Egy virágcsokor története

Hirtelen megjelent az ősz. Oly gyorsan jött, hogy a Hatodon, az egyik kanyarban, kisiklott és össze kellett szedje magát a fák leveleiről. De ezek után már jobban vigyázott és, habár lassabban, de nem sokat veszítve a sungjából, letaposta a virágokat. Én az erdőt pásztázva végzem a dolgom. Hűvös, ködös hajnal, állatnyomok a sárban, igyekszem megfejteni melyik, mi járatban errefelé.

Suddenly the autumn appeared. It has came as fast as it left it's trail on the Hatod, in one of the wimples and it had to gather itself from the leaves of the trees. But after that it looked out more carefully. Although more slowly, but with not much waste from it's speed, it trod down the flowers. I do my job by sweeping the forest. Cold, foggy daybreak, animal tracks in the splash. I try to find out what are they doing here.

Kiérek egy tisztásra és a szélén megállok figyelőzni. A fű le van kaszálva, köd hömpölyög át előttem (legalább ez, ha már állat nem jár erre). Az egyhangúságot néhány vörösödő bükklapi töri meg.

I arrive to a glade, and I stop on it's verge to have a look round. The grass is mowed down and fog rolls along in front of me. (At least this, if I don't see animals.)

A ködből hirtelen egy Uráli bagoly tűnik elő és suhan át a kaszáló felett - úgy-e be jól hangzik, csak az az igazság, hogy olyan lassan repül, hogy mindjárt belépek alá, hogyha leesne tudjam elkapni, ne üsse meg magát. Azért utána megyek, lám tégyleng leesik-e? Nem találom az erdőben, igaz a fák ágait nézem s nem a földet... Közben megkerülök néhány Fecsketárnicsot amik a bokrok közt túlélték a kaszálógépet s az őszt. Folytatom utam felfelé a tetőre, felfedezés történik, számomra ismeretlen a hely.

Suddenly an Ural owl comes out from the fog and it passes over the meadow - it sounds really god, doesn't it? But the truth is that it flies as slow as I straightway enter under it to catch and avoid it from injuries if it falls down. Therefore I go after it to see if it really falls down. I don't find it in the forest, though I watch the branches of the trees and not the ground... On my way I sidestep some willow gentians which survived the autumn and the mower amidst some bushes. I continue my way towards the top and discover something: a place that is new for me.

Továbbacska, egy fasoron túl, Őszi kikericsek kezdnek megjelenni a fűben, itt már nem járt a kasza. A köd itt annyira megvastagodik, hogy elé kell vegyem a bicskát utat vágni benne. Mivel a nagy vagdalkozás nem egészséges mert néha fa vagy bokor kerül a penge elé, ezért visszafordulok. Gondolataim felszállnak a köd felé...innen mutatnak rá a körülöttem viruló kikericsekre. Rég nem vittem virágot(mert nem láttam) annak, aki megérdemelné. Na, hát itt vannak virágok... oh, de ezek olyan egyszerűek...nem gond! hisz természetes...és Ő szereti ezt!...biztos jó lesz?...igen, igen, szedjél már belőlük, de hosszabb szárúakból!...tetszeni fog?...mért ne?! hisz ezért vagytok, nem kell megjátszás...igaz, ezeket a virágokat én is szeretem...ezt tudom adni, a boltból meg nem veszek, inkább nem is adok!...az vagyok aki vagyok, azt adok amit adok...és akkor?...ahogy téged is, ezt is elfogadja, hisz ismered!...igaz, nem szabad általánosítani!!... Közben válogatva szedem a virágot, csak néhányat, meg egyezem ahol több nőtt közel egymáshoz. Nézegetem, forgatom, gondolkodom...há te, há szorult egy csepp ötlet beléd, te?...igen há...na, akkor ott a káka, nincs csomó rajta, ne keresd!...s visszább az a vöröses bükk...s a tárnics... Már átlátok a ködön, megvan a bükk ág, még makk tartó is van rajta benne makkal!...ez lesz egy csokor tee... a bükkmakkot meg tudja kóstolni róla Találok még egy Rézhölgymál-t is s néhány mitoménmit mik törékenyek s ovatkán kell hozzáfogni a többihez...na úgy-e, hogy jó lesz...gyorsan a tárnicsért...ez majd adja az alapot...és a káka felül magasabb...és az ág elég merev...s lent, az erdő szélén vannak hosszú fűszálak mikkel összeköthetem, de jó, hogy apám megmutatta ezt valamikor!köszi... És már megyek is a szerzeménnyel az egyik kezemben, a másikban a fényképezőgép állványostól, hátamon a zsák.

Not far away, beyond a row of trees, autumn crocuses are appearing in the grass. The scythe didn't pass there. Here the fog becomes as thick as I need to get out my penknife to cut a passage through it. Since cutting isn't wholesum, because sometimes a tree or a bush meets the knife blade, I turn back. My thoughts are lifting above the fog... they show to me the blooming crocuses near me from there. I didn't bring flowers long time ago (because I haven't seen any) to the person who would deserve it. Now then the flowers are here...ah! These are so ordinary...no problem! After all it is natural... and she likes it! ... will it certainly be good?... yes, yes, cull them now! But from the long-stemmed ones... will it appeal to her?... why not?! this is what flowers are for, no need to pretend... Truth is that I also like these flowers....this is what I can give, and I will not buy from the shop than rather I bring none I am who I am, and I bring what I bring... and then? ... as she accepts you she will accept them too, well you know her!...although we shouldn't generalize !!... In the meantime I am picking the flowers by selecting them, only a few from the places where are grown more near each other... I am watching them, I am revolving them, I am thinking... hey you, is any ingenuity in you?... yes of course, so, rush, do not even sneek a knot on it ... and further back this reddish beech... and the gentian... I already see through the fog, I have the beech branch, there are even cupuls on it with beechnuts in them ... it will be a great bunch... she can even taste the beechnuts from it... I find a hawkweed too and some "whoknowswhats" which are fragile and I have to put them near the others with care.. There now! It is good... Quickly for the gentian... this will give the base of it... and the bayonet grass is higher on it's top... the branch is stiff enough... and down on the edge of the forest there are long blades of grass whit which I can tie it, how good it is that my father has shown me this sometime! Thank you... And I'm on my way with the acquisition in one of my hands, in my other hand is the camera with the mounting, the sack is on my back.

Mivel új hely szét kell nézni. Lentebb az oldalban, kidőlt fán gombák sora virít. Meredek az odaút, most mire vigyázzak, virág vagy gép? Mindkettőreee...hú de csúszik az avar...ide óvatosan lefektetem míg a gombákat fényképezem...belóg a képbe, arrébb teszem...na me, kell pakolászni,mind szét dúvadtak... most rendezheted újra...a kisebbeket elől, hogy láthassa..! Felmatatok az oldalon...háh, itt is hagyhattam volna a csokrot, na mindegy. Vadcsapáson haladok tovább, figyelem a nyomokat...fiatal bika...disznók...két medve...vigyázz a virágok beakadtak az ágakba!...bele teszem a zsákba...nem jó, me törékenyek...kellett neked gyomlálni, most vigyed...törött virággal nem állhatsz Elébe.

Because it is a new place I need to look round. Below in the hillside a row of mushrooms are blooming on a fallen tree. The way to there is very steep, what to take care of now, flower or camera? For both! ... Wow, how slippery the fallen leaves are... I put it down there while I am taking photographs of those mushrooms... it is hanging into my picture, so I put it away... So here we go, by moving it from one place to another, it fell apart... now you can arrange them again... the smallers in the front in order to be visible for her... I trude up on the hillside... I could have left the bunch here too, but it doesn't matter now... I am making my way forward in a trail, I am watching the footprints... young stag… wild boars... two bears...Be careful! The flowers got caught in the branches... I put them into the sack... it isn't good, they are fragile... you were wedding, now you must take them with you... you shouldn't stand in front of Her with broken flowers.

Megyek tovább, mozgás egy ágrakás mögül, még hangok is jönnek. Itt vannak a medvék, jó húsban vannak. Pofozódnak, nem állnék be közébük még véletlenül se, inkább egy rönk mögé, onnan figyelem a fejleményeket.

I go forward, hear movement from behind a pile of branches, cries are even coming. Here are the bears, they are well covered. They are boxing each other, I wouldn't stay, not even by chance between them, but preferably behind a stump, I follow the outcomes with attention.

Készítek pár képet, beállítások nem jók...há persze me ezzel nem bajlódok csak a virágokkal...ne mennek el ezek...egy kép legalább kell róluk!...

I take some photographs, the settings aren't good.. of course, because I cared for the flowers, not for them... oh no they want to go forward...I need at least one photo of them!

...lefelé mennek s közben makkolnak...hova siettek?...valamelyik forduljon már oldalra!...na, ennyi medvesegget rég nem fotóztam...bezzeg titeket nem zavar, ha recsegtettek...

..they are going downwards and in the meantime they are searching for beech nut... why are they in a hurry?... turn around! Even one of you. I haven't took such a lot photographs of bear bottoms for a long time... to be sure you do not worry about craclking...

...na, ez errefelé jön...na úgy na...most má siethettek a szemetek világába...

well one of them is coming around here... at least one pic!... now you are free to go where you want..

...az állatok se tudnak nyugton ülni?!...megvárom míg elcsendesül a hely s megyek haza...merre is van az?...uhh a csokor!...bassssz...keressem meg... látni akarom az arcát mikor odaadom...kb fél órát jöttem a macik után, na me, keenyeed vissza. A csokor virít a rönkön, kivettem a vizet mire ide értem, most már megyek haza nem tekergek többet. Megvannak a fűszálak, újra rendezem a virágokat s összekötöm őket, na tetszikforma...kéne egy kép róla...itt a fa alatt jó lesz...

...neither the animals can't keep quiet?... I wait till the place calms down and I go home... but in which direction it is?.. uh, the bunch... I have to search it.. I want to see her face when I bring it to her.. I came at about for a half hour after the bears, and now I must go back... The buch is blooming on the stump, i got into a sweet till I arrived here, now I go home, I don't loaf anymore. I have the blades of grass, I arrange The flowers again and then I tie them, well it is appealing... a picture is needed of it…it will be good here under this tree...

...be meleg van a napon...kicsit leülök a fa tövibe s levetem a felesleget...úgy válogattam össze mintha magamnak szánnám...ennek lehet akárki nem örülne, hisz nem került pénzbe...anyagiban nem lehet mérni az értékét...és naponta kell cserélni a vizet alatta, foglalkozni kell vele...érintkezni kell vele, kapcsolatba kerülni és akkor visszavisz oda ahonnan szedték...és aki a valóságban is szeret virágok közt lenni, az gondolatban mért ne kalandozna el...a bükkág a szálerdőbe visz...a kikerics a szálerdő melletti pusztára...a tárnics a kettő közötti bokrok közé...a makktartó megszúrja a kezed, a gondolat mellé fizikai érzés társul...vajon ez igaz, ezt átadja a csokor?...és azt, hogy ez a pár szál virág a kapocs Közte és köztem?...hogy ma végig velem volt gondolatban?...hogy majd mikor friss vizet önt alájuk elképzeli hogyan és hol szedtem, és akkor én leszek vele gondolatban?...akkor már kétszer voltunk együtt itt- gondolatban...és a gondolat beteljesül... Elszállt az idő, most már tényleg megyek, lekésem a találkozót Vele :)

... how hot is in the sunshine... I sit down for a little time under the tree and take off the needless clothes.. I selected the flowers like if I Intended it for myself... possibly anyone won't be glad for it, as it didn't cost money...it's value can't be measured in material values... and the water under it must be changed every day, it needs to take care of it... it needs to be in contact with her and than it will take you back to the place from where it was collected... and who prefers to stay among flowers in reality, why not wander in the world of thoughts... the branch of the beech takes you into the seedling forest... the autumn crocus to the glade near the seedling forest... the gentian to the bushes between the forest and the glade... the cupul prickes your hand, next to the thought is coupled with physical senses... whether is it true? the bunch transmits all these? and the fact that this some stems of flower are the tie between me and her?... that she was with me in spirit all day long today?... that when she will pour water under them she will imagine where and how did I collect them, and in that moment I will be with her in spirit?... then we have been together here, in spirit two times... and the thoughts come true... The time has passed, now I really have to go, I will miss the rendezvous with her. :)

Egy kis virág a hegyen

Kárpátkanyar, Csukás hegység. Ellátni messzire, nem mosódnak össze a hegyek s a völgyek, egy újabb indok amiért szeretem az őszt. 

Ha a hegy fele fordulunk, ahová jöttünk, mindenféle sziklaalakzatok tornyosulnak az ég felé. Ez a jellegzetessége ennek a hegynek, és persze a szél. 

 Térjünk vissza az elejére. Amint az út kezd behatolni a hegység felé vezető völgybe, egyre sárgább, majd vöröses színű lesz az erdő. A felkelő nap fényeit átengedik az egyre gyérülő lombok.

Hiába, hogy jó lenne sietni egy kicsit, mikor kiérünk egy legelőre lecövekelünk. Hirtelen nem az lesz a lényeg, hogy feljussunk, hanem az, hogy minél hosszabb ideig csodálhassuk a tájat.  A távoli, köddel teli völgyek, az előttünk álló csipkés hegygerinc, a minket körbevevő, sokszínű erdő és a talpunk alatt lévő zöld ... mi más kellene ...?

... mondjuk egy régi, elhagyott ház?!
Nagyon eltudnék itt képzelni pár napot. Végig nézni ahogy a levelekből avar lesz, amint esténként a köd felemelkedik a völgyekből és ahogy visszahúzódik minden reggel, végig követni a változásokat.  Reszketve várni az első napsugarakat egy emlékezetes fénykép kedvéért. Miért reszketve, mert kivárnám az utolsó pillanatot a meleg hálózsákban és már nem lenne időm felöltözni.

Régi, kidőlt-bedőlt falu ház, mégis értékesebb sok, vagyont érő épületnél. Kellemes érzés megérinteni a régi faanyagot - még mindig olyan a tapintása mintha élne, és mikor kinézünk az ablakon ...

 Az ösvényen Őszi kikerics árválkodik. Az első gondolatom: "pont az ösvénybe kellett nőjél?! itt könnyen eltaposnak...!" Azonban, miután szétnéztem, máshogy vélekedtem: "lehet rövid életed lesz, de az csodás!" Mit gondolhatnának a fajtársai, lent a mezőkben, ahol minden "normális" kikerics éli mindennapjait? Ahol védve vannak az időjárás viszontagságaitól, az emberi kezektől, mert ugyebár ,ahol tömeg van ott kevesebb az esély arra, hogy leszakítsák. Nos, ezek a "normális" kikericsek sokkal ,de sokkal nagyobbak, mert biztosítva van a megélhetéshez szükséges környezet. Még ilyen száraz időben is, mert odalent sokkal több pára csapódik ki és a nap melege sem égeti őket sokat. Itt fent viszont minden más, semmi sem "normális". Nincs annyi pára, hidegebb van, a szél is sokkal erősebb és a nap melege még mindig elviselhetetlen. Viszont cserében olyan dolgokat lát amiért megéri élni.

"Senki nem mondhatja meg, hogyan és hol éljek!!"

Látja a természet kimeríthetetlen szobrászati képességét.

Ellát messze a völgyekbe. Tudomást szerez arról, hogy nem csak fent van, hanem van lent is.

Nem érdekli, hogy egyedül van ... mindig kerül valaki, aki rácsodálkozik, hol irigységből, hol szeretetből.

Felfogja, hogy nem Ő az egyedüli ezen a világon, érzékelheti nap mint nap, hogy nálanál sokkal nagyobb erők léteznek. Tudja, mindennek és mindenkinek megvan a maga helye a természetben.

Tudatában van annak, hogy messziről minden szikla egyforma ...

                 ... és annak is, hogy a szikla sivár, de mégis meghatározza a táj jellegét, része a körülötte nyüzsgő életnek.

Azt is észreveheti, hogy a piros nem mindig ugyanolyan piros. Reggel fényesebb, ha van rajta néhány harmatcsepp, délben fakóbb és késő délután mélyvörös lesz belőle.

Tudja, amit mindenki megnézhet, azt Ő másként látja, mivel nem rohan.

Olyan jelenségeknek tud szemtanúja lenni, amelyeknek csak ilyen életfeltételek mellett lehetséges. Látja amint a lemenő nap szinte erőszakosan festi át a hegy minden elérhető négyzetcentijét a saját színeire.

Ha véletlenül (mindig) belenéz a napba, a szeme megtelik könnyel és fura karikákat lát, de mosolyog rajta, mert közben tudatában van annak, nem hagyta ki az alkalmat, hogy végignézzen egy elgondolkodtató légköri jelenséget. Ennyivel is gazdagabb lett...

... és mikor leszáll az est elgondolkodhat az egész eltelt napon. A gondolatai együtt szállhatnak a hegygerinceken áthömpölygő köddel.

Hálát adhat, hogy ismét túlélt egy csodálatos napot. Mert minden nap csodálatos, csak meg kell látni benne a szépet, és Ő mindig azt keresi, mert tudja, hogy nincs ideje haragudni a szélre, mert fúj, haragudni az esőre, mert elmoshatja a táptalaját... csak a szépet keresi, mert akármikor eltaposhatja Őt egy figyelmetlen, meggondolatlan bakancs ... 

Zergék és medve

Menjünk a Bucsecs-be (hivatalos neve: Bucegi), másszuk meg a Molnár fogakat... Peersze, hogy igen!!! Bepakolom a beülőt, ereszkedő eszközt, önbiztosítót meg a fényképezőgépet...stb. Már ideje nekem is hegyre menni, rám fér egy kis mászkálás. Szűk két órás autókázás után, már szedjük is ki a zsákokat a csomagtartóból, vállalom a hegymászó kötél szállítását míg szükség nem lesz rá.
Utunk egy lerobbant ház mellett visz el, itt áll egy régi harckocsi. Nem állom meg, h ne készítsek néhány képet róla.

Saurer Berna, kb.1950-ből, hadi jármű

Az erdő közt, ahol felfelé igyekszünk, jó idő van. Bár meleg, de mégis páradús a pataknak köszönhetően, ami mellett haladunk. Sajnos nem követhetjük a patak folyását sokáig és mihelyt távolodni kezdünk tőle, máris érezzük a száraz meleg hatását. A kacskaringós erdei ösvény után, nyílegyenesen visz fel a "keskeny", néhol hatalmas sziklatömbökkel tarkított völgy. A nagy sietségben a fotózás elmarad, éppen csak, hogy nem futunk, valószínű azért, mert néhány sziklatömbön fel kell mászni... Lassan kezdem is érezni ahogy combjaim megtelnek vérrel, ennek meg lesz a hatása. Egy zergét pillantunk meg felettünk, amint éppen eltűnik a sziklák közt. Utána eredünk, de nem születik használható felvétel, túl sötét van még, "szerencsénkre" a nap nem süt ide be. Medve ürülékre bukkanunk, megnézzük, de nem foglalkozunk vele. Haladunk tovább, és ismét találunk egyet, a fiúk szórakoznak rajtam, mert picit alaposabban szemügyre veszem. Kérdezik, hogy mikori, mi merre, hány méter? Jól van na, de nincs kizárva, hogy nem futunk össze vele. Nekem ettől kezdve csak Rajta jár az eszem. Pár szál virág tud csak kizökkenteni.

Amint felérünk a nyeregbe, szélmentes zugot keresünk és leülünk reggelizni. Én folyton a szembe lévő oldalakat pásztázom: zergét, medvét keresek. Nem hiába, meg is látom amint egy zerge a gidájával ereszkedik alá a sziklafalak alatt.

Elég messze vannak, nyugton ülök, de folytatom a figyelést, ugyan csak eredménnyel: megvan a medve!

A  meredek, füves oldalon jövöget felfelé. Az étel nem kezd ízleni, a gyomrom összeszorul, a fiúk meg is jegyzik, hogy jó hamar elment az étvágyam...

Addig-addig, hogy a kötelet átadom, majd jó szórakozást kívánva, elkezdek ereszkedni a medve felé. Magasan vagyunk, kb. 2100m, és hát biza meg kell fogni valamit közbe, mert a vizes fű igen csak csúszik. Egy füves párkányon, zerge legelészik, ez eltereli a figyelmemet néhány felvétel erejéig.

Megyek tovább, a medve hol felbukkan, hol eltűnik a lépcsőzetes hegyoldalban.

Pont olyan a színe mint annak, amely egykor utánam indult volt, ugyan itt, a Bucegi hegységben, és eszembe jut néhány drámával végződött ember-medve találkozás, ugyan ezen a helyen. Sajnos minden kép egyforma, a hely adottságai miatt, no meg menekülési lehetőség hiányába, tartom a tisztes 40-50m távolságot. Közben a helyzet úgy hozza, hogy az imént látott zerge, ismét lencsevégre kerül. Beült hűsölni egy likba és hát én hamarább veszem észre őt mint ő engem.

