Újabb kiruccanást terveztem a Trigláv eléréséért, ezúttal délről. Szlovénia legnagyobb természetes tava a Bohinjsko Jezero, 523 méter magasan fekszik a szlovéniai Júliai Alpok ölelésében. Stara Fuzina település szerves része ez a tó és sok turistaút kiindulópontja. A legenda szerint itt élt a híres Aranyszarv (Zlatorog), a kecskebak, akinek vérétől gyógyító virág terem és szarva a völgy titkos kincsesládájának kulcsa.
Az egyik ilyen út a Voje völgyön visz fel a Júliai Alpokba a Trigláv irányába, több érdekességet ejtve útba, mint például a Mostnica kanyont és két vízesést. A kanyon egyszerűen lenyűgöző a maga színvilágával és formáival. Ebben a bolyongó időben csak elképzelni tudom, amint a hajnali párán át belopja magát a napfény a sziklák közé.
Az út sokáig a patak mellett vezet, végig drótkötél-korlát, mindkét oldalon. Úgy néz ki, hogy ma nem fog kedvezni az idő, mert beborult az ég és már meg is cseppent. A GPS-re felmásolt nyomvonalat egész jól tudom követni, csak néhány méteres különbség van néha. A vízeséseket kihagyom, most nincs idő, mert jó lenne valahova felérni, mielőtt rendesen elkezd esni. Remélem fentebb elég hideg van ahhoz, hogy az eső átmenjen havazóba.
Az út elhagyja a patakot, egyből meredek kaptatóval kezdi és úgy tűnik azzal is folytatja. Most már eleredt az eső rendesen, tiszta …jó. Esővédőt a zsákra, s magamra is. Az erdőben még mindig nincs hó és a jelzés is eltűnt. Szép maga az út, de hosszú és mégiscsak unalmas. Nyomott a hangulatom. Elkalandozok ismét az élet mikéntjén, mint már annyiszor, ha ilyen helyzetbe hoztam magam. Nem mindig egyértelmű az utam, de elég, ha néha van egy-egy jelzés. Őzek ugranak fel és méltatlankodva igyekeznek kissé távolabb tőlem, de nem teszik tönkre magukat. Két szarvasbika nyomát fedezem fel az ösvényen, mert mostanra már ösvénnyé szűkült az út. Vajon hova mennek felfelé?! Telelő helyek vannak ott fent? Lassan köd ereszkedik alá. A fenyőfák közt egy siketfajd tojó ácsingózik az ösvényen. Kétszer is meggondolja, hogy elrepüljön-e. Egy sziklás oldal alatt haladok, fejem fölött zergék, én zavartam fel őket, itt legelésztek az ösvény mellett. A bikák nyomvonala továbbra is itt halad.
Egy meredek részen megvan szakadva a hó, kiráz a hideg tőle, hiszen amint meglátom már hallom is a hócsuszamlás hangját, ami szívbemarkoló érzést vált ki bennem.
Akárcsak az előző két túrán, ismét az van, hogy csak akkor látok embernyomot, ha visszanézek.
A nyomvonal, amit a GPS-re töltöttem fel, nem tetszik. Figyelembe véve a szintgörbéket és a körülményeket, úgy tűnik, nyári útvonalat követ. Nem fogok belemászni, mert a felszíni borítás nem alkalmas erre, többek között lavinaveszély miatt.
A bal bakancsom egyből beázott, mintha vízbe léptem volna, habár, végülis abban vagyok. Megállnék, hogy feltöltsem a bélésemet, de ez a mese most nem erről szól, tehát beérem egy fél tábla csokival, amit egyből befalok és elnyomtatom egy khakival (ez lett a kedvenc gyümölcsöm). Átázott a nadrág is és most, hogy megálltam pár percre, fázni kezdtek a térdeim. Na ez az, amit teljesen el kellett volna kerülnöm. A térdek hűlnek ki a leghamarabb, ha nincs rajtuk védő, és gyakran megtörténik ez. A jövőben megbosszulják mindezt a felelőtlenséget (higgyétek el, nagyon jól tudnak bosszút állni a vesékkel egyetemben!!!).
Közben a hó derékig érő lett, turistajelzést egyáltalán nem látok, valószínűleg a hó alatt van. A fényképezőgép az oldalamon remélem bírni fogja a vizet, hiszen mostoha körülmények elviselésére lett teremtve a Canon 7D-je. Most az egyszer, egész eddigi, többéves együttlétünk során, nem érdekel mi lesz vele, bírnia kell. Na jó, közben leütöm a havat róla, de csak azért, hogy az eső tudjon befolyni, ahol lehetősége van - persze ez csak később villan be. El-el tűnök a hóban a lehavazott fenyők közt, merthogy nem olyan egyszerű ám követni az ösvényt. Meredek oldalakon visz a jelzés a GPS-szerint. Fel és le s megint fel és megint le s hova tovább nem kezd tetszeni. A telefon lefagyott, habár két tokban van, de valahogy az eső bejutott. Senki, mondom senki nem tudja, hogy hol vagyok…, ezzazteígykellezt…, fél úton nem sokkal vagyok túl …, szerencse a Garmin Oregon 550-ese állja a sarat, enélkül …, na mindegy, még velem van!!
A pontos idő: 18:33:20
neh, van jelzés
vizes hóban nehéz, de szép
esik, másik bakancs is beázott
teljesen át vagyok ázva
még messze a menedékház, ahol valószínű senki nincs
mit keresek itt?!?!
esteledik, vagy csak beborult? ha egyáltalán ennél jobban be tud
a havon néhol négykézláb kell mászni, ahhoz, hogy megtartson. minduntalan beszakad, nagy energiaveszteség kikászálódni belőle. túralécen kellene suhanni nem pedig négykézláb mászni a hóban, még jó, hogy senki nem tudja meg
kedvem lenne leülni kicsit, de tényleg csak kicsit
az épület egy meredek völgy túloldalán van, oh, én itt biztos be nem ereszkedem, hogy aztán túl kimászhassak…, na jó, ha befejezted a hisztit, akkor akár indulhatsz is…, háde…, ne mind magyarázz, indíts már! itt fagysz meg!
18:47:42
A testhőmérséklet fenttartása rengeteg energiát igényel. A ruhákat nem cserélhetem le, mert mire felvenném már elázik az esőtől és ha később lesz száraz hely, akkor nem lesz, amit felvegyek. Jelen pillanatban a legjobb nem megállni.
A háznál (1817m) senki nincs, miért is lenne?! Nem szeretem ezt mondani, de én megmondtam 😊 f***. Megnézem jobbról, megnézem balról, sőt a háta mögé is bepillantok, de ott csak egy kazánházszerűséget látok, méretes kéménnyel. Vannak még melléképületek is. Keresek egy létrát és találok is – szép nagy, kihúzható s alumínium, egyből ráfagy a kezem – amivel fel tudok jutni az egyik épület padlásajtójáig. Remélem nyitva van, és, ha bejuthatok az pont elég is lenne a boldogsághoz. Most az legfontosabb, hogy szárazba tegyem magam, ugyanis a vizes kesztyű kezd megfagyni és szó szerint nem érzem az ujjaimat. Alábecsültem a hegyet. Ezt nem szabad és nagyon jól tudom, de mégis megtettem, mert nem mutattak mínusz 20 fokot egész hosszú időre. A polár anyagból készült kesztyű könnyű és meleg, késő tavasztól kora őszig használható, nyáron még esőben is jó lehet, de a vizes anyag, ami a bőrrel érintkezik, hamar lehűti az adott testrészt, mivel a kinti hideget felerősíti a víz hőelvezető képessége. Itt most egy „szélálló” anyagból készült kesztyűt, ha rá tudnék húzni a vizesre, akkor lényegesen csökkenne a hidegérzet, de sajnos erre nincs lehetőségem (ilyent lehet vásárolni). Most már rendesen zuhog az eső és süvít a szél, azt hiszem, hegyen vagyok. Nincs hova beülni, próbálom kinyitni a melléképületen ezt a deszkából készült nyílászárót, de hiába, belül bezárt ablakok vannak. Azt meg nem akarom betörni, de ha nem lesz más lehetőségem, megteszem.
A hőmérséklet drasztikusan csökken. A kesztyű egyre keményebb lesz és nem tudok fogni vele, de ha lehúzóm, akkor sem tudok fogni, tehát nem számít. Végighúzom az ujjaimat az arcomon, majd a deszkákon, nem érzek semmit, és nem azért, mert fapofa vagyok. A kabát is recseg, a nadrág a térdemen nem akar engedelmeskedni és rá-rá nézek, hogy biztos nem akadt be valahova és az fogja vissza a lépéseket?
sötét lett
a hálózsák csak ideig-óráig fog megvédeni a kihűléstől, csak addig, amíg teljesen át nem ázik
még a kutyapajtát is telefújta a szél hóval
itt van három épület s nem találok éjszakázásra alkalmas helyet
gondolkodni!
a ház háta mögött, a kazánháznál szélaljban leszek, legalább, amíg összeszedem magam
ki van írva, hogy „winter room”!!!
óvatosan lenyomom a kilincset és kinyílik az ajtó!
Előszoba, bennebb másik ajtó és abban a szobában ágyak. Hát ez… ez…
A szobában van három ablak, amelyek kívülről zsalugáterrel vannak zárva. Van egy cső a falon keresztül, ez egy szellőző. Van itt még kb három kiló, kissé fonnyadt alma, gyertya, nyolc egy literes dobozban tej és más apróságok, na meg valamennyi euró. Ez utóbbit azok hagyhatták, akik fogyasztottak.
Hoztam sört, de a felénél többet nincs kedvem meginni, amúgy is ökör iszik egymagában.
Éjjel nagy hepajra ébredek. Felkapcsolom a fejlámpát és már meg is értem, miért vizes az a két matrac, ami a szellőző mellett van. Ezen keresztül fújja be a havat a szél - eltorlaszolom, döngeti az ajtót és az ablakokat – kikötöm.
Reggel nem látok ki az ablakon, eltakarja a hó. Nyitom ki a külső ajtót, hát nem szembe jön a hó?! Kilátás nincs semerre, csak sötét köd. Eltakarítom a havat, hogy az ajtót tudjam becsukni. Összepakolok és mikor újra kimegyek, már hóvihar fogad. Kidobok egy lapát havat s ez visszahoz kettőt. Mese nincs, indulni kell. Minden adott egy tökéletes túrához: fagyott ruha, vizes bakancs, hatalmas hófúvások a ház előtt és gondolom nem lesz különb az útvonalon sem
A szobában van három ablak, amelyek kívülről zsalugáterrel vannak zárva. Van egy cső a falon keresztül, ez egy szellőző. Van itt még kb három kiló, kissé fonnyadt alma, gyertya, nyolc egy literes dobozban tej és más apróságok, na meg valamennyi euró. Ez utóbbit azok hagyhatták, akik fogyasztottak.
Hoztam sört, de a felénél többet nincs kedvem meginni, amúgy is ökör iszik egymagában.
Éjjel nagy hepajra ébredek. Felkapcsolom a fejlámpát és már meg is értem, miért vizes az a két matrac, ami a szellőző mellett van. Ezen keresztül fújja be a havat a szél - eltorlaszolom, döngeti az ajtót és az ablakokat – kikötöm.
Reggel nem látok ki az ablakon, eltakarja a hó. Nyitom ki a külső ajtót, hát nem szembe jön a hó?! Kilátás nincs semerre, csak sötét köd. Eltakarítom a havat, hogy az ajtót tudjam becsukni. Összepakolok és mikor újra kimegyek, már hóvihar fogad. Kidobok egy lapát havat s ez visszahoz kettőt. Mese nincs, indulni kell. Minden adott egy tökéletes túrához: fagyott ruha, vizes bakancs, hatalmas hófúvások a ház előtt és gondolom nem lesz különb az útvonalon sem
Nem látok, tényleg! Csak sejtésem van, hogy hol kell lemenni. Az épületek között, ahol a tegnap jártam, most minimum két méteres hótorlasz van. Friss hó, nem tart meg. Próbálok feljutni rá, minduntalan elsüllyedek benne. Újra. Újra. Most mászok. Eltűnök a hóba, szemem, szám tele van vele. Süvít a szél, nem is, inkább ordít. Ezt a helyzetet fizikailag csak úgy fogom kibírni, ha megnyugszom, elfogadom a körülményeket és most a legjobb megoldás, ha realizálom és átélem a valóságot.
Szóval a visszafelé út helyenként igencsak izgalmas lesz. A völgyeken átjutni, főleg felfelé a pihe-puha hóban, kész öröm. Van két kitett, meredek oldal, amin le kell ereszkednem, szerencsére nem túl hosszúak, megközelítőleg 200 valamint 300 méter szintkülönbséggel. Egy dologra viszont nagyon fel kell készüljek, mégpedig arra, hogy a GPS akkumulátorjai már egy egész napot mentek és az alacsony hőmérséklet is állandó tényezőként negatívan hat az élettartamukra. Ha le fog merülni, akkor muszáj lesz megállnom és megvárjam valahol a látási viszonyok javulását, bármeddig is fog tartani.
Ahhoz, hogy a GPS-t ki tudjam venni a tokjából, először mindig le kell olvasszam a jeget a cipzárról, majd óvatosan húzom el a kulcsot, nehogy letörjön. Kivenni, megnézni és visszatenni a helyére külön mese lenne, banálisan hangzik, tudom, de meglepő, hogy egy egyszerű művelet mennyi ideig tud tartani ilyen körülmények között.
közben lassan haladok
talán másodpercenként változnak a látási viszonyok rosszról rosszabbra és vissza
13:23:10
ráz a hideg folyamatosan és nem azért, mert fázom. ezért már megérte elindulnom. ismét sikerült elérnem, hogy érezzem mit is jelent élni, mi is az, hogy feszegetni a határokat
fényképezőgép nem indul rendesen, a kezelőgombok lefagytak, a keresőre vastag jégréteg fagyott, a kijelző nem mutat semmit. a képkivágások csak a fantázia szüleményei
13:41:08
ez egy hótorlasz. ami a tegnap nem volt itt
14:00:54
egy ilyen üregbe, ha belecsusszansz, öcsém, biztos nem fog süvíteni a szél a füledbe... vajon milyen mély lehet?
húzódik a képem rendesen, mikor odanyúlok jégcsapokat tappintok. letépek belőlük. ne, várj, itt az ideje egy selfie-nek
14:38:08
Az erdőben tartok egy pihenőt, amíg előveszem a második khakit és egy tábla csokit ééés vizet. Igen, van nálam víz! Jégszilánkok simogatják a manduláimat. A gyümölcs hámozatlanul tűnik el a csoki kiséretében a liter vízzel együtt. Innen még van mit mennem, de már nem ráz a hideg. Ez már az enyém.
14:51:18
A kanyon újra lenyűgöz, a víz színe, a fények hiánya, a mélységérzettel, amit nyújt, a változatosságával.
18:55:40
Rövid expozíciós idő: a víz fodrozódása látszik (1/40 sec).
Hosszú expozíciós idő: a fodrozódás elmosódott, fátyolos. (1/2 sec)
Az időhúzásnak az az eredménye, hogy meg kell várjam az utolsó buszt, ami vissza visz Ljubljánába. Addig is kipróbálok egy tengeriherkentyűs pizzát és valami újabb sört.
A buszon édes az alvás.
(Mai napi tanulság: valahol meg kell érdeklődni, hogy a kitervezett utat télen használják-e?). Megoldás lehetett volna félúton, ha beleülök a hálózsákba, de csakis abban az esetben, ha vízállóvá tudom tenni. Ebben egy bivakzsák segíthetett volna, de nem volt. Ilyenkor vigyázni kell, hogy lavina útjába ne feküdjünk. Lehetőleg szélfújáson belül vagy egy szikla alá, hogy ne havazzon be teljesen, főleg, ha nem zárható a zsák.
Testhő fenntartására gyorsan-emészthető-cukrokban gazdag tápanyagot kellene ilyenkor fogyasztani, mert az emésztés is energiát igényel. Valamint lédús gyümölcsöket, ha a víz megfagyott. Viszont, ha a vízben van elég tápanyag (cukrok), akkor csökken a fagyáspontja. Ezt különböző porok és/vagy táplálékkiegészítők formájában lehet beszerezni és beletenni – még a hegy alatt.
