Elhagyatottnak, gondozatlannak tűnő vasúti sínpár, akár egy életet is jelképezhetne...élet utat, ahol vannak kihívások (fák, bokrok). A kihívásoktól ez az út használhatatlannak tűnik, de ha túlnézünk rajtuk akkor látjuk, hogy ezek mögött biztosan megy tovább. Akarunk-e ilyen utat, tőlünk függ és attól mennyire féltjük magunkat? Mit akarunk: makulátlan, tiszta, hófehér bőrt, vagy naptól cserzett, hegekkel díszített, barnát? Természetesen, ha megfelelő ruházatunk és védőfelszerelésünk van, a hegek száma lecsökkenhet...
Sokkal barátságosabbnak tűnik az ilyen füves, bozótos út,
-élettel telibb, lehetőségekkel kecsegtet
- mint a fényesre járt, kitakarított, percre pontosan beosztott
-jaj ha késik a szerelvény...!!
Mi a fontos, el kell döntenünk: Vonattal végigrobogni az életünkön, ücsörögve egy Fülkében, szagolván mások izzadságát, a szabadság szeléből csak annyit érezni amit a lehúzott ablak beenged (ha ugyan hagyják lehúzni), elsuhanni a részletek, érdekes dolgok mellett - egy pillantást vetve rájuk...
vagy...gyalogosan Végigmegyünk, Megoldjuk a kihívásokat. Még akkor is, ha tudjuk, hogy elfáradunk, össze leszünk karmolva, megehülünk és majd szomjan halunk... Mindennek az ára az, hogy sokkal lassabban haladunk, mert közben az élményeket begyűjtjük - a környéket merre utunk visz, megismerjük.
Mit is várunk, ott legbelül? Érjünk már végre a végállomásra
-folyamatosan az órát nézzük, vagy másoktól kérdezzük az időt
- hogy kiszállhassunk? vagy Minél többet lássunk, mire abba kell hagyjuk a gyaloglást
-a nap az egyetlen időmérési lehetőségünk?
Ilyen úthoz nem akármilyen híd(ak) talál.
Elhagyott, megrongált híd...nem szép látvány és mégis. Gondolatokat ébreszt és foglal össze.
Minden hidat felégetni magunk után, vagy csak annyira lerombolni, hogy abban az esetben fordulhassunk vissza ha elég bátrak vagyunk...? Netalán csak azok jöhessenek utánunk akiknek van merszük, és fordítva is igaz: csak olyan hídon menjünk át amihez erő kell...? a vonat semmiképp ne járjon arra, ne adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy felüljünk rá ha elfáradtunk.
Hogyan ismerjük meg a környéket ahol utunk elhalad...?
Sokféle megismerés létezik, mind csak nézőpont kérdése...mindenkinek máson akad meg a szeme.
Viszont azt is tudnunk kell, hogy ha nem ülünk fel a vonatra, lehet egyedül maradunk...de nem magányosan...csak nyitva kell tartanunk a szemünk és meglátjuk az életet körülöttünk. Így, ha nem akarunk, nem fogunk elsiklani a részletek felett!
Menet közben belebotlunk, találkozunk más személyekkel, ilyenkor ne menjünk el mellettük szó nélkül. Nehéz társalgást kezdeményezni annak, aki megszokta az egyedüllétet, de megéri megpróbálni... Már csak a tanulás miatt is, mert mindenki példaként állhat előttünk. A kérdés az, hogy követendő vagy elrettentő példaként. Akár hogyan is történjen, ne hagyjuk elterelni a figyelmünket!
Mindenhol van érdekesség, csak meg kell látni...és meglátjuk mert megakarjuk, hisz ezért megyünk Gyalog!
|
Vadkacsa |
|
Sólyom...? |
|
Ölyv |
|
Szarvastehén |
Vannak, akik azért élnek, hogy más személyek útján bizonyos szakaszokat "tönkre tegyenek", csoportba verődve fenyegetőzzenek, csapdákat állítsanak fel.
|
Egy tiszta "út" |
Értem én, hogy mindenkinek lennie kell e világban, de férjünk már el egymástól! ellenkező esetben, nem kéne meglepődni, ha az útba tett ágak vége, félredobáskor, csípősen találkozik a bőrrel, sőt, örülni kellene, hogy nem történik több...no, de, hogy ezt belássa bárki is,
sok minden szükséges. Viszont, ha ez a
sok minden megvan, akkor nincs ágdobálás mások útjába, szóval...
|
Az "út", egy kitakarításra váró szakasza |
Az, hogy meglássuk-e a lehetőségeket vagy nem, általában tőlünk függ...
...mint az is, hogy kitudjuk használni vagy elmulasszuk.
|
Elmulasztva: levágtam a füleit |
Könnyen megtörténhet az is, hogy pont az ilyen útszakaszokon találjuk meg amit keresünk!!
|
Farkasnyom |
Éppen azért, mert sokan nem járnak erre és nem tapossák el a lényeget...hmm, vajon köszönettel tartozunk az olyan embereknek akik "járhatatlanná" teszik utunk bizonyos szakaszait?