Gondolom elmélyedt a kilátás szépségében.

Gyerünk tovább a medve után. Fura ilyen környezetben becserkészni a vadat, nem hallok semmit, nem érzek semmit és nem is látok túl sokat. Mindig sikerül beülnie egy-egy "lépcsőfok " alá, és nem tudhatom hol üti fel a fejét, jobbról, balról vagy pont előttem? Tényleg védtelen vagyok vele szemben, egy kés van nálam csak, és ennyi, már rég elhaladtam a biztonságot adó szikláktól, ahova, esetleg ! , felmászhattam volna. Egy hitvány, derékig érő fenyő mellől figyelem.

 Ez jó kép lehetne, ha felemelné a fejét és még azt is vállalnám, hogy rám nézzen, de neeem, ki nem veszi a fejét a fűből. Csak akkor mikor éppen nincs benne a keresőben.
Emberek jönnek a szemközti oldal ösvényén. Tudom, hogy megfognak látni, de....és kezdődik a figyelmeztetések özöne, persze románul, hogy így az "ursul" úgy az "ursul", én meg próbálok szerény kézjelekkel inteni nekik, hogy hagyják már abba! Valószínű nem így kell románul integetni, mert nem értik, én meg nem fogok kiállni a medve feje fölé és lengetni a karomat, hogy fogják már be, mert jobb esetben a maci meglépik, rosszabb esetben egyenesen felém fogják hajtani. Mire felfogják a helyzetet, arra az "ursu" is, és tovább áll, nem szereti a hangos turistákat... én sem, így hát vele tartok.

Nem egy nagy medve, de medve! Ezt szemelőt tartva, igyekszem alacsonyabb pontra kerülni mint ő ... háát, sok idő... megmászassa velem az "egész" oldalt, vagy kétszer. Minden egyes alkalommal, mikor eltűnik a szemem elől, kiráz a hideg attól, hogy vajon hol fog feltűnni? majd hiába várom, többé nem látom.
Bánatomat Havasi gyopárokba fojtom...

... és, mivel most van időm, elmerengek én is egy kicsit, akár csak a zerge.

Útban vissza a nyereg felé, érdekes virágra bukkanok.

Amint kapaszkodom felfelé a sziklákon, ismét megpillantom "a" zergét, igaz, most már harmad magával. Elvannak egy felé, legelésznek, pihengetnek, figyelőznek, a szokásos napi rutin feladatok. Én sem vagyok rest, nekihasalok a sziklafalnak és a közelükbe kúszok, szokásos rutin feladat. A napnak is rutin feladat, hogy égeti a bőrömet. Tehát, semmi érdekes nem történik ...azon kívül, hogy egyre közelebb kerülnek a zergék. Itt sem könnyebb mint a száraz erdőben, figyelnem kell, hogy mászás közben ne verjek le egy kövecskét se, mert arra biztos, hogy világgá szaladnának, és nem látnék mást mint pattogó barna foltokat a sziklafalakon.

Egyre távolabb kerülnek ...nem tudok minduntalan utánuk kúszni-mászni, mostani helyzetükből könnyen észrevesznek.

Miután szép barnára sültem, és lett egy hát zergés felvételem, megszólal a telefon ... találkozunk a Szarvasok völgyében.
Összeszedem a felszerelést és irány a találkahely.
Míg várok a másokra, fotózással töltöm az időt.

Fent, jobbról van egy világosszürke sziklatömb, ott medvéztem 

Részlet a Szarvasok völgyéből

Lent, az erdőben egy forrás melletti sziklán, lila virág várja hogy megörökítsék.

A sötét erdő hangulatát fokozzák a hatalmas sziklatömbökön élő fák és gyökereik. Nem lehet szó nélkül elmenni mellettük.

Még egy utolsó kép a harckocsiról. Lehet tényleg az utolsó részemről, kitudja, mikor legközelebb erre járok még meg lesz-e?

Hazafele még megállunk egy tarlónál, szalmakazlakat fotózni. Ez nekem nem jön össze, maradok a zabos naplementénél.

Azt, hogy mit hagytam ki a vadak miatt, meglehet nézni B. Barni blogján