosan letörhessem a gombát. Felváltva szedem, most egy róka gomba, most egy vargánya és felkapom a fejem..árny mozdul a sűrűben.

A gép már a kezemben és ösztönösen mozdulok egy fa felé miközbem szemem keresi azt a valamit. Semmi hangot nem hallok, mintha nem is érne a földhöz úgy úszik a medve az avar fölött. Nincs sok időm, megfelelő helyet keresek és már el is csattan az első expozicíó.
Két bocs is igyekszik utána..elébük kéne kerüljek...de mégsem, nem mozdulok mert erre jönnek.

Gyorsan közelednek, pedig nem sietnek. Nem tudok semmilyen módon élességet állítani az ágak és a folyamatos ide-oda mozgásuk miatt. Ez kezd zavarni, mert tudom, nincs sok időm és villámként cikázik az agyamban, hogy itt vannak előttem és én nem vagyok képes egy rendes felvételt készíteni! A mackó mérete egyre nő ahogy eléri a kritikus távolságot. Nagy marja szépen látszik ahogy fénybe kerül.

Kissé felgyorsul szívverésem...rég nem láttam ekkora mackót. Egész kicsire összehúztam magam a földön, nehogy meglásson és ez még fokozza a helyzetet...alulról nézem a medvét Másodpercek alatt fogynak a méterek köztünk és eléri azt a távolságot ami már arra ingerel, hogy megtapogassam a zsebemben tartott medveriasztó sprayt.

Nem kell sokat várnom arra, hogy meghallja a gép csattanását. Abban a pillanatban felkapja a fejét és még előbb lépik, készen arra, hogy ráugorjon bármire ami ezt az ismeretlen hangot ilyen közelről hallatja.

Ahogy kihúzza magát és felemeli a fejét, olyan érzés önt el, mitha teljesen fölöttem lenne..a következő gomblenyomásra már vészjelzésként összecsapja pofájában a fogait és fúj párat. Erre a bocsok hangos szuszogások közepette a legközelebbi fákon teremnek, körülbelül tizenöt méter magasságban. Az anyamedvén látszik a tanácstalanság mivel nem találja a hang forrását..újabb lépés felém..most már elég volt a fotózásból, átállítom a gépet filmre..most már nem kockáztatom a kukucsáló nyújtotta kis látóteret mert egy lépéssel kiléphet belőle és mire kiemelem a fejem a gép mögül már késő lenne..fél szemmel tudom követni a kijelzőt és másikkal a valós teret figyelem..így is belátom a teljes környezetem..rég nem érzett áramlatok futnak át rajtam, érzem, ahogy a feszültség nő és mintha bármire képes lennék..dac és szúró érzés jön belülről mikor a szemébe nézek..tudom, hogy ő az erősebb, de akkor is..persze eszem ágában sincs szembeszállni vele..ezt nem tudom leírni – érezni kell..ilyen mikor a halál szele lengedez...mikor tudod, hogy az életed néhány méteren múlik és hiába vagy erős, mindig kerül egy erősebb!..későre hagytam abba a fotózást, nem adtam meg a tiszteletet, érzem, hogy túl léptem bizonyos határokat, amelyek eddig életben tartottak...várom a következő lépését..meg is lépi, ha egyáltalán lépésnek lehet nevezni..nem is tudom felfogni mi történik valójában..egyszerűen eltűnik a kijelzőről, egyúttal a szemem elől is..a másik irányba.
  Tizedmásodpercnyi időm van és mozdulok a bocsok felé amelyek az esés sebességével csusszannak le a fákról és követik anyjukat.

Leülök. Csend. Az életerő hatalmas szintet ér el bennem, az adrenalin hatása most nem a reszketés hanem egy fantasztikus belső érzés..át tudnám ölelni a földet. A videót többször is visszanézem lassítva, hogy láthassam ahogyan eltűnik. Még élvezem az érzéseket, még nem mozdulok. Mikor mosolyogva mégis elindulok eszembe jut, hogy nem tudom mi lett azzal a gombával amit le akartan szedni..megtalálom a helyén, a föld szépen le van takarítva a tönk alsó részéről, készen arra, hogy letörjem. Nem állom meg és lelépem a távolságot, tizenegyet lépek a medve elrugaszkodásának a helyéig.  Órák mulva is bizsergek J

És igen, ilyen helyzetekben történnek azok az esetek mikor azt olvashatjuk az újságban, hogy a medve megtámadta a gombászót...én itt és most biztosítom az olvasóimat, hogy ha ez megtörténne velem, akkor nem a medve lesz a hibás hanem én! Meg is fogom érdemelni mert tisteletlen voltam vele és a természettel